Tanyasi áruk boltja nyílt Budapesten szombaton, az üzlet kizárólag
tanyákon termelő gazdák által előállított élelmiszerek forgalmazását
tűzte ki céljául.

Chladek Tibor, a Budapest XVIII. kerületében, a Havanna lakótelepen található bolt kitalálója és tulajdonosa az üzlet megnyitásán az MTI-nek elmondta: egyelőre nem tervezik további boltok nyitását, azonban ha a vállalkozás sikeres lesz, elképzelhető, hogy kialakítanak egy tanyasi áruk forgalmazására szakosodott hálózatot. Hozzátette: az üzletben egyelőre csak Bács-Kiskun megyéből származó termékeket árulnak, de a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesületének segítségével az együttműködés kiterjedhet más térségek gazdáira is. A tulajdonos az MTI kérdésére elmondta: törekszenek arra, hogy a tisztességes termelői ár megfizetése mellett alacsonyan tartsák az árakat, de természetesen van példa arra, hogy egyes termékeik ára nem tud versenyben maradni a nagy üzletláncok akciós áraival.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!