Van egy honlap – amely reménykedik és reményt kelt. Na persze, hogy nem a most elkezdődött XXI. Téli Olimpia magyar érmeit illetően, hanem összességében a hazai sísport vonatkozásában. A Magyar Sí Szövetség  honlapja a www.skihungary.hu, ahol Schäffer János – 80 évesen és a sport környékén eltöltött hat évtized után – okkal szidja vehemensen a szakértelem, sőt néha értelem nélküli „kritikákat”… Blogjában megírja: bizony a versenyzők többéves felkészülési költsége nagyobbrészt a szülők anyagi áldozata.

Többnyire nem az utolsó helyeken szerepelnek a mieink – most 16 fős az egész télisportcsapatunk –, s akik velük közel azonosak vagy gyengébbek, azoknak eszükbe sem jut, hogy a versenyzést abbahagyják! S ha ők mind nem indulnának? Akkor a győztes kit győz le? Egyáltalán: mekkora lehet egy sportmezőny? Három fő? Tíz fő? De hát utolsó akkor is van! – vélekedik az idős, de aktív síző, aki Tagscherer Imrét is megemlíti – ő többszörös magyar bajnok biatlonban és sífutásban, s egyéni kavalifikációban nyert indulási jogot Vancouverben – éppúgy mint a többiek.
Kapitány Ildikó, a szövetség főtitkára szerint a lányoknál igazi tehetségek vannak: 2008. március 3–8-a között az ausztriai St. Lambrechtben tartották meg a 2008. évi alpesi magyar bajnokságot, ott Berecz Anna junior korosztályban megnyerte a műlesiklás és az óriás-műlesiklás számokat, és a junior alpesi összetett kategória magyar bajnokságát is, a vb-n 27. lett. Döme Zsófi alig marad el tőle. Amúgy az idei magyar bajnokságot végre itthon lehet megrendezni! Merthogy igen kedvezőek
a hóviszonyok. De vonatkozik ez a korcsolyára is: Sebestyén Júlia Európa-bajnok műkorcsolyázónkat például Tiszaújvárosnak köszönhetjük, ahol sok-sok éve csodálatos, nyáron is üzemelő műjégpálya van. A csúszkáláshoz már kiskorban hozzá lehet szokni: a bevásárlóközpontok többsége kis jégpályával csábítja a gyerekes szülőket a szabadidő eltöltésére. Komoly műjégpályák üzemelnek – Budapesten hat is – Debrecenben, Dunaújvárosban, Egerben, Kaposvárott, Pécsett, Szentesen, Veszprémben. Hokizni, szóval jégkorongozni is lehet: a világrangsorban most 18. helyen álló magyar válogatott után-utánpótlása már óvodás korban érlelődik: még akkor is, ha a magyar pályák száma összességében nincs annyi, mint a mostani téli ötkarikás játékok fővárosában, Vancouverben… Igaz, az egyre gyakoribb iskolai felöntött-megfagyasztott kis pályák is vonzóak a gyerekeknek – feltéve, ha a suli vállalja  a jeget. Egy „rendes” korit – műkorcsolyát, vagy egy pár hokikoris cipőt használtan két-három ezer forintért is lehet kapni, de egy már elég jó minőségű új korcsolya öntött műanyag cipővel sem igen haladja meg a tízezer forintot. Aki futni szeret, az meg már gyermekkorban rákaphat a gyorskorcsolyázásra: a magyar rövidpályás eredményeket szépen hozza világszinten is Huszár Erika, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Heidum Bernadet, Knoch Viktor, Darázs Péter, Galambos Gábor.
