Egy publikált felmérés szerint az európai lakosság riasztóan magas
aránya – a megkérdezettek 88 százaléka – annak ellenére nem tud az
úgynevezett rejtett hasi, orvosi nevén viscerális zsír létezéséről,
pedig, ha ez a fajta zsírból túl sok van a szervezetünkben, az akár az
életünket is megrövidítheti.
„A viscerális zsír és a testsúly” című tanulmányban három vezető szakértő is arra int, hogy a jelenleginél sokkal jobban kellene a rejtett hasi zsír veszélyeire felhívni a lakosság figyelmét.
Mi tudható a viscerális zsírról? Annyi biztosan, hogy a létfontosságú szerveket veszi körül a hasüregben, bár nem látható és nem érezhető, de ez az anyagcserében aktív zsír túlzott mennyiségben az olyan életet veszélyeztető betegségek kialakulásának kockázatát is növeli, mint a 2-es típusú cukorbetegség vagy a szív- és érrendszeri betegségek. A viscerális zsírból sor olyan anyag szabadul fel, mint például gyulladáskeltő fehérjék és hormonok, melyek közül egyesek hatással lehetnek az artériákra, növelve a trombózis és sztrók kialakulásának kockázatát Emellett zsírsavak szabadulnak fel, amelyek eljutnak a májba, a szervezet anyagcsere-erőműjébe. Ez befolyásolja, hogy szervezetünk hogyan használja fel a glükózt és zsírsavakat, táptalajt teremtve olyan problémáknak, mint a kettes típusú diabétesz és a magas vérnyomás.
A túlsúlyos ember unalomig fogadkozik, hogy „kész, vége, elegem van a kövérségből, a környezetem megvető tekintetétől, a hátam mögött elhangzó gúnyos megjegyzésekből”, majd elhatározza, hogy hamar megszabadul a rá rakódott súlyfeleslegtől. Azután, ne szépítsük, a legtöbb elhatározás hamvába hull, csak keveseknek sikerül a felesleges kilóitól megszabadulniuk. A több mint 12 ezer európai felnőtt, fogyni vágyó körében elvégzett fentebb citált kutatás is az iménti állítást támasztja alá, hiszen bár a felmérésbe bevont fogyni szándékozók 61 százaléka határozta el, hogy soványabb lesz, ebbéli kudarcát kétharmada elismerte. Dr. Terry Maguire, gyakorló gyógyszerész, a belfasti Queen’s University tiszteletbeli docense a kövérséggel kapcsolatosan a következőket mondja:
– Miután a legtöbb túlsúlyos esztétikai, és nem egészségügyi problémaként kezeli az elhízást, ezért fontos, hogy a fogyás egészségügyi előnyeit is a pozitív külső változások mellett belássák.
A derékbőség a rejtett hasi zsírtöbblet legmegbízhatóbb külső jelének és ezért a veszély legjobb előrejelzőjének tekinthető. Jó hír, hogy aktív természetéből adódóan a testsúly csökkenésekor a rejtett hasi zsír könnyebben alakul át energiává, mint a közvetlenül a bőr alatt található zsír.
– Az úgynevezett viscerális zsír mennyisége megbízhatóbban vetíti előre az idő előtti elhalálozás eshetőségét, mint a testsúly – mondja Stephan Jacob professzor, a tanulmány egyik társszerzője, majd hozzáteszi – a súlyos betegségek kockázatát már kismértékű rejtett zsírfelesleg is növeli, miközben a szerény súlyveszteség is jelentősen mérsékli ezt a veszélyt.
A jelentés többek között arra mutatott rá, hogy a rejtett hasi zsír veszélyeinek tudatosítása nagymértékben motiválja a fogyni vágyókat. A szakértők szerint minél inkább tudatosul a rejtett hasi zsír megléte, annál könnyebb lesz betartani a fogyókúrás fogadalmakat megtartani.
David Haslam belgyógyász professzor, az Egyesült Királyság elhízás elleni országos fórumának elnöke a jelentésben arra figyelmeztet, hogy „A divatos fogyókúrák – amelyek általában gyors testsúlycsökkenést ígérnek – nem fenntarthatók. Valójában többet árthatnak, mint használnak. A leadott súlyt újra és újra felszedjük, ráadásul a visszahízott zsír egy része viscerális zsírként rakódik le.” A tartós súlycsökkenés hozzájárulhat az európai egészségügyi szolgáltatók terheinek csökkentéséhez, ugyanis a lakosság elhízása becslések szerint is 81 milliárd eurós egészségügyi kiadást jelent Európában, s ez a szám tovább nő. Az európai lakosság 53 százaléka túlsúlyos, illetve elhízott, a betegszabadságból és munkaképtelenségből eredő termelékenység csökkenés csaknem 10 százaléka az elhízással kapcsolatos betegségekre vezethető viszsza.
Krasznai Éva
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!