Távkapcsoló

Megdöbbentő és szívszaggató riportot láthattunk a Házon kívülben, az RTL Klub egyik értékes műsorában, melyet már többször Kamera Hungária-díjjal is elismert a szakma. A Helsinki Bizottság hívta fel a figyelmet arra, hogy nemcsak szívtelen, de jogsértő is, ahogy a külföldi anyák Magyarországon született elhagyott gyerekeivel bánik a hivatal. Mivel legtöbbször évekig tart, mire kiderítik, hogy a gyerek melyik országból származik, előfordulhat, hogy akár 5-10 éves korukban elszakítják őket addigi családjuktól. Így járt a 17 hónapos Balázska is, akit a kecskeméti S.O.S. gyermekfaluban neveltek nevelőszülei, majd az „ismeretlen állampolgárságú” kisfiút egyik napról a másikra kocsiba tették és Romániába vitték. Erdélyi Angelika kitűnő és alapos riportjában megszólaltak azok, akik eddig a kis Balázs életének részesei voltak, és szívükön viselik a sorsát, de azok is, akiknek ez csupán egy hivatalos ügy a sok közül.
„Elalszik valahol a gyerek, és mikor felébred, már nem arra ébred. Hiányoznak, kiszakadnak az életéből azok, akik odáig fontosak” – mondta szomorúan az S.O.S. gyermekfalu vezetője. „Az, aki egyszer végignézte saját maga, hogy milyen egy gyereket így átadni, az azt gondolom, hogy utána egy ideig nem tud aludni” – magyarázta Magyar Gyöngyvér ügyvéd, az S.O.S. gyermekfalu munkatársa, a sírás határán. A legszomorúbb mégis az az édesanya volt, aki sajátjaként nevelte Balázst, csecsemő korától, és most úgy érzi, cserbenhagyta gyermekét, akit ezer kilométerre vittek tőle. „Olyan érzés, mintha ott hagytam volna. Tehát ugyanúgy, mint ahogy őt elhagyták […] Beszéltem a nevelőszülővel, hogy a gyerek ül az ágyon, folynak a könnyei, nem eszik, és egyfolytában engem keres” – mondta könnyek között. Nem nehéz megérteni a fájdalmát, még azoknak sem, akiknek nincs saját gyermekük. Ez a nő arra tette fel az életét, hogy mások gyermekét sajátjaként neveli és szereti. Olyan gyerekeket, akiket senki sem akart megtartani, nevelni, sem szeretni.
A választott szülő-gyermek kapcsolat olykor erősebb kötelék lehet, mint a vér szerinti. Egy gyerek még akkor is szereti édes szülőjét, ha az szó szerint végigrugdossa az életen. De egy idegennek meg kell szolgálnia, ki kell érdemelnie a szeretet minden morzsáját. S aztán mikor a sérült, elhagyott, eldobott gyerek szép lassan végre elkezdi kinyitni a szívét, és újra bízik az emberekben, elhiszi, hogy őt is lehet önmagáért szeretni, egyszer csak ütnek egy pecsétet az aktájára. S újra kiderül számára, hogy senkinek sem kell, hogy csak teher, és egyik percről a másikra, szinte búcsú nélkül megfoszthatják őt mindattól, amit eddig ismert és megtanult szeretni.
Balázsnál másfél évbe telt, mire az illetékes magyar gyámhivatal arról rendelkezett, hogy meg kell szüntetni az ideiglenes elhelyezését. Vele együtt most egy ötéves kisfiút is visszaküldtek Romániába. „Ez a gyerek az asztal alá bebújva könyörgött azért, hogy maradhasson. Az autóba erőszakkal kellett berakni. Borzasztó volt látni, ezt nem lehet érzelmek nélkül elmesélni” – mondta Magyar Gyöngyvér ügyvéd. Nekem is van egy ötéves fiam, ő már sokkal többet ért abból, ami vele történik, mint a kis Balázs. El sem tudom képzelni, micsoda őrjítő fájdalmat és félelmet érezhetett ez a kisgyerek, mikor egyik percről a másikra kiszakították őt családja szerető közösségéből, otthonából.
