A szigetközi vizek védelmét szolgáló műszaki megoldásokról most termékeny tárgyalások folynak, ezért szinte kizárt, hogy e pozitív folyamat közben kártérítési eljárásba fogjanak a felek, mondta a VH-nak a nemzetközi jogász arra reagálva, hogy Jencik szlovák kormánybiztos nemrég azzal fenyegetett, Szlovákia számszerűsíteni fogja a Budapest mulasztása nyomán keletkezett károkat. A szakpolitikus főtanácsadó nem érti a szlovák partner „csalódottságát”, s előrelépést lát a Szigetköz és a Csallóköz vízpótlásában. A több mint tíz éve tartó vitát a két ország európai uniós tagsága új irányba terelheti.
Pozsonyi sajtótájékoztatóján a közelmúltban a szlovák kormánybiztos kijelentette: mivel Budapest nem hajlandó megépíteni az alsó vízlépcsőt, ezért „nem maradt más választásuk, mint számszerűsíteni a magyar mulasztás nyomán keletkezett káraikat”, például, hogy üzemelési és gazdasági kárt is szenvedtek, magasabb gátakat kellett építeniük, a belvizeket is meg kellett fékezniük.
Mit szól ehhez Kovács György, a Bős-Nagymarosi Tárcaközi Bizottság titkára, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakmai főtanácsadója?
– Én már azt sem értettem igazán, amikor a szlovák kormánybiztos az MTI híre szerint arról beszélt, hogy csalódott, amiért az áprilistól november elejéig tartó tárgyalásainkon sem változott Budapest álláspontja. Hadd ne kommentáljam ezt a vélekedést. Maradjunk a tényeknél. Tény, hogy eddig semmiféle bősi kártérítési igénnyel nem lépett fel Szlovákia, ilyen hivatalos megkeresést nem kaptunk onnan. Erre nem is lehetne oka északi szomszédunknak. Hiszen a hágai ítélet szerint Szlovákiának tudomásul kell vennie, hogy a nagymarosi vízlépcső már nem épül meg, Magyarországnak pedig azt, hogy a bősi erőmű tovább működik. Azzal sem értek egyet, hogy a hágai ítélet óta állna ez az ügy és ne tettünk volna lépéseket előre. Tény, hogy a tárgyalások most is folynak. Legutóbb november 6-án találkozott a két kormányküldöttség Pozsonyban és konkrétumokban egyeztek meg. Most két ügy van a tárgyalóasztalon. Az egyik a kormányközi megállapodás tervezetéé, amiről valóban egy évtizede nem tudtunk alkut kötni. Mi azt mondjuk: erről meg kellene végre egyezni, mert ez a fő kérdésekről, a hágai ítélet sarokpontjairól szólna. Néhány hónapja Szlovákia adott egy újabb megállapodástervezetet, de ebben, úgy tűnik, most sem tudunk majd dűlőre jutni, hiszen eltér az értelmezésünk a hágai ítéletről. A szlovák tárgyaló fél szerint például az 1977-es szerződés „életben maradása” miatt meg kellene építenünk a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer második tagját, a nagymarosit. Az is tény, hogy a bíróság kimondta: az eredeti szerződés érvényben van. Ám mi úgy gondoljuk – s ebben kivétel nélkül megerősítenek bennünket a független nemzetközi jogászok is –, hogy a nagymarosi vízlépcső megépítésére az ítélet nem kötelezi hazánkat. A hágai bíróság ugyanis azt is hozzátette: úgy kell felfogni az 1977-es szerződést, mint egy „kagylóhéjat”, amit új tartalommal kell megtölteni. No, ezen dolgozunk tíz éve hiába…
S hogy mi az, amiben akkor mégis van előrelépés? A felső szakaszon a Szigetköz és a Csallóköz vízpótlása. Ez ügyben jeleztük számtalanszor, hogy hajlandóak lennénk beemelni a szerződésbe és ezzel legálissá tenni a dunacsúnyi gátat, amivel a Dunát a szlovákok az üzemvízcsatornába terelték. De csak akkor járulnánk hozzá, ha a bíróság ítéletében megfogalmazott feltételek teljesülnek, például, ha megfelelő mennyiségű víz kerül a folyam szigetközi főágába és onnan a mellékágakba. Én ebben igenis látok előrelépést, ezért nem értem a szlovák partner „csalódottságát”. Hiszen megegyeztünk még a nyár elején, hogy közös stratégiai környezeti vizsgálatot indítunk. Ebben azért tudtunk megegyezni, mert az európai uniós tagság mindkét országot kötelezi, hogy készítse el a vízgyűjtő-gazdálkodási tervét. Már 2004 óta hangoztatjuk, hogy a szakmai vitában az egyik kiút éppen az, ha hozzálátunk a közös vízgyűjtő-gazdálkodás megoldásához. S tudni kell: ez ügyben az unió minden tagállamának azonos menetrendet, határidőket írt elő: 2008. december 22-ig kell beadni az Európai Bizottságnak a vízgyűjtő-gazdálkodási előzetes tervezetet, majd fél év áll rendelkezésre a társadalmi konzultációra és 2009. december 22-én minden uniós tagállamnak le kell tennie az Európai Bizottság asztalára a végleges vízgyűjtő-gazdálkodási tervét.
