Béres Ilona drukkol az új törekvéseknek

z Nagyon kedves, a maga nemében jól megírt marhaság az Arzén és levendula. Nem is tudom, hogy láttam-e ilyen könnyedén bolondozni.
– A negyvenöt éves pályámon azért akadt még hasonló szerep. Az egyik utolsó döntése volt Iglódi Istvánnak, hogy ezt játsszuk. Január elsejétől új vezetés van a színházban. Ők már nem biztos, hogy műsorra tűzték volna ezt a darabot. Ez örökség és szerintem teljes mértékben vállalható, mert a közönség nagyon jól érzi magát.
z Láthatóan önök is a színpadon.
– Hát persze. Jólesik bolondozni. Nem szégyen a szórakoztatás. Igen nagy reformokat akar a fiatal vezetőség. Nem akar az új igazgató, Őze Áron állandó rendezőket. Egészen fiatalokat, még frissen végzetteket is meg fog viszont hívni. Fölvetődött Galambos Pétertől, Kiss Csabáig és Novák Esztertől Mohácsi Jánosig többek neve. Komoly tréning vár a társulatra. Ettől sokat várunk, mert én szeretem, ha akarnak tőlem valamit, ha kíváncsiak rám. Persze azért olyan tempóra már nem vágyom, mint amikor hatvanévesen egyszerre négy színházban voltam vendég.
z Ki kellett mozdulnia ahhoz a Hevesi Sándor térről, hogy a szakma is értékelje a munkáját, amelynek tagjai nemigen  jártak az akkori Nemzetibe, és utódjába, a Magyar Színházba. Amikor Zsótér Sándor rendezésében, a Görögben játszott a Radnóti Színházban, csodálkoztak rá önre sokan, hogy még mindig milyen jó színésznő.
– Nem mindenki úgy születik bele a szakmába, hogy a kaposvári színházból eredeztethető a „nemesi oklevele.” Ez nálunk a kutyabőr. Aki onnan jön, annak már hitele van az úgynevezett szakmában. Én csak úgy mondom, hogy onnan érkeznek a hercegek és a hercegkisasszonyok. A Magyar Színházban voltak a páriák. Ha egy rendező elég kíváncsi, és minket is megnéz, akkor rájön, hogy jé, itt is élnek és dolgoznak emberek. Amikor néhány sarokkal odébb, a Radnóti Színházba elmentem játszani, tényleg úgy néztek rám, mint egy csecsemőre, aki ma született. De én nem egy elhanyagolt színész voltam a Nemzetiben, illetve a Magyar Színházban. Gyönyörű dolgokat játszottam, csak hozzánk nem trendi járni. Ezen is szeretne változtatni az új vezetőség.
z Meg kell változtatniuk a nem minden alap nélküli előítéleteket.
– Igen. Van egy kifinomult ízlésű barátnőm. Az Arzén és levendula mint darab, nem a szíve csücske. De elismerte, hogy jól érezte magát az előadáson. És azt mondta, hogy „te Ili, mióta én idejárok, ennyi fiatalt nem láttam a nézőtéren.”
z De azzal, óhatatlanul szembe kell nézniük, amit az Arzén és levendula előadása is mutat – miközben én is jól éreztem magam az előadáson, nagyon szerettem az önök kettősét Csernus Mariannal –, hogy a színpadon elképesztően heterogén társulat van jelen.
– Most volt egy társulati ülésünk, amin megszólalt Guelmino Sándor is, aki elmondta, lehetetlenség, hogy a legfiatalabb kolléganőnk harminckét éves. A társulat nem olyan tökéletesen felépített, mint amilyen például Várkonyi Zoltán idején volt a Vígszínházban.
z Miközben Pinczés István rendező az Arzén és levendula előadásában abszolút profi módon működteti a színpadi mechanizmust, az mégis óhatatlanul látszik, hogy az együttesben van a régimódi nemzeti színházas, öblögetős hangú stílusban játszó színész ugyanúgy, mint a jópofizó, egykori vidám színpadi stílusban játszó.
– Higgye el, hogy az egykori vidám színpadi stílust hatalmas energiákkal próbálta irtani Pinczés, félrehívott embereket, könyörgött nekik, hogy ne csinálják. Ne viccelődjenek a színpadon.
z Szerintem ő maximálisan megtette, amit lehet. Az új vezetésnek viszont muszáj lesz kezdenie azzal valamit, hogy a társulat tagjainak ennyire nem egységes a játékstílusuk.
– Őze Áron ki is fejtette, hogy senki se érezze kényelmes biztonságban, lustaságban magát, mert itt most dolgozni kell. Végső soron Iglódi nagy humanizmusa hozta ezt az állóvizet. A Pista karakterében volt egy olyanfajta lágyság vagy gyengeség, szánalom, kompromisszumkészség, hogy ő nem akart senkit elküldeni. Itt mindenki békében ült a maga ízlésében, a státusán.
z Önnél is azt éreztem, hogy mindenképpen Őze Áront akarja igazgatónak, nagyon félt, hogy más lesz?…
– Nem féltem. Mitől féljek? Én már mindjárt hetvenéves leszek.
z Én is azt gondolom, hogy önnek semmi félnivalója nem volt.
– Nálam nem volt ennek rizikója. Még ha lángszóróval jött is volna valaki, és „kiirt”, akkor legfeljebb itthon vagyok, imádok itthon lenni. Élem a boldog nyugdíjas éveimet, és majd csak hívnak ide-oda. Amikor kiderült, hogy Áron igazgatónak pályázik, én nagyon-nagyon meglepődtem. Sose lehet tudni, hogy kiben milyen ambíció lakik. De beszélgettünk. Elmondta az elképzeléseit, azt, hogy ő már mit térképezett fel nálunk, milyen problémák vannak, és akkor mellé álltam. Tágra nyitottam a szemem attól, milyen világosan látja a problémákat, és hogy mi mindenen akar változtatni. Nekem az is nagy meglepetés volt, hogy Sipos Imre kollégám is pályázik a vezetőségbe, nem tudtam, hogy ő egy bölcsész végzettségű ember. De az, hogy Guelmino Sándor rendezővel szövetkezett Áron, számomra garancia volt. Ő rendezett engem az Örkény Színházban, a Piszkavasban. Akkor azt mondtam Iglódinak mint igazgatónak, „te Pista, gyere el az Örkénybe, nézd meg a Piszkavasat, nem miattam, amiatt a fiatalember miatt, aki  rendezte.” Eljött, megnézte, a Magyar Színházba hívta Guelminót. Vele nagyon szeretek dolgozni. Amikor kiderült, hogy Áron vele akar szövetkezni, rögtön mellé álltam. És nem önös érdekből. Nagyon érdekes dolog például, hogy tárgyalások zajlanak a Bálint András által vezetett Radnóti Színházzal. Ők átjönnének hozzánk, hogy kipróbáljanak egy nagyobb színpadot, mi pedig elmegyünk kamaradarabot játszani a Radnótiba.
z Esélyt lát arra, hogy a Magyar Szín-házból izgalmas, jó színház legyen?
– Igen. Jó törekvések vannak, ezeknek érdemes drukkolni.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!