Jobbkéz és szélsőjobbkéz

Európa nyugati felén már korántsem ennyire kedélyesen ítélik meg a szélsőségeket, történelmünk nagyon is eltér az amerikaitól. S amióta a nácik – az eleinte még ekként becézett NACIonalisták – kisajátították maguknak a „nemzeti” meghatározást, mérsékelt politikai párt nem is különbözteti meg magát ezzel a jelzővel.
Nálunk, földrészünk boldogtalanabb felén viszont minden összekeveredett. Magukat középjobb erőnek vallók monopolizálnák a „nemzeti” érdekképviseletet, s aztán csodálkoznak, ha „radikálisaik” túlmennek az európai szalonképesség határain. Most történetesen, a friss felmérések láttán, a Fidesz köreiben kezdenek aggódni a szélsőjobbik térnyerésétől, s szokás szerint próbálnák ezt is a baloldalra kenni. Egy pártközeli publicista (szintén szokása szerint) egyenesen „a zsidókra”, amiért nem veszik észre, hogy antiszemitizmust vált ki a pár tucat chicagói holokauszttúlélő és pár mohó ügyvéd perkísérlete a MÁV ellen: és ha észre veszik, ugyan mit tehetnének, avagy netán minden zsidó felelős minden zsidóért, miként történetesen az antiszemiták vallják?!
Holott Orbánék persze csakis magukat kárhoztathatják, a frankensteini szerep sajna vitathatalanul az övék. Hiszen ők láttatnak makacsul tönkretett országot, kvázi háború utáni helyzetet. S ha az ő médiájuk vérmesebb fogyasztója hisz is a neki tálalt „helyzetelemzésben”, s ebből netán radikálisabb következtetéseket von le, magukra e felelőtlen kampány szerverzői vessenek. Akiket naponta hergelnek tudatos országrontók ellen, azok közül sokan miért is ne jutnának el ugyanoda, ahová gyászos emlékű szélsőséges rezsimek: a politikai hibák jogi megtorlásához (amire ugye ma is akad jócskán példa a nem demokratikus világban). S ha valaki pusztán taktikai okokból módszeresen kérdőjelezte meg az őt szabad választáson legyőzők kormányzási legitimitását, nem csodálkozhat azon, hogy némelyek már magát a demokratikus rendszerváltást is kétségbe vonják (a beleszületett fiatalok annál is könnyebben, mert nincsenek tapasztalataik a diktatúráról, viszont fogékony hallgatói a mesemondóknak, akik – kortársaik megritkulásával – mind szemérmetlenebbül látják „előre” a múltat).
Talán mégsem kellett volna oly buzgón felhasználni a szélsőségesek retorikai és logikai tárházát, átvenni meggondolatlanul szókészletüket, formuláikat, kriminalizálni ellenlábasaikat. Mert, akinek vonzóvá teszik a radikális politizálást, bárha pusztán holmi taktikából is, az egykönnyen eljuthat oda, hogy az eredetit választja a másolat helyett, az igazit az imitátor helyett. S persze nekünk sem vigasz, hogy a magyar választási rendszer jóvoltából a 15 százalékot elérő harmadik jelölt is bejut a második fordulóba, s akként a Fidesz már nem számíthat automatikusan, mint eddig, a szélsőségesek voksára. Hiszen az ország viszont számíthat a külvilág minket biztosan sújtó negatív ítéletére. 

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!