Nőtt az adózási fegyelem a pénznyerő automaták üzemeltetői körében –
derült ki az APEH tavalyi vizsgálatának előzetes adataiból. A hatóságok
több mint másfél ezer játéktermet ellenőriztek, de csupán elenyésző
számban bukkantak kisebb szabálytalanságra, azok többsége is csak
adminisztrációs fegyelmezetlenségre vezethető vissza.

Ugyanakkor az illegális nyerőgépek működésével kapcsolatos bejelentések közül mindössze négy bizonyult megalapozottnak.
Lapunk úgy tudja, a külföldi kaszinótulajdonosok szemet vetettek a magyarországi szerencsejáték-piacra. Felbéreltek több gátlástalan embert, köztük köztörvényes csalót, piti bűnözőt is, hogy próbálják minden lehetséges módszerrel tönkretenni a hazai piacot.
„Sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánom ezt a hírt – válaszolta kérdésünkre Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnöke. – Sajnos a válság bennünket sem kímélt, ma tíz százalékkal kevesebb nyerőautomata üzemel, mint tavaly ilyenkor. A hazai szerencsejáték-piac hatvanezer embernek ad munkát, nem hagyjuk, hogy bárki veszélyeztesse a megélhetésüket.”
Tény, a hatóság a névtelen feljelentések estén is teszi a dolgát,  drága közpénzen vizsgálatot indít, ami megállapítja, hogy a vádak alaptalanok, de ilyenkor sajnos a feljelentőt nem éri semmilyen hátrányos jogkövetkezmény. Pedig szándékosan félrevezeti a hatóságot, egy-egy fölösleges vizsgálat során az állam az ablakon szórja ki a pénzt. Ezért sem helyes, hogy nincs hogy nincs semmilyen visszatartó ereje a minden alapot nélkülöző feljelentésnek.


M.V.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!