A nyári megállapodás nyomán már fölállította a két ország a stratégiai környezeti vizsgálat szakértői csoportját – ezt magyar oldalról jómagam vezetem –, s elkezdtük az előkészítést. Még a nyáron meg is állapodtunk a szlovák szakértőkkel: a vizsgálatot közösen és egy közös irányító tanács vezetésével fogjuk folytatni, a vízgyűjtő-gazdálkodásba illeszkedik majd a vizsgálatunk, s nemzetközi szakértőket fogunk alkalmazni. E javaslatokat november 6-án, a kormányküldöttségek pozsonyi találkozóján kivétel nélkül elfogadták. Jelenleg javában dolgozunk a közös munka előkészítésén, hiszen a határidők, mint említettem, kötelezőek. Nemrég Magyarországon az itteni csoportnak már volt egy kétnapos összejövetele, ahová meghívtuk a nemzetközi szakértőket is. Most azon a koncepción munkálkodunk, hogy hogyan is végezzük majd el a szlovákokkal közösen a környezeti vizsgálatot. A minap levelet váltottam ez ügyben a szlovák munkacsoport vezetőjével, akivel hamarosan találkozom is. Nem látok tehát okot csalódottságra. Van közös feladatunk, azt kell jól megoldanunk, s ez érinti a bős–nagymarosi vita fókuszában álló területet. Azután a terveket 2015. december 22-ig valóra is kell majd váltani. Talán mondanom sem kell: közösen…
– Mind a két fél, tehát hazánk is, nyithat egy új szakaszt a hágai perben és követelheti a károk megtérítését, amelyek a másik fél jogsértő magatartásából adódnak – így Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, az ELTE adjunktusa, aki a vízlépcső ügyében a hágai perben hazánkat képviselte, s akit az államfő a jövő nemzedékek országgyűlési biztosául jelölt. – Ehhez még csak nem is kellene egy újabb pert indítani. Ám jogi szempontból új helyzet van, ugyanis mindkét állam az Európai Unió tagjává vált a hágai ítélethozatalt követően. Kérdés: nem alkalmazandó-e rájuk is az Európai Bíróság egy ítélete, amely szerint a tengerjogi egyezményhez fűződő brit–ír vitát nem a tengerjogi egyezményhez kapcsolódó fórumok előtt kell eldönteni, hanem az Európai Bíróság előtt. Így szóba jöhet, hogy az uniós tagságunk azzal jár: egy ilyen vitát Luxemburgban, az Európai Bíróság előtt kell lefolytatnunk. Akkor viszont már korántsem csak a károkról esne szó, hanem arról is, hogy a bősi létesítmény megfelel-e az EU jelenleg érvényes normáinak.
Mit is tennénk, ha Pozsony Hágában kártérítési igénnyel lépne fel? Természetesen viszontkeresettel élnénk. S a számításaink szerint a Duna elterelésével okozott és folyamatosan keletkező károk meghaladják azt, amiért Szlovákia kártérítést követelhetne. Az őt ért kár mértéke vitatható. A Magyarországnak kedvező értelmezés szerint lényegében az 1993–1997 között Nagymarosnál meg nem termelt energia szlovák félre jutó mennyiségének ellenértékét követelhetné. A kevésbé optimista vélekedés szerint a nagymarosi erőműépítés elmaradásával járó olyan károk megtérítését is kérhetné, amilyeneket Jencik úr a nyilatkozatában említett. Ám még ennél is nagyobb kár érte Magyarországot, amit az iméntiekkel szembeállíthat. Szlovákia ugyanis folyamatosan több energiát vesz ki a bősi erőműből, mint amennyit a bősiből és a nagymarosiból együtt venne ki, ha a teljes rendszer megépült volna. Így a kára csak a csúcsenergia és alapenergia értékkülönbségéből adódhatna. Ennek a kiszámítása igen bonyolult és legfeljebb viszonylag kis összeggel kecsegteti Szlovákiát. Másrészt a Szigetköz ökológiai, vízmegőrző és ivóvízforrásként szolgáló képességei károkat szenvedtek máris, és hatalmas károk fenyegetnek hosszú távon, ha a helyzet nem változik. Harmadrészt tudni kell: a kártérítési „elszámolásnál” azt is figyelembe kellene venni, hogy Szlovákia Bősnél a magyar tőkét is használja, méghozzá ellentételezés nélkül. Például a tározó jobb partját magyar munkások magyar pénzből építették, s az erőműben számos magyar gép és berendezés üzemel; a bősi vízlépcsőnek körülbelül a 20 százaléka a miénk.
A VH kérdésére – milyen lépésekre számít a közeljövőben? – Nagy Boldizsár így felelt: – A stratégiai környezeti vizsgálat, amely a környezetileg fenntartható működésmód megtalálását célozza, várhatóan eredményes lesz. Az EU-ban nagy nyomás nehezedik a felekre, hogy az európai közösség vízkereti irányelvét végrehajtsák. Ennek a követelményei pedig egybeesnek a magyar igénnyel: szülessenek a szigetközi vizek védelmét szolgáló műszaki megoldások. Erről most termékeny tárgyalások folynak, ezért szinte kizárt, hogy e pozitív folyamat közben kártérítési eljárásba fogjanak a felek.
Vasvári G. Pál
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!