Erdélyi Angelika felhívta az illetékes V. kerületi gyámhivatal vezetőjét is, na, itt nyílt ki a bicska a zsebemben. „Számomra így első körben bosszantó, hogy ezt azok a gyermekvédelmi szakemberek teszik föl ezt a kérdést, akik pontosan jól tudják erre a választ. Én mondjuk egy döntéshozó szerv vagyok inkább, és inkább a drága S.O.S. gyermekfalunak…” – magyarázott sértetten Kunszt Róbert. Majd így folytatta: „a nevelőszülője lenne egy végrehajtó szerv, akinek a határozatot kellene betartania, nem pedig, amikor megkapja a határozatot, futkosnia fűhöz-fához, és bizonyítani, hogy ő mennyire szereti a gyerekeket. Ugye, tehát és nem szeretem, mikor azt állítjuk be, hogy a gyámhivatal meg nem szereti a gyerekeket.” Ebből még talán nem is feltételeznénk ezt a drága gyámhivatalról, ugye.
„Szerintem ezeket a gyerekeket nem is kellene nevelőszülőhöz helyezni. […] Ezt az elhelyezést, amiben ezek a gyerekek vannak, ezt úgy hívják, hogy ideiglenes hatályú elhelyezés. Aminek egyedüli célja az, hogy a gyermekeket megóvja az életveszélytől. Na most az igaz, hogy sajnos, az előfordul, hogy ez az ideiglenes intézkedés túl hosszú ideig áll fenn. De azért nem kell azt lehetővé tenni, hogy mindenképpen kötődés alakuljon ki, és nem erre kell rájátszani. Hanem azért kell ezeket a gyerekeket intézetben elhelyezni, ahol ugye a nevelők stb. rotálódnak” – így az V. kerületi gyámhivatal vezetője. Hát ezeknek a gyerekeknek azért nem jár a család, az otthon, az állandóság, a szeretet, mert csupán jogi esetek? És mert előbb-utóbb amúgy is kitoloncolják őket? Ráadásul micsoda szakmai és erkölcsi felfogás az egy gyámhivatal vezetőjétől, hogy: az S.O.S. gyermekfalu nevelőszülői rájátszanak a kötődésre? Mintha nem is ugyanazon a bolygón élnénk, mintha nem is gyerekekről beszélnénk, hanem a Nyugatiban lepottyantott gazdátlan és gyanús csomagokról, amelyektől minél hamarabb meg szeretnénk szabadulni, vissza a feladónak. Ha másért nem is, legalább azért súlyos önkritikát kellene gyakorolnia a gyámhivatalnak, hogy kemény évekbe telik, mire egy gyerek sorsáról dönt, és emiatt némi méltányosságot érdemelnének az érintettek.
A gyermekvédők egy tavalyi eset után törvénymódosítási javaslatot dolgoztak ki, hogy az a gyerek, aki itt születik, és bizonytalan a származása, egy év elteltével kapjon magyar állampolgárságot. A javaslat már tavaly márciusban a parlament elé került. A szociális minisztérium főosztályvezetője szerint az a gond, hogy a javaslat nem felelt meg az Európa Tanács állampolgárságról szóló egyezményének, de ők is szeretnének tisztességes megoldást találni, az pedig beletelhet úgy egy-két évbe. Eközben persze sem a New York-i Gyermekjogi Egyezmény előírásait, sem az ENSZ gyerekjogi bizottságának ajánlásait nem veszi figyelembe ez a hatósági eljárás, pedig ez a minisztérium feladata lenne. Addig pedig az a gyámhivatal dönt ezeknek a gyerekeknek a sorsáról, amelynek vezetője szerint nem kell azt lehetővé tenni, hogy a gyerekben kötődés alakuljon ki bárki iránt, aztán meg rájátszani erre. Még hogy a gyámhivatal nem szereti a gyerekeket. Ki merne ilyet állítani? Szerencsére nem is ez az ő dolguk. Elég lenne hagyni, hogy mások, akik igazán akarják, szerethessék őket és viszont.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!