A kutyabarátok feltehetően ismerik azt a gallért, amit műtétek után
szeretett kutyáink fejére kell húzni. Ez gátolja meg kedvenceinket
abban, hogy sebeiket nyalogassák, ami enyhítő ugyan, de többet árt,
mint használ.
Minden választást, demokratikus módon, műtétnek fogok fel – a diagnózisok okán. A hatalmon lévők és a hatalomra törekvők diagnózisa igencsak más képet mutat. De a diagnózis egy dolog, a helyes kezelés miatt a valós okok feltárása a fontos. Évértékelőnek nevezett szónoklatokat hallottunk a múlt héten, kampányba illő eseményként: Orbán Viktorét és Bokros Lajosét. Ég és föld, tűz és víz a kettő.
Orbán Kádárhoz hasonlóan verbális kikacsintásokkal és viccekkel szórakoztatta semmitmondóan hallgatóságát, Bokros Lajos pedig törekedett a tárgyilagos diagnózisra, és az ördögi körök és angyali hurkok kicsit erőltetett párhuzamával, némileg a rétorok „nagyotmondó” hibájába esett. Pedig a körökre vonatkozó megállapításai tényszerűek. Azt hiszem, pillanatnyilag nincs mivel szembeállítani az MDF miniszterelnök-jelöltjének véleményét. Pedig a diagnózis tekintetében toronymagasan igazabb, mint Orbán álláspontja.
Az MSZP folyamatosan perspektivikus álláspontja sem ismert még. De a négy hurok elvével egyetérthetnék, ha a részletekről is tájékoztatnának tisztelt pártjaink. Ezt várnám el tőlük. Még a Jobbiktól is, amelyik nem éppen az én demokrácia értelmezésemmel egyező demokráciaelképzelésekkel operál. Követelem tehát minden párttól, hogy – ne O. V. módján félredumálva – ismertesse álláspontját a következő választói kérdésekben:
1. Miként képzelik el a nagy állami apparátus (az önkormányzatot is beleértve), az ellátórendszerek átalakítását? Nem kiadási, hanem szerkezeti és forrásoldalról. Mert ha nincs szembeállítva az eszköz a forrással, akkor csak demagóg, voluntarista, érzelmi alapú blabla az egész.
2. Hogy gondolják a legnagyobb társadalmi probléma, a köznyelvben cigánykérdés, de lényegét tekintve a leszakadt szegény rétegek felzárkóztatásának komplex, több cikluson átívelő felzárkóztatási programját?
3. Egyetértenek-e abban, hogy a nyugdíjrendszer továbbfejlesztése csak több évtizedes előrelátást igénylő, konszenzuson alapuló társadalmi egyetértés és nem kétharmados diktátum alapján valósítható meg? És ha igen, mi a javaslat?
Nem akarom a kampánnyal lekötött politikusok idejét terhelni a válaszadás terhével, ezért csupán arra kérem őket köztársasági elnökünk után, hogy a kampányban őszintén beszéljenek. A magam részéről ezekre a kérdésekre várok kielégítő, és nem mellébeszélő választ.
Ha ezeket megkapjuk, a bevezetőben említett hasonlat alapján talán nem kellene műtött kutyus módjára kóvályogni egyébként megszokott környezetünkben. Mivel a gyógyulás érdekében nyakunkba akasztott galléron keresztül átlátnánk.
Tősér István, Miskolc
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!