Állati dolgok



 


A magyar nyelv roppant változatos neveket adott az élőlényeknek. Elég, ha fellapozunk néhány biológiai szótárt, máris látjuk, mily érdekes, hagyományos, vagy éppen egészen meglepő állatnevekkel élt a magyar nyelv. Ezek közül nagyon sok elnevezés a hagyományos jelentés mellett pejoratív többletjelentéssel is rendelkezik. Természetesen ezt a kijelentést példák tucatjával lehet azonnal bebizonyítani. Vegyük ezeket sorra! A bagoly szó jelentése éjjeli ragadozó madár. De jelentése az is, hogy halálmadár, kis diák, öregember, ostoba. Az öregember és ostoba jelentésnél érezhetünk pejoratív árnyalatot. Az öregember jelentés kifejlődése a bagoly éjjeli életmódjával függhet össze. Az öregedés, betegség nyomában járó halálképzetének, valamint az éjjeli sötétségben huhogó bagolynak az összekapcsolása babonás hitben gyökerezik. De úgy is kialakulhatott ez a jelentés, hogy a gubbasztó bagoly sokakban az öregség benyomását keltette. Az ostoba jelentés pedig azon alapulhat, hogy az éjjeli élethez szokott baglyot a nappali megfigyelés gyámoltalannak, félénknek találja. A bárány valószínűleg nem eredeti szláv szó, de végső forrása tisztázatlan. A magyarban könnyen lehet, hogy a szlovákból került át, „fiatal juh” jelentéssel. Később azután tapadással létrejött a bárányprém jelentés is. Az állat tulajdonságából, a félénkségből  kiindulva pedig megszületett a pejoratív jelentésárnyalat, gyámolatlan, az erősebbnek áldozatul eső ember. A borjú török jövevényszó. Fiatal szarvasmarhát, illetve idősebb szarvasmarha kicsinyét jelenti. De már 1800 megfigyelhető a „bamba ember” jelentés is. A pejoratív főnévi, valamint melléknévi jelentés átvitt értelmű használattal fejlődött ki, az állat esetlenségére utalva A cica a cic macskahívogató szóból keletkezett -a kicsinyítő képzővel. Jelentései: macska, fogócska, szerető, hajfonat, fogó a cicajátékban. A pejoratívnak tűnő „szerető” jelentése már 1761-ben megjelenik, valószínűleg kedveskedő megszólításból fejlődött ki. Még egy érdekesség: sok nyelvben a macska hívogatószója: misa-misa.

Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!