Londoni MTI-tudósítás szerint brit kampányszervezetek bírósági úton
próbálják megtámadni azt a döntést, amellyel a hatóságok nemrégiben
hirtelen lezárták a brit BAE Systems hadiipari óriáscég elleni –
kelet-európai, köztük magyarországi ügyleteket is érintő – korrupciós
vizsgálatot.


A súlyos csalások kivizsgálására szakosodott brit hivatal (Serious Fraud Office, SFO) egy hete jelentette be, hogy a céggel kötött vádalku alapján az általa vizsgált ügyekben nem kezdeményez további büntetőeljárást a BAE Systems ellen. Az SFO ejtette az alig egy héttel korábban emelt korrupciós vádakat a társaság volt kelet-európai kijárója, az osztrák állampolgárságú Alfons Mensdorff-Pouilly gróf ellen is.
A Fegyverkereskedelem Elleni Kampány (Campaign Against the Arms Trade, CAAT), valamint a társadalmi igazságosságért küzdő, Corner House nevű civil szervezet azonban levélben közölte az SFO-val, hogy a vádalku bírósági felülvizsgálatát kezdeményezi. A Corner House honlapján megjelent közös nyilatkozatban Nicholas Hildyard, a szervezet jogtanácsosa hangsúlyozta: vádalku csak abban az esetben köthető, ha az érintett vállalat tisztázta az adott ügyben játszott szerepét, a BAE azonban ezt nem tette meg. Hildyard „a törvényesség durva semmibevételével” vádolta az SFO-t. Kaye Stearman, a CAAT szóvivője is „törvénysértőnek” nevezte a vizsgálat lezárásáról hozott döntést, és közölte: „egyszerűen ejtettek” egy eljárást, amely korrupciós
ügyekben folyt „legalább három országgal” kapcsolatban.
A Mensdorff-Pouilly elleni vádemelés hivatalos indoklása szerint a BAE osztrák kijárója 2002. január
1. és 2008. december 31. között „összeesküdött másokkal” egyes közép- és kelet-európai kormányok – köztük Csehország, Magyarország és Ausztria – „ismeretlen tisztviselőinek és más ügynökeinek” történő, korrupciós jellegű kifizetések folyósítására. Ennek célja az alig egy hét után visszavont vád szerint az volt, hogy „ösztönözze” a SAAB/Gripen harci repülőgépek szállításáról szóló szerződések elnyerését e kormányoktól, vagy „jutalmazza” a már elnyert szerződéseket.
A vizsgálat február 5-én bejelentett lezárásának és a vádemelés visszavonásának indoklása szerint azonban a BAE Systems – az SFO-val és az amerikai igazságügyi minisztériummal létrejött egyezség alapján – „felelősséget vállalt” a terhére rótt „súlyos kihágásokért”, és beleegyezett „jelentős összegű pénzbírság” kifizetésébe.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!