Holnap adják át fiatal, 35 év alatti tudósoknak és művészeknek a
Talentum Akadémiai Díjat, amelyet – miként esztendeje a pályázatokat
értékelő akadémikusok hangoztatták – az eddig hét alkalommal díjazott
három-három fiatal tudós szakmai és emberi kvalitásaival érdemelte ki.
Ez utóbbi teszi érdekessé lapunk értesülését, hogy a mostani kitüntetettek egyike a Filózófiai Intézet munkatársa, Demeter Tamás, aki ellen egyik kollégája panaszt tett az MTA Tudományetikai Bizottságánál, amiért őt lezsidózta. Ezek szerint a még tavaly év végén tett etikai panasz – és persze annak tárgya – nem volt akadálya a (20 ezer euróval is) járó akadémiai díjnak, amelynek kuratóriumát az MTA elnöke, Pálinkás József vezeti.(fj)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!