Távkapcsoló

Hajnalig megigézve néztem az MTV videotárában talált kincseket, a Hajónapló című sorozat darabjait. A legkiválóbb kortárs magyar irók – többek közt Spiró György, Parti Nagy Lajos, Tasnádi István, Tar Sándor és Darvasi László – műveiből a legtehetségesebb kortárs rendezők – köztük Hajdu Szabolcs, Török Ferenc, Mátyássy Áron, Miklauzic Bence és Bollók Csaba – készítettek remekebbnél remekebb kisfilmeket, a rendszerváltás 20. évfordulója alkalmából.
Szerencsére egyáltalán nem lett feladatízű az éppen tizenkettő munka, a vidék-város globalizációs és generációs elidegenedés problémájától kezdve a kiégett topmenedzser homoerotikus hatalmi kalandjáig merőben különböző történeteket gyúrtak és sütöttek ki a közelmúlt és a jelen kis magyar kultúrkovászából. Épp ez a sorozat szépsége, hogy egy mindenki számára valós és erős érzelmeket ébresztő – hisz még benne élünk –, mégis a művészet számára is nehezen sűríthető korszakot úgy ragadtak meg írók és filmes stábok, hogy mind magunkra és környezetünkre ismerjünk még azokban a kis etűdökben is, amelyekről azt gondoljuk, velünk ilyen soha nem történhet meg. Hiába, ahogy a közhely is tartja, mind egy csónakban evezünk.
Kedvencem volt a Grecsó Krisztián novellájából készült Barbárok, melyet Miklauzic Bence rendezett, de szerettem a Spiró György Itthon című novelláját alapul vett, Török Ferenc keze alatt csiszolódott kisfilmet is, melynek szomorkás-szenvedélyes szaxofonfutamai felerősítették a párkányomra hulló hópelyhek neszét is a Leányka utcai lakótelep nyugdíjas nénikéjének (a csodálatos Csomós Mari) szürke mamuszos kelenföldi Odüsszeiáját figyelve. Nem csak a főszereplő-választások voltak kitűnőek, a mellékszerepekben is olyan nevek csillogtak, mint Garas Dezső, Nagy Ervin, Trill Zsolt, vagy Pokorny Lia.
A legtöbb filmen lehetett érezni a közös munka izgalmát, hogy harmonikusan és üdvösen egymásra talált rendező és szerző, írás és képírás. A cukormáz volt a fánkon, hogy minden film után stúdióbeszélgetés következett a film alkotói-
val és a mindig roppant felkészült Krizsó Szilviával. Ámbár fájlaltam, hogy rendre nem a rendezőket hívták el, holott a mégoly neves írók szájából számtalanszor hallottuk, innentől már igazából ők jegyzik az alkotást. Valahányszor kijövök egy filmről, vágyom erre a beszélgetésre, még ha nem is az alkotókkal, hanem csak úgy, egyszerűen megbeszélni, amit láttunk, kicsit továbbgondolni a képkockákat. Ebben kiváló partner volt a rendszeres vendég Németh Gábor dramaturg, aki mindig tudott olyat adni a beszélgetéshez, ami beleette magát a gondolataimba.
A sorozat létrejöttét az MTV, az Oktatási és Kulturális Minisztérium és a Magyar Mozgókép Közalapítvány is támogatta – végre egy látványos sikertörténet. Lehet viszonylag kis pénzből is kalóriadús műsort készíteni a nézők számára. A sorozatból négy kisfilmet is beválogattak a jövő héten kezdődő 41. Magyar Filmszemle versenyprogramjába, szívből drukkolni is fogok nekik.
Lám, az utóbbi évek utazásai mégoly hányattatottak is voltak, az eklektikusan gazdag Hajónapló krónikásai olykor szenvtelennek tűnő, kíméletlen tekintettel, de őszintén és hitelesen mesélnek nekünk. Én épp ebben érzem azt a féltő ragaszkodást és felelősséget, amelyet egy kapitány érezhet saját hajója és legénysége iránt, míg mi a mindennapjainkban legfeljebb a mentőcsónakokért marjuk egymást.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!