Kedves Naplóm!

Látszólag nem nagy dolog – bár talán mégis az –, éppen ezért felháborító és dühítő. Talán ezért éreztem én is úgy, hogy hagyni kéne a fenébe az egészet, mert nap mint nap, sőt néha óráról órára találkozunk még felháborítóbb és még dühítőbb jelenségekkel, százával, ha nem ezrével.
A szemünk előtt lopnak, csalnak becsapnak, szédítenek, ámítanak. A hentes Rodolfót idéző mozdulattal csempészi bele a húsz deka párizsiba a tíz deka végét és az állott, megbarnult szeleteket, és akkora mennyiségű papírba csomagolja – természetesen párizsi árban –, hogy ilyen vastag borításban akár a tengerentúlra is elküldhetnénk. Sztrájkkal bénít a BKV – majd emeli a jegyárakat, és akkor még annyi mindent nem említettem, pedig annyi minden van.
Ezen a télen még a hó is csatlakozott ahhoz, hogy a mindennapok még nehezebbek legyenek. Rá persze nem haragszom – bár utálom a telet –, hiszen a hónak az a dolga, hogy essen, szállingózzon, hulljon, majd, földet érve, megfagyjon, jéggé dermedjen, kupacokban álljon, lehetetlenné téve a közlekedést gyalog és autóval egyaránt.
A városban a parkolás lehetetlen. A parkolási díj viszont kötelező, sőt még emelik is a semmiért bedobandó forintok mennyiségét. Parkolási cégek, amelyekről időről időre kiderül, hogy… szóval ellenszolgáltatás nélkül sarcolják meg az autósokat. Nem őriznek, nem hólapátolnak, nem csinálnak semmit, csak feljelentenek, bírságolnak, életerős embereket alkalmaznak – akik akár dolgozni is elmehetnének – egyenruhában, fényképezőgéppel, hogy lecsapjanak azokra a nyomorult autósokra, akik fizetik a benzint, a súlyadót, a kocsi részleteit, az ilyen-olyan, de kötelező biztosításokat, akiknek már olyan mindegy, hogy hol, mikor és mennyivel nézik még hülyébbnek őket.
Persze a hó a nap első sugaraival el szokott olvadni, aztán idővel eltűnik. De a parkolási cégek arcátlanságán nem fog sem a nap, sem a fagy…

Gálvölgyi János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!