A bő nyolc éve tartó afganisztáni háború legnagyobb hadművelete indult
szombatra virradóan a dél-afganisztáni Hilmend tartományban; az
offenzívában összesen 15 ezer afgán és külföldi – főleg amerikai –
katona vesz részt – jelentette be a NATO. A Mustarak („Együtt”) kódnevű
művelet színtere a vallási fanatikus tálibok egyik fellegvára,
egyszersmind az ópiumtermelés egyik központja, a Hilmend tartománybeli
Mardzsa város és környéke.
A cél megtisztítani a Kabultól 150 kilométernyire délnyugatra fekvő területet a kormányellenes lázadóktól – közölték az Afganisztánban állomásozó nemzetközi biztonsági erők (ISAF). A hadműveletben a 2500 afgán és ismeretlen számú amerikai katona mellett 1200 brit vesz részt, továbbá kanadaiak, dánok és észtek.
Hamid Karzai afgán elnök – aki szokatlan módon előzetesen hozzájárulását adta a katonai akcióhoz – felhívással fordult a tálibokhoz, hogy „használják ki az alkalmat”, és tegyék le a fegyvert. Karzai az elmúlt hónapokban többször is hasonló felhívást intézett a lázadókhoz. Nemrégiben még pénzt és munkalehetőséget ajánlott a táliboknak a fegyverletételért cserébe. Az elnök egyúttal figyelmeztette a katonákat, hogy a hadművelet során kíméljék a polgári lakosságot.
Több ezer civil menekült el Mardzsából még a támadás megindulása előtt az amerikai hadsereg figyelmeztetés nyomán. A városban legalább négyszáz, de akár ezer tálib fegyveres is lehet – közölték katonai forrásból. Hírek szerint Mardzsa és környéke eddig tálib kézen volt. A város a nyersópium-kereskedelem egyik legjelentősebb központja.
Az amerikai tengerészgyalogosokból álló támadó ék – amelyet helikopterekről dobtak le Mardzsában szombat hajnalban a sötétség leple alatt – néhány órával az offenzíva megindítása után tűzharcba bocsátkozott a tálibokkal. A CNN amerikai hírtelevízió jelentése szerint az amerikaiak helikopterek és páncélozott harcjárművek támogatásával nyomulnak előre. Az amerikai haderő tart attól, hogy a tálibok aláaknázták a területet. Közvetlenül az offenzíva megindítása előtt az amerikaiak pilóta nélküli repülőgépekkel, AH-64-es Apache ás AH1-es Cobra harci helikopterekkel támadták a tálibokat.
A Hilmend tartományban végrehajtott korábbi hadműveleteknél a tálibok nagyon ritkán bocsátkoztak nyílt ütközetbe a támadókkal, ehelyett gerillataktikát alkalmaztak; az út mentén elhelyezett robbanószerkezetekkel és lesből végrehajtott rajtaütésekkel próbáltak zavart kelteni.
Megfigyelők és nyugati titkosszolgálatok illetékesei szerint – miután Mardzsa csak egy a tálibok dél-afganisztáni erősségei közül – a mostani offenzíva a lázadókkal szembeni új amerikai stratégia első tesztje lehet. A NATO szeretne a harcok befejeződése után gyors ütemben segélyt eljuttatni a városba és környékére, és helyreállítani a közszolgáltatásokat, mert ez döntő fontosságú abból a szempontból, hogy megakadályozzák a tálibok visszaszivárgását.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!