Benczúr Gyula síoktató – civilben mérnök – amondó, hogy egyre jobban fejlődik a hazai síélet, amiben szerepet játszik az iskolai síszünetek alatti oktatás is. Az ugyan még nem igaz, hogy „sítalppal születnek” a kicsik, mint a szomszédos Ausztriában, de a jövő nemzedék már be van oltva a télisportokkal. Ő maga egy vidéki munkáról hazafelé Budapestre beugrott minap fél úton a Veszprémhez közel lévő Eplénybe. A bakonyi település sípályája szó szerint „megdöbbentette”: osztrák színvonalú, virágzó sportéletre alkalmas pályán késő este is le lehet siklani, mert három csákányos és egy négyüléses libegő jellegű lift, sőt világítás működik. A hómunkagépekkel, hóágyukkal ápolt pályákba magánvállalkozók fektettek be pénzt, az elmúlt pár évben bekövetkezett óriási fejlesztések mögött a többek közt sportszereket is forgalmazó veszprémi He-Fa Kft. áll. Benczúr szerint Sátoraljaújhelyen, Bánkúton, a Börzsönyben lévő Nagyhideghegyen is nagyon jó a síélet. Bár Bánkúton tavaly egy nagy vihar szinte lekaszabolta a felvonókat, mára minden rendben. Sátoraljaújhelyen a libegős pálya alatt speciális, a legújabb fejlesztésű műanyag van lefektetve: így a hó múltán is lehet síelni. Nagyhideghegy igazi „hózsák”: a mikroklíma megfogja a havat. Mátraszentistván szintén csúcs: amúgy tavaly itt tartották meg az IVSI, a Nemzetközi Amatőr Síoktató Szövetség kongresszusát is. A résztvevők a tanácskozás után éjszaka sportolhattak… Visegrádon, a Nagyvillám Sípályát üzemeltető, egyszersmind tulajdonos Gutbrod Rezső szerint ahogy vége a hószezonnak, átállnak gyepsíre, így egész évben dolgozhatnak, de van  a hómentesebb napokra műanyag pálya is. Az üzemeltető a VH-nak elmondta, a három nagy pályán, s a többin – köztük „bébipályákon” – hét felvonó van, s reggel 9-től este 10-ig lehet „csúszkálni”. Van oktatás, kölcsönzés is. Az egész napos pályabérlet 2000-2800 forint – az alacsonyabb ár a gyerekeké és a „senioroké”; egy teljes hétvégi bérlet ára 3500-4500 forint. A pályáról saját honlap – és ott webkamera – ad hó- és egyéb információt. Mátraszentistvánon – s minden pálya környékén – mostanában a falusi téli turizmus is fellendült. Egy – mondjuk – kétgyermekes síelő család – sportolással, alvással, evéssel az ausztriai ár feléért tud egy jó hosszú hétvégét eltölteni. A tavaly 8 százalékkal visszaesett szállásfoglalásokra a mostani, immár több hete tartó hóban gazdag tél bizonyára gyógyír lesz itthon. Hát még ha a pályaközeli szálláson wellness-szolgáltatás is elérhető…
Benczúr Gyula egyébként úgy véli, annak, aki egy síszezonban csak egyszer indul el sportolni, nem érdemes saját felszerelésre költeni, inkább béreljen, mert az erre szakosodott síboltokban-szervizekben a legújabb topfelszerelést is megkapja, ráadásul nincs gondja a tárolással, karbantartással. Sícipőt viszont érdemes vásárolni, messze nem higiéniai okokból: a lábformához igazodik a belső habréteg, így biztonságosabb, kényelmesebb a saját cipő, minden árkategóriában. A www.sielok.hu oldalon utána lehet nézni minden hazai pálya- és egyéb adatnak is a tervezett túra előtt. A legtöbb helyen egy-két napra kategóriától függően a felszerelés bérlése 4000-13 ezerig megoldható, két hétre 15-40 ezer forint a díj, s ha valaki utána meg is veszi, árengedményhez jut. A szakember megemlítette a snowboardot is, amelynek eladási statisztikája az új carving lécek és a „trükksík”, a frestyle lécek előretörésével mintha Európa-szerte csökkenne. A sífutást is jó szívvel ajánlja, bár még kevés az igazi pálya, pedig a hazai terepviszonyok kiválóan alkalmasak lennének erre: egy-két motoros szán megcsinálhatná a nyomvonalat, a vájatot a klasszikus futáshoz, az  úgynevezett szabad futás pedig mindenütt űzhető telente, ahol vakondtúrásnál nagyobb buckák nincsenek. Tehát irány az erdő, mező, jó levegő! Már csak azért is, mert ebben a sportágban a felszerelés terén nincsenek akkora nagy ugrások előre, így míg a lesikláshoz, tehát az alpesi sízéshez egy közepes új felszerelés a százezer forintot jócskán meghaladja, a futáshoz ennek harmadából felkészülhetünk. Aki autós sítúrára megy, gondoljon a biztonságos, lopás- és törésmentes szállításra is: egy síboxot – űrtartalmát literben mérik! – 60-260 ezerért kapni, s napi 1000 forintért lehet bérelni, 20 ezer kaucióval.


Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!