A magyar nemzeti csapat meghatározó egyénisége az Anderlechtben focizó
ötvenszeres válogatott Juhász Roland. Akit az elmúlt év legjobb magyar
labdarúgójának választottak idehaza, és ő kapta meg a honi aranylabdát.
Nemrég Belgiumban is nagy elismeréssel illették, a szurkolók őt
választották meg a legjobb belga védőjátékosnak.

Ráadásul az ottani válogatott hasonló poszton szereplő játékosát, Carl Hoefkenst előzte meg. Az elmúlt napokban pedig a belga rangadón a Bruges ellen az ő fejes gólja nyitotta meg a gólgyártást, és az Anderlecht végül 3-2-re nyert.


Számított arra, hogy magyar aranylabdás lesz?


– Valahol titokban igen, ám védőket nemigen szoktak ilyen elismeréssel kitüntetni. Ráadásul Dzsudzsák Balázs fantasztikusan jól játszik a PSV-ben. Nagyon büszke vagyok, hogy végül is engem tartottak erre a díjra  alkalmasnak.
Hogy áll csapata jelenleg a pontvadászatban?
– Öt ponttal előzzük meg a másodikat, most sokan azt mondják, hogy már lefutott a bajnoki címért zajló vetélkedő. De mivel megváltozott itt a bajnoki lebonyolítási rend, ezért nem mehetünk biztosra. Tudniillik van egy hatcsapatos rájátszás a végső döntés előtt. Ez azt jelenti, hogy márciusban befejeződik az alapszakasz, és ezután következik a hatosnak az oda-visszavágós mérkőzéssorozata. Ám mielőtt belevágunk ebbe, megfelezik a pontokat, ez azt jelenti, hogy ha mondjuk hat-nyolc pontra növelnénk az előnyünket az alapszakasz végére, akkor csak 3-4 pont fórral vágnánk bele a rájátszásba. Egyébként az elmúlt hétvégi fordulóig 13 mérkőzésen át veretlenek voltunk. Sajnos ez megszakadt, mivel hazai pályán kikaptunk a „mumusunknak” számító St. Truidentől 2-1-re, ők ősszel is megvertek minket. Ám a nagy riválistól, a Standard Liege-től igencsak megléptünk. Sajnos emiatt megváltak az edzőjüktől, Bölöni Lászlótól, akivel tavaly bajnokok voltak.
A rájátszásban mi a lebonyolítási rend?
– Mindenki mindenkivel szembe kerül, ám minden csapat onnan startol, ahány pontot hozott magával az alapszakaszból.
Mennyiben változott az élete az elmúlt időszakban, hiszen már ötödik évét tölti Belgiumban?
– Ami a pályán lévő dolgokat illeti, ott elmondhatom, hogy hála istennek a mostani szezonban elkerültek a sérülések, és jól megy a játék. A magánéletben pedig csodálatos érzés apának lenni, kislányom, Jázmin már 9 hónapos. Ezért minden tréningről rohanok haza, hogy minél több időt tudjak vele tölteni.
Az elmúlt évben és most, az átigazolási időszak során is rengeteg pletyka keringett arról, hogy több nagy csapat is kinézte.
– Valóban, sok hír csak pletykaszintű volt, mások pedig valósnak tűntek, ám a klubnál arra kértek minden egyes játékost, hogy a bajnoki cím mindennél fontosabb most, hogy ha lehet, maradjunk.
A pénz az mindenütt pénz. Még akkor sem engedik el, hogy ha komoly kérő akad?
– Olyan komoly kérőm sajnos nem akadt, ahová szívesen mentem volna. Azt azonban a klub vezetőivel közöltem, hogy nyáron mindenképpen tovább szeretnék lépni, nem azért, mintha nem érezném jól magam a csapatnál. Szerződésem egyébként 2011-ig szól.
Mit szóltak a döntéséhez az Anderlechtnél?
– Megértették, mert őszintén elmondtam nekik, hogy ha egy neves csapat keresne meg, akkor a fejlődésem érdekében mindenképpen szeretnék oda menni, hiszen még csak 26 éves vagyok. Tudomásul vették, és hozzájárultak. Nemcsak azért, hogy emberileg segítsenek, hanem a nyári átigazolás után lenne az utolsó olyan periódus, hogy értem komolyabb összeget kapjanak.
Hogyan ítéli meg a magyar válogatott további szereplését?
– Nagyon sok függ attól, hogy az új Európa-bajnoki sorozatban kikkel kerülünk szembe, és kik lesznek azok a srácok, akik be tudnak majd épülni a válogatottba. Hiszen az U20-as társaságból, amely Egyiptomban a harmadik helyen végzett a világbajnokságon, több olyan fiatal tehetség is akad, aki majd hosszabb távon erősségei lehetnek a válogatottnak.
Akkor maradjunk a válogatottnál, hiszen nemrég tartották a következő Európa-bajnokság csoportbeosztásának sorsolását. Mi Hollandiával, Svédországgal, Finnországgal, Moldovával és San Marinóval kerültünk egy csoportba. Arra kérjük, hogy egyenként értékelje csoportbeli ellenfeleinket. Kezdjük a szomszéd országgal, Hollandiával.
– Ránézésre, és a tulipánosok, azaz a hollandok eredményeit figyelembe véve, ők a csoport abszolút esélyesei. Igen ám, de náluk is előfordulhat ugyanaz, mint ami a portugