Újabb zűrös história színesíti a kampányt: a pályázati pénzekkel mutyizás kapcsán forog a sajtóban a perbe fogott Zuschlag János után már Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő neve is. Őt azonban ismereteink szerint nem jelentették föl ez ügyben, s az ügyészségen megtudtuk, hogy nem is indult vizsgálat ellene. Akkor most van Szijjártó-ügy vagy nincsen?

„A Fidesznél is működött a Zuschlag-modell” címmel arról írt a Népszava: újabb adatok igazolják, hogy a Zuschlag-féle kézi irányítású pénzosztási modellt még a Fidesz találta ki. Szijjártó Péter viszont kijelentette: ő soha nem dolgozott együtt Zuschlaggal és áll a bizonyítékok elé. Pártja nem cáfolt, nem is bocsátkozott részletekbe, csupán azzal reagált: „Az állítás a szocialista kampány minden eddiginél színvonaltalanabb eleme”.
Van-e a Zuschlag-ügy mellett Szijjártó-ügy is? A Vasárnapi Hírek kérdésére Szabó Ferenc, a Zuschlag-perben vádat emelő Bács-Kiskun Megyei Főügyészség helyettes vezetője, egyben szóvivője felelt: – Nincsen Szijjártó-ügy. De miért is lenne? Tett bárki feljelentést? Semmiféle olyan adat nem jutott az ügyészségünk birtokába, ami miatt eljárást kellett volna indítanunk. Sem feljelentés nem érkezett hozzánk, sem a hivatalos eljárásunk során nem jutottunk olyan információ birtokába, ami indokolná a nyomozás elrendelését. Sajtóhírekre nem ugrik az ügyészség, s a tévében, az interneten is az látható, amit a szerkesztők gondolnak. Mi nem vizsgáljuk ezek igazságtartalmát, és nem is vagyunk sajtófigyelő szolgálat. S ha feljelentést tenne valaki, miért éppen nálunk tenné? Az illetékességi szabályok mérvadóak ez ügyben. Tudomásom szerint Szijjártó úr nem Bács-Kiskun megyei illetőségű és arról sem tudok, hogy itt érdekeltségei lennének. De ha bárhová – bármelyik ügyészséghez vagy nyomozó szervhez – feljelentés érkezik, akkor is megeshet, hogy az csak „beadvány” marad. Ugyanis kizárólag abban az esetben indul büntető- eljárás egy ügyben, hogyha az érdemi feljelentés adatai alapján valószínűsíthető  a bűncselekmény gyanúja.
Már 2001-ben, amikor a Fidesz volt kormányon, felszólalt az Országgyűlés plenáris ülésén Béki Gabriella (SZDSZ). Szóvá
tette, hogy a támogatások egy része politikai célokat szolgál, s gyanítható, hogy bizonyos pártok szatellit szervezetei pályáznak támogatásokért. Név szerint említett több ilyen szervezetet is. Bár a Zuschlag-perben Béki tanúkénti meghallgatását indítványozta az ügyészség, ám végül nem került rá sor, mert a bíróság szerint elévülés miatt már nem lehet tárgyalni a Zuschlaghoz köthető szervezetek akkori működését. Ám a per „adalékaként” Fodor Endre tanácsvezető bíró felolvasta a képviselőnő hajdani parlamenti felszólalását.
Béki Gabriella lapunknak most azt mondta: – Ehhez többet nem tudok hozzátenni. Ha jól emlékszem, akkor Szijjártó nem volt tagja a parlament társadalmi szervezetek bizottságának. Abban a Fidesz részéről Halász János tartotta a kezében a pályázatok „témáját” és az országos pénzosztás lehetőségét. Arról, hogy Szijjártó perbe vonása indokolt lenne-e, nem foglalnék állást, hisz’ ő 2001-ben nem volt országgyűlési képviselő. Csak regionális szinten lehetett beleszólása a pályázatokba, én pedig a felszólalásomban kifejezetten a parlament által pályáztatott, tehát országos elosztású összegek ügyében tettem kifogást.
Utánanéztünk: Szijjártó Péter az Országgyűlés honlapján olvasható életrajza szerint „2000. áprilistól elnöke az Ifjúsági és Sportminisztérium Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanácsának, melynek feladata ifjúsági célú pályázatok kiírása és elbírálása. A 2002. évi országgyűlési választásokon a Fidesz–MDF közös Győr-Moson-Sopron megyei területi listáról szerezte mandátumát”. Tehát nem volt tagja a parlamenti bizottságnak 2001-ben, s a grémium névsora alapján a 2002–2006-os ciklusban sem.
Azzal kapcsolatban, hogy Szijjártó Péter Fidesz-szóvivő tett-e vagy kíván-e tenni valamilyen jogi lépést ebben az ügyben, Havasi Bertalan a párt sajtófőnöke lapunkkal annyit közölt: az Egyenlítő Tv ellen egy másik, „hasonlóan balul sikerült” akciója miatt a fideszes politikusok feljelentése alapján már rendőrségi vizsgálat indult.
Török Zsolt (MSZP) országgyűlési képviselő arra, hogy vajon a szocialisták tesznek-e feljelentést az Egyenlítő Tv nyilvánosságra hozott információi alapján, így válaszolt: – Azt gondolom, hogy ha igazságszolgáltatás tényleg az igazság érdekében akar tenni, akkor az ügyészség „meginvitálja Szijjártó Pétert ez ügyben egy kis beszélgetésre”. Ugyanis a tévés felvételen nemcsak az „esetleges” Zuschlag-Szíjjártó egyeztetésre történt utalás, de fény derült rá, hogy több olyan civil szervezet elszámolásával is problémák voltak, amelyek erősen köthetők Szijjártó Péterhez, illetve Gyopáros Alpár csornai országgyűlési képviselőhöz. Emlékezetes: szintetizáló képzésre nyertek pénzt, amiről senki nem hallott Csornán és elszámolni sem tudtak az összeggel. Vagy ott a győri plébánia ügye, ahol Szijjártó annak
idején ministrált. Onnan egy ifjúsági közösség nyújtott be pályázatot, és a felhasznált pénzzel szintén nem tudtak elszámolni. Úgy vélem, ezek miatt már mindenképp indokolt lenne, hogy az ügyészség úgy járjon el, mint a korábbi hasonló ügyekben; kérdezze meg, miért nem számoltak el, mi lett a pénzzel, ki és mire költötte. Ám az MSZP, mint párt nem tud ez ügyben lépni, legfeljebb csak a nyilvánosság figyelmét tudja felhívni. Az igazságszolgáltatás munkájába mi sem kívánunk beavatkozni, ahogyan Zuschlag Jánost sem a Fidesz jelentette fel. Viszont magánszemélyek vagy az érintett szervezetek tehetnek feljelentést, s elképzelhetőnek tartom, hogy a közeljövőben születik is ilyen feljelentés.

vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!