Az iráni külügyminiszter szerint közel van a megállapodás a
nagyhatalmakkal az uráncseréről. Az amerikai védelmi miniszter viszont
nem látja ennek jeleit.
Manusehr Mottaki péntek éjjel nyilatkozott a müncheni nemzetközi biztonsági konferencián. „Személy szerint úgy gondolom: megteremtettük a keretét annak, hogy már a nagyon közeli jövőben lehetővé váljon egy ilyen csere” – mondta. Hozzátette azonban, hogy akkor lehet megállapodás, ha Teherán határozhatja meg szükséglete alapján, hogy mekkora mennyiség cseréjéről legyen szó. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök kedden közölte, országa kész alacsony fokon – 3,5 százalékon – dúsított uránját előbb külföldre küldeni, minthogy megkapja érte a kutatóreaktorához ígért nukleáris fűtőelemeket, vagyis 20 százalékosra dúsított uránt. Teherán korábban felbosszantotta Oroszországot és a Nyugatot azzal, hogy elutasította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által a vita rendezésére ajánlott eme megoldást.
Az uráncserével kapcsolatos újabb iráni nyilatkozatok ellenére Robert Gates amerikai védelmi miniszter nem látja jelét annak, hogy hamarosan megállapodásra juthatnának e vitás kérdésben. Gates erről szombaton Ankarában, török vezetőkkel folytatott megbeszélései után beszélt újságíróknak. Az amerikai politikus úgy vélekedett, Irán valójában semmit nem tett a nemzetközi közösség megnyugtatására, emiatt pedig több országnak fontolóra kell vennie, eljött-e az idő a szemléletváltásra (az iráni atomprogrammal kapcsolatos vita kezelésében). Gates ankarai nyilatkozatában megjegyezte: Irán egyre több alacsony fokon dúsított uránt állít elő, ezért ha el akarja fogadni a NAÜ javaslatát, azt a lehető leggyorsabban meg kell tennie. A NAÜ eredeti javaslata alapján olyan szint alá csökkent volna az iráni uránkészlet, amelyből az iszlám köztársaság már nem állíthatott volna elő nukleáris robbanófejhez szükséges, magas fokon dúsított uránt elegendő mennyiségben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!