A vendégház, ahol dolgozom, az elmúlt év végén ausztrál vendégeket is
fogadott. Nagyon örültünk, mert nagy szüksége van az országnak,
városunknak a közelről-távolról jött vendégekre, hogy hazatérve vigyék
jó hírünket a világba.
Sajnos a vendég tizenéves gyermekének kis lázzal járó fülgyulladása lett, de nemzetközi biztosítással a zsebükben természetesen nem okozhat gondot az orvosi kezelés – Európában, de nem nálunk! Az ügyeleten a helybeliek által már megszokott várakozás után közölték velük, hogy nincs szakorvos és műszer, jöjjenek vissza a hétfőn a szakrendelésre. Sajnos, csak utólag tudtam meg, hogy a szakrendelésen – a sok várakozás után először orvos nem volt, utána pedig megfelelő műszer – is elutasították. A patikában vásárolt gyógyszerrel utazott el a család két nappal később majd telefonon értesültem, hogy a gyerek Berlinben megfelelő kezelés után már meggyógyult.
Szerencsénkre a bosszankodás mellett a családfő jó példát is tudott mondani, mert amikor 1999-ben városunkban voltak és feleségének eltörött a bokája, a legjobb orvosi ellátásban volt része.
Persze lehet, hogy ezek csak kiragadott történetek, én is bizonytalan vagyok, az ilyen példákból mennyi az, amiért a kormányzat a felelős és mennyi az, ami a helyi fásultság, nemtörődömség, embertelenség számlájára írandó.
Jönnek a gondolatok: jól csináljuk azt, amit teszünk? Európa tehermentesíti úthálózatát, vasútra teszi a forgalmát. Mi pedig a különben is gyenge minőségű úthálózatot terheljük a vasútvonalak megszüntetésével. Az egészségügyben a várakozási lista olyan természetes lett, mintha a beteg meg tudná várni a több hónappal későbbi időpontot! Mi történt? Ebben a kis országban évente több ezer ember tűnik el úgy, hogy nem találják, hogy gyerek vagy szülője veri a tanárt, az utasok az őket szállítókat, a vásárló a pénztárost szidja. A melletted álló bármelyik pillanatban előveheti a fegyverét, nem tudod, melyik pillanatban robbantják rád a lakás. Lassan mindenki mindenkit fenyeget…
Még mielőtt bárki az hinné, hogy minderre a radikalizmus a válasz – nem. Ha azt hiszi, nincs igaza. A választ és a cselekvést a gondolkodó embernek kell a megtalálnia. Ha a társadalom „megbolondult”, akkor nekem is úgy kell viselkednem? Nincs egyéni felelősségem?
Sógor Ferenc, Sopron
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!