Nem vagyunk átlagos ország

Szóval lejtőn felfelé taszítottunk, kijjebb jött a szemem egy öt centit, mert a távolban felsejlett egy szélesebb út, amin át kellett mennünk egyenesen, mi egy kisebb utcán túrtuk a havat felfelé, de csak lendületből. Mondom, we will die, my friends, kérdezték, hogy ugyan miért. Mondom, mert nyilván jön valami önérzetes idióta, aki kacagva ünnepli az elsőbbségét és átgázol rajtunk, mint huszárezred a női lakosságon. Nem is értették. Mindegy, finn rulett, lendületből nekimentünk a kereszteződésnek s azt láttam, hogy ezek eleve nem jönnek gyorsan, de még el is engednek. Nem egy, nem két kocsi – kétszer két sávon mindenki. Harag, hiszti, ökölrázás nélkül, úgy, mintha nekem zöldet mutatna a lámpa, nekik pirosat. Kérdeztem a részeg finnektől, hogy ez mi volt, elmagyarázták, hogy nyáron itt is van hagyományos KRESZ, jobbkéz meg alárendelt utak, de télen annak van elsőbbsége, aki szenved, például lejtőn felfelé jövőnek mindig. Valahol itt tartottunk, amikor elfogyott a kraft a kicsi kocsiból és heves kerékpörgéssel komótosan elindultunk seggel vissza, ugyanabba a kereszteződésbe, ismétlem, kétszer két sáv. Néhány másodperc múlva feltűnt, hogy csak én sikoltozom, a többiek még mindig énekelnek. Mondom, fiúk, itt a vég, last will and testament, remélem, senkinek sem maradt otthon égve a villany, elleszünk egy darabig az intenzíven. Átcsúsztunk a kereszteződésen, elegánsan, háttal, s képzeljék: ugyanúgy megálltak, ugyanúgy természetesnek vették a jelenséget. A fiúk ismét magyaráztak: itt ez is üzemszerű, a seggel lecsúszó autóknak is... ekkor megláttam a visszapillantóban egy buszt. Folyamatosan üvöltöttem, a finnek röhögtek, a buszvezető mosolyogva intett, indexelt és kikerült a szöges gumijaival. Ez is üzemszerű ott. Lecsúsztunk a domb aljáig, próbálkoztunk még kétszer, sehol semmi veszély, aztán kerestünk másik utat és úgy összejött. Itt meg ha egy centi hó esik és biztos, ami biztos, negyvennel merek menni Budán, biztosan a faromba ragad valami ökör és nyomja a dudát ezerrel. Nem beszélve arról, hogy az első csúszásnál megöljük egymást. Nincs semmi tanulság, nem azért írtam. Semmi új sincs benne, legalábbis azoknak, akik tudják: nem vagyunk átlagos ország. Még azt sem mondanám, hogy csak kicsit vagyunk az átlag alatt morálban, intelligenciában, méltóságban. Nem a finnek különlegesek. Mi vagyunk hihetetlenül ostobák – és nem csak havon vezetésben.

Jáksó László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!