Hegedűs Judit éles helyzetben érzi jól magát

„Amikor megszületett a kislányom, le kellett mondanom a fél nyolcas Híradóról, de ezt nem úgy éltem meg, mintha áldozatot hoznék. Rengeteget dolgoztam és küzdöttem a műsorvezetésért, de nem azt mondtam magamnak, hogy mindezt elvesztettem, hanem azt, hogy az enyém volt, megcsináltam. A gyermekünkre nem szerettem volna tovább várni, harminchárom évesen szültem. A férjem pedig mindig támogatott, ha a munkámról volt szó. Most már a következő babát tervezzük és tudom, ez sem fog teljesen elszakítani a televíziózástól” – jelezte, és hozzátette, vannak még álmai a Magyar Televíziónál. „A bulvárvilág távol áll tőlem, én közszolgálati ember vagyok. Ha álmok, akkor azok közül az egyik mindenképpen egy saját műsor. Nem vagyok olyan fiatal, és azt hiszem, bizonyos dolgokhoz – például ehhez – kell, sőt kötelező némi érettség. Hitelesség és élettapasztalat; ezekre van szükség. Show-műsort vezetni például, eszembe sem jutott, pedig vidám embernek tartanak a barátaim, és egy kis iróniáért, humorért sem megyek a szomszédba. Úgy érzem azonban, hogy igazi ripacs lennék, pontosan azért, amiért színésznőnek sem váltam volna be.”
Hegedűs Judit, amikor óvodába járt, óvónő szeretett volna lenni, amikor iskolába, tanító néni. „Ha pedig betegen feküdtem otthon, mindig elhatároztam, hogy doktornő leszek, ha felnövök... Általános iskolásként rengeteget szerepeltem az irodalmi színpadon, szavalóversenyeken indultam, fellépéseket szerveztem. Érettségi után a Színművészeti Főiskola felvételijére is elmentem, de a nagy napon szinte teljesen elment a hangom, és hiába kaptam következő időpontot, bizony nem voltam jó. A sors jelzésének fogtam fel a kettős kudarcot és végleg letettem a színészi pályáról. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen olyan gimnáziumba jártam, ahol fakultáció keretében média-ismeretet, kommunikációt tanultunk, (illetve) vágást, fotózást, interjúkészítést, műsorgyártást. Sportoltam is, tíz évet teniszeztem versenyszerűen. Szerettem játszani, de annál kevésbé versenyezni; nem tartottam magam elég jónak, és nem vagyok versenyző alkat. A tárgyalótermi krimik máig a kedvenceim között vannak, talán éppen ezért készültem jogi pályára a gimnáziumi évek vége felé. A felvételim nem sikerült túl fényesen, így a bölcsészkar felé vettem az irányt, és másodévesen már riportergyakornok voltam” – emlékezett vissza. „A televíziózásban sok minden megadatott: riporterkedtem hosszú évekig, szerkesztettem, vezettem híradót, magazinműsort és hosszú ideig lehettem egy uniós sorozat háziasszonya. Az ügyek, az emberek hétköznapi életével kapcsolatos történetek állnak a legközelebb hozzám, a híradós munkában pedig a kiélezett helyzeteket szeretem. A hírolvasás önmagában nem vonz, ha történik valami és tűzközelben vagyok, akkor érzem jól magam. Úgy érzem, a váratlan helyzetekre jól reagálok, szeretek másodpercek alatt fontos döntéseket hozni. Amikor megválasztották Sólyom Lászlót köztársasági elnöknek, hatféle forgatókönyvvel készültünk, melyek mind a kukába kerültek tíz perccel az adás kezdete után. Ekkor voltam a leginkább elememben!” – nevetett. „Többet szeretnék foglalkozni az élet mindennapi dolgaival. Fontosnak érzem a közszolgálati feladatok közt hangsúlyozni a segítségre szorulók bővebb tájékoztatását arról, hogyan kerülhetnek ki nehéz helyzetükből, milyen szervezetektől kaphatnak például támogatást. A körzeti magazinban, melyet vezetek, ezt az irányt próbálom erőltetni” – magyarázta a műsorvezető, aki szerint a képernyős viselkedés és stílus tanulható, tanítható. „Amikor azt mondom, én is magamat adom a tévében, az nem azt jelenti, hogy rólam szól minden a képernyőn. Sőt, azt nagyon rosszul viselném. Társként gondolok magamra, de nem csak a „beszélgetős” műsorokban. A Híradóban a néző a partnerem. Nem mindig érzem úgy persze, hogy sikerül így elmondanom a híreket, de törekszem rá. Az azonban alkat kérdése is, hogy valaki szeret-e beszélgetni, testhez álló-e ez a műfaj. Sokáig küzdöttem, sőt küzdök azzal, hogy túl hevesen gesztikulálok, vagy például hadarok, ha belemelegszem a beszélgetésbe; ezeket ma már jobban az irányításom alatt tartom. Szükségem is van rá, hiszen kritikus emberek vesznek körül, én pedig elég rosszul bírom a kritikát. Férjem és legjobb barátnőm nem kímélnek, édesanyám viszont elfogult, így rendre helyre billenti a mérleg nyelvét...”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!