Az élet ritmusa sokféle kisebb ritmusból áll össze. Ahogy felcsendül egy zenekari mű a hangszerek szólamaiból, sejtjeinknek, szerveinknek is van a hasonló ritmusa. Figyeljük meg a szívünk dobbanását! Milyen, amikor pihenünk, nyugalomba vagyunk, és mi történik, amikor valamiért aggódunk, félünk vagy örülünk. Fizikai aktivitást nem fejtünk ki, ám gondolataink által is változik a szívritmusunk.  Gondoljunk napi aktív időszakainkra:  bioritmusunk 9 órától 11-ig emelkedik, délután 2 körül mélyponton van.

Az ünnepnapok és a munka is a hagyomány által szentesített ritmusban követik egymást. A munka, a pihenés, a szórakozás változatos formái megtörik a hétköznapok egyhangúságát. Az új élmények, benyomások feltöltődéssel, felejthetetlen, életre szóló pillanatokkal ajándékoznak meg. Egy farsangi bálra való izgalmas készülődés már hetekkel korábban feldobja a szürke hétköznapok egyhangúságát. Utazni is azért jó, mert az útra való felkészülés, a várt esemény pozitív előrevetítése örömteli tudatállapotot hoz létre.
A várakozás öröme, az ünnepre való készülődés minden életkorban átsegít a nehézségeken. Régi korok emberei is keresték az utakat, melyek segítségével adottságaik, képességeik maximumát tudták előhozni. Ehhez kellett a hétköznapitól eltérő állapotnak az előhívása. Erre szolgált például a tánc. A tánc a test, a lélek, a szellem gyógyítója. Mindenki tapasztalta intenzív sportolás vagy tánc közben egyfajta hipnotikus állapot megjelenését.
Azokban az ősi időkben, mikor az emberek még nem ismerték a nemi aktus és a gyermek születése közötti összefüggést, az anya, a nő megbecsülése természetes volt. A női öl az élet forrása, a folytonosság biztosítéka. A tánc az anyaistennő kultuszának részeként képes (volt) kapcsolatot teremteni a fizikai és szimbolikus világ között. A has és a csípő hullámzó, körkörös mozdulatai fontos részei voltak a szertartásoknak. Ezeket már a serdülés megkezdése előtt gyakorolták elődeink, majd a teremtőképes kor elérésekor a beavatási szertartásokon tudatosították mindkét nem képviselői. Az ősi termékenységi tánc azért is maradt fenn, mert évezredeken át kísérte az ember legszentebb, isteni feladatát, az életadást.
Régen a fonóban a fiatalok úgy ismerték meg egymást, hogy egymásra hangolódva táncoltak. Ha tudtak lépést tartani, együtt mozdulni, az előrevetítette, hogy később is harmóniában tudnak együtt élni. Ma sincs ez másképpen. A mozgásra való koncentrálás az embert kiszakítja környezetéből, és egy magasabb szintű belső tudatosság alakul ki. A külső szemlélőt is magával ragadja a táncos öröme, pozitív kisugárzása, és felébreszti a nézőben is a szunnyadó életerőt.
Itt a farsang, a báli szezon, keressük meg táncos lábú barátainkat és ki ne hagyjunk egyetlen mulatságot sem.


Köveskuti Tünde

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!