Újra zöld zászló és kis zöld szalag jelezte országszerte sok helyütt:
csatlakoztak az intézmények és dolgozóik a Stratégiai Szövetség a
Magyar Kórházakért Egyesület felhívásához február 11-én: a betegek
világnapja alkalmából kitűzték a szeptember óta ismert jelképet,
amelylyel a betegek és betegellátók tragikus helyzetére hívták fel a
figyelmet.
II. János Pál pápa 1992-es döntése óta Szűz Mária első lourdes-i jelenésének napján, február 11-én tartja meg a betegek világnapját az egyház. Csongrád megyében a makói Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház-Rendelőintézet, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház és a deszki CSMÖ Mellkasi Betegségek Szakkórháza épületein is zöld zászló lobogott. December legvégén-január legelején ugyan hozzájutottak a hazai fekvőbeteg-intézmények ahhoz a várva várt forráshoz, amely nélkül rendkívül megnehezült működésük már-már kérdésessé vált volna. Erről hírt adott a sajtó.
A bajról beszélni, annak megoldási lehetőségéért perlekedni mindennapos, ám ritkán szólunk a fejlesztésekről. Márpedig ha van „fekete”, akkor van „fehér” is: a Bakonya Mária igazgató főorvos által irányított szigetszentmiklósi rendelőintézet teljes megújításának ünnepélyes alapkőletételre példának okáért február 8-án került sor. A közel 900 millió forint beruházási értékű, a térség egészségügyi ellátó rendszerét alapvetően megújító fejlesztési projekt elindítása azért vált lehetségessé, mert Pest Megye Önkormányzatának a „Szigetszentmiklósi Emeltszintű Kistérségi és Járóbeteg-szakellátó Központ kialakítása” projektje keretében készített pályázata sikeresen megfelelt a Közép-magyarországi Operatív Program követelményeinek. A pályázat az igényelt támogatás teljes összegét elnyerte.
Egy szintén nyertes pályázatban éppen a „zöld zászlós” szentesi kórház sürgősségi betegellátás-fejlesztésére kap 476 millió forintot a Csongrád Megyei Önkormányzat. E nyertes pályázat egyébként feltétele a kórházban tervezett struktúraátalakítással kapcsolatos több mint 3 milliárd forintos fejlesztésnek. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a magyar állam 90 százalékban támogatja a sürgősségi betegellátás fejlesztését Szentesen, a beruházás mintegy 530 millió forintból valósul meg, ehhez nyert el 476 millió forintot a fenntartó megye, amelyhez a további 62 millió forintnyi összeget biztosít a Csongrád Megyei Önkormányzat. A fejlesztés fő célja a sürgősségi ellátás kapacitásának növelése, felszereltségének javítása, sürgősségi gyermekambulancia és helikopter-leszállóhely kialakítása. A projektben új épületszárny létesítése, műszer- és technológiabeszerzés, telepítés szerepel. A kórházban ma működő SBO-t – sürgősségi betegellátást – eredetileg 50 ezer lakosra tervezték, ám az ennél kétszer, sőt, bizonyos szakterületeken háromszor több lakos ellátásáért felelős, így a szentesi és csongrádi kistérségben élők is nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat. Amúgy a szintúgy zöld zászlóval tiltakozó Makón is nagy-nagy fejlesztés előtt állnak: a Dr. Diósszilágyi Sámuel Kórház–Rendelőintézet EU-s pályázat segítségével 300 millió forintból alakítja át sürgősségi befogadóhelyét igazi 24 órás sürgősségi osztállyá a város és a környező 16 település lakosa érdekében. Lesz informatikai fejlesztés, helikopterleszálló-korszerűsítés; a projekt keretein belül hordozható EKG-kat, defibrillátorokat, mobil ultrahang- és röntgen, valamint lélegeztető és altatógépeket szereznek be.
G.M.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!