Több türelmet a Szépművészeti bővítésének!

2007-ben a főigazgató a VH-nak adott interjújában cáfolta a hírportál „hírét”, merthogy egy nemzeti közgyűjtemény semmilyen más nemzeti kincset nem „fúr” meg, s nem „támad” rá. Azt is nagy félreértésnek minősítette, hogy a Hősök tere alá, messzire szeretnék bővíteni a múzeum épületét. Nagyon széles a járda, a szegélyéig terjeszkednének – a föld alatt. Hangsúlyozta: a hatezer négyzetméteres bővítési projekttel a szükséges XXI. századi közösségi funkcióbővítést meg tudnánk valósítani: lenne új időszaki kiállítási terület, előadóterem, múzeumi bolt, s egyéb üzletek, kávézók, étterem, gyermekfoglalkoztató; s a jobb logisztika, a biztonságos szállítás-pakolás is megvalósulhatna végre. Csupa olyan, amivel eleink még nem számoltak… Ha az ember elmegy a New York-i Metropolitanbe, vagy a párizsi Louvre-ba, csak ámul, ahogy a látogatók belakják a teret – így a látványkonyhás önkiszolgáló éttermet is… Valami hasonlót szeretnének ők is. S ne felejtsük el: itt nem csak a Szépművészeti Múzeumról van szó, hanem az egész turistacsalogató Hősök teréről, ahol kihajtják a buszokból a látogatókat, majd begyűjtik, s viszik be, a városba, mert, nincs hol leülni a látottakat  megbeszélni… Napóleon mondta egykoron a velencei Szent Márk térről, hogy „Európa legszebb szalonja” – nos, a Hősök tere is az lehetne, hiszen olyan kulisszákkal rendelkezik; a Világörökség része mindenestől! De a város még nem lakta be…
2007-ben már lényegében „ugrásra készen” álltak azzal a tervvel, amely nem egy költségvetési intézmény belügye, hanem az egész főváros kulturális-idegenforgalmi életéhez jelentős többletet adna. Akkor egy kormánydöntés eredményeként ki is derült: 3,5 milliárd forintnyi unióshoz forráshoz juthat a magyar projekt. 2009-ben az Európai Unió is úgy döntött:  anyagilag támogatja a bővítést. Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke szerint a jelentős európai múzeumokban már néhány évtizede robbanásszerűen
megnőtt a látogatók száma, itthon pedig éppen az utóbbi évek kiállításai mutattak rá, hogy egy-egy jól beharangozott tárlat akár több százezer érdeklődőt is becsábít a falak közé, s ezzel párhuzamosan a múzeumlátogatók elvárásai is megváltoztak. Az intézményeknek ma már nem csupán a műtárgyak megőrzésére és bemutatásra kell helyezni a hangsúlyt, hanem egyfajta „élménycentrummá” kell válniuk. A XIX. század végén tervezett épületeket olyan új terekkel kell bővíteni, ahol a szükséges új funkciók is helyet kapnak. Mint az megtörtént a madridi Pradóval, a párizsi Louvre-ral vagy a londoni Tate és a National Galleryvel is – ahol a nagyközönségi fogadtatás kevésbé konzervatív egy régi épület megújításával, lényegében valamilyen szintű átformálásával kapcsolatban, mint nálunk. A bővítés úgy valósulhat meg, hogy eközben a Szépművészeti Múzeum Schickedanz Albert által tervezett épülete továbbra is megőrzi eddigi külső megjelenését: ezért a terjeszkedés a föld alatt.
A Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatot bízta meg a szaktárca a tervezéssel, amelynek vezető építésze Szécsi Zsolt. Mivel folyó tervezési feladatra tervpályázatot kiírni a kamarai szabályzat értelmében nem lehet, a két intézmény egy általuk közösen felkért Művészeti Tanácsadó Testület – ennek társelnöke Eltér, s tagja Fegyverneky Sándor országos főépítész – szakértői-nek javaslata alapján tervjavaslatokat kért más ismert hazai építészektől, így Balázs Mihálytól, Bán Ferenctől, Ferencz Istvántól, Janáky Istvántól, Karácsony Tamástól, Mányi Istvántól és Vásáros Zsolttól is. Az épületegyüttest nem lehet megbontani, kifelé sem lehet terjeszkedni, hisz’ nincs is hová: a megválaszolandó kérdések egyike volt, hogy a szint alatti beépítés milyen mértékben befolyásolhatja az összképet. Erre a tervezők más-más választ adtak; ezek egyéni, karakteres megoldások Eltér szerint. A sok jó terv közül a testület egyhangúlag Karácsony Tamásé mellett tette le a voksot. A végeredmény egy triumvirátus, mert Szécsi és Mányi – irodáikkal együtt – is részese a Karácsony vezette munkálatoknak. Mint Eltér elmondta: Karácsony Tamás terve valóban XXI. századi – az egyetlen dolog, ami miatt kissé „feszenghet” bárki, aki szakember, az az, hogy a terv mintegy „belevág” a lépcsőzetbe.
Nota bene: Schickedanz épületénél kicsi az előcsarnok, s hatalmas a hozzávezető lépcső. Ebből a bevágásból lett is vita: Ráday Mihály Kossuth-díjas operatőr, rendező – az 1982-ben létrejött Budapesti Városvédő Egyesület alapítója, elnöke, s az immár harminc éve népszerű tévéműsor, az Unokáink sem fogják látni… „szülőatyja” – mind az Élet és Irodalomban, mind pedig a Vasárnapi Hírek karácsonyi Régi Nemzet mellékletében megírta aggá-lyait a tervvel kapcsolatban. Mint fogalmazott: a tér mai formájában csak az 1938-as eucharisztikus kongresszusra készült el, így nem is olyan régi az arculata, viszont szinte a legismertebb itthon és külföldön. A városvédő szerint nincs gond a bővítés tényével, csak a mikéntjével. Mert a díszlépcsőt határoló kerítés elé – a mélybe nappali fényt engedő – üvegből készül járófelület, s üvegszekrény épülne a mozgássérültek liftje számára, mely a térszint alatt kialakítandó központi elosztó térbe visz. „Talán a legnagyobb változás az, hogy felsliccelik a díszlépcsőt, s abban egy lefelé, a föld alatti térbe vezető ellenirányú lépcsőt építenek. A díszlépcső szétszedése túl nagy módosításnak ígérkezik…” fogalmazott. Ő úgy látja: nem a homlokzat fő nézetének átalakításával kellene ennek megtörténnie, ráadásul szerinte ilyenkor mindig bujkál az emberben az a kisördög, amelyik megkérdezi: ha ennyire könnyen bánnak a mai építészek elődeik munkájával, mit fognak tenni az újabb nemzedékek az övéikkel?! Ráday szerint a Hősök tere közvetlen közelében már követtek el helyrehozhatatlan hibát: mégpedig akkor, amikor a millenniumi földalatti vonala meghosszabbításakor „megspórolták” a vasúti pálya egy méterrel mélyebbre süllyesztését, s kettévágták a Városligeti tó medrét… Szerinte az sem mindegy, hogy „kint”, avagy „bent” történik mindez, merthogy a példaként sokszor felhozott Louvre-piramis kerítésen belül épült meg.
Eltér István megérti a városvédő kritikáját is – végtére minden megoldást lehet bírálni –, de hazánkban olykor már azt is kifogásolni szokás, ha egy téglát elvesznek, vagy hozzátesznek valamihez, ami „nem korhű”. Egykor az Eiffel-tornyot is csak ócskavasnak látták és láttatták sokan, s ma Párizs jelképe. Változik a korízlés is tehát. Az „üvegdoboz” a kamarai elnök szerint szolid épületnek van szánva, az egész megoldás pedig valamivel több toleranciát igényelne mindenkitől.  Egyébként magának a tervezés jogának az elnyerése kapcsán egy Ybl-díjas építész, Szász László a fővárosi kamarához fordult panasszal, kifogásolva, hogy a többmilliárdos, közpénzből – túlnyomó részben EU-s forrásból – megvalósítandó, kiemelt építészeti projektek kapcsán az idő szűkösségére hivatkozva, rendre mellőzik az illetékes hivatalok az építészeti pályázat kiírását. Itt volt pályázat persze – még ha meghívásos is. Szász egyébként a három éve vajúdó, az Alagút Clark Ádám téri foghíjra képzelt sarokszálló egyik tervezője. Stúdiójuk 2007 őszén második díjat ért el egy látványos koncepcióval – első és harmadik díjat a zsűri nem adott ki. Szász egyébként részese egy olyan szállodatervnek is, amely csillogó mázaskerámiával burkolt felépítményt is tartalmaz egy Nagymező utca–Ó utca sarkán álló 19. századi épülethomlokzatra. A „környék városképét jelentősen megváltoztató új elem” tehát a hazai építészek munkáinak része már: ő nem is ezért élt panasszal a Szépművészeti-koncepció kapcsán. Budapest városszövetét jellemző középületekbe történő néhány beavatkozás nem csupán „arcfelvarrás” lenne talán… A neten egyébként egy tizenéves szerint – aki most járt Bécsben – a magyar főváros nagyot vesztett azzal, hogy Hundertwasser pár éve meghalt. Pont azelőtt, hogy Budapestre is tervezett volna olyasmit, amin aztán lehetne a nyelvünket köszörülni…

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!