A legutóbbi adócsalási botrány nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy a svájci
banktitokrendszer a 21. században nem tartható fenn – hangsúlyozta
berlini MTI-jelentés szerint a német pénzügyminiszter. Wolfgang
Schäuble annak kapcsán nyilatkozott a szombati Süddeutsche Zeitungban,
hogy a német hatóságok végérvényesen eldöntötték: 2,5 millió euróért
megvásárolják azt a lopott banki adatokat tartalmazó DVD-lemezt,
amelyet egy informátor ajánlott fel 1500 – svájci bankszámlával
rendelkező – állítólagos német adócsaló leleplezésére.
Az ügy Németország és Svájc között meglehetős diplomáciai feszültséget keltett, a berni kormány felháborodással reagált arra, hogy Berlin egy közönséges bűnözővel egyezkedik. Ezzel egy időben a Focus hírmagazin arról számolt be, hogy az ügylet már a hét végén Franciaországban lebonyolódik, és ebből a célból négy adóhatósági szakember készül a szomszédos országba. A négy megbízott a hetilap által nem említett helyszínen találkozik az informátorral, akit állítólag ismernek. A legtöbb hír szerint a Credit Suisse zürichi pénzintézet egy korábbi informatikusáról van szó, aki az elmúlt évben Franciaországnak is adott át lopott banki adatokat. Szombaton egyébként megerősítették, hogy ezúttal Baden-Württembergben egy újabb informátor jelentkezett, aki 2000 állítólagos német adócsalót leleplező adatokat kínált megvásárlásra.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!