Idén már 12. alkalommal rendezik meg a barátság és a szeretet jegyében
a Valentin napi tenisztornát. Most ismét a Tabáni centrumban. A verseny
kitalálója, Regőci Attila az ismert üzletember, aki annak idején abból
a célból rendezte meg az első páros teniszviadalt, hogy összehozza a
különböző pártállású embereket egy vidám, kedves ütögetésre.
Regőcinek talán ez a teniszverseny a legkedvesebb „szerelemgyereke”, hiszen számos alkalommal és más sportágakban is szerepet vállal ugyanennek a célnak a jegyében. A mostani verseny is azt bizonyítja, hogy megférnek egymással a parlamenti patkó különböző soraiban ülő sportot szerető emberek. Négy csapat áll majd rajthoz a hagyományos páros tenisztornán, a politikusoké, a menedzsereké, a színész-sportolóké és az újságíróké. A politikusoknál számos volt és jelenlegi miniszter is ütőt ragad. Az egyik csapatkapitánya ennek a társaságnak Stumpf István, egykori kancelláriaminiszter és Szilvásy György volt titokminiszter. De megtalálhatjuk Fazakas Szabolcs volt európai parlamenti képviselőt, Harcsár István egykori sportállamtitkárt, Pintér Sándort és Gógl Árpád volt minisztereket, Mádi Lászlót, valamint a parlament alelnökét, Mandur Lászlót. Továbbá Varga Zoltán jelenlegi önkormányzati minisztert és Juhász Ferenc korábbi honvédelmi főnököt. Érdekességképpen ezt a csapatot erősíti az egykori kiváló teniszezőnő, Temesvári Andrea, aki Puch Lászlóval alkot majd párost. A sztármenedzserek csapatában lép pályára Kiss Elemér, korábbi kancelláriaminiszter és „sínre gördül” Andrási Miklós, a MÁV főnöke, ennek a társaságnak a csapatkapitánya pedig Karl Imre, a villamosművek helyettes vezére. A színész-újságíró válogatottban ezen a viadalon hagyományosan pályára lép Tahi-Tóth László, Lippai László, Székhelyi József, valamint Szikora Róbert, és ezúttal nem lóra pattan, s nem forgat párbajtőrt, hanem teniszütőt ragad: Balogh Gábor sokszoros öttusa világbajnok. Az újságíró-válogatottban találhatjuk a verseny kitalálóját, Regőci Attilát, továbbá Thékes Istvánt, Aczél Endrét, Avar Károlyt és a többszörös újságíró-teniszvilágbajnokot, Hájos Lászlót, aki egyben a csapatfőnök is.
Ennek a páros teniszversenynek az érdekessége, hogy az elmúlt évek során nyolc alkalommal győztek a tollforgatók, kivéve az elmúlt esztendőt, amikor bizony gyászosan szerepeltek, mert csak a negyedik helyet szerezték meg. A győzelmet legutóbb a menedzsercsapat nyerte, és lehet, hogy idén is megismétlik ezt a sikerüket, habár az újságírók nagyon „hegyezik” a tollat, hogy revánsot vegyenek.
– Ennek a versenynek az a lényege, és mottója „Szeressük egymást gyerekek”, és ha rövid időre is, felejtsük el azt, ami a pályán kívül van. – mondta Regőci Attila. Nem is beszélve arról, hogy az esti díjkiosztón még szorosabb barátságok kötődhetnek. Tombolát is rendeznek, amelynek bevételét jótékonysági célból, az Egészség Hídja Összefogás egyesület kapja majd – mondta a VH-nak Regőczi.
(f. m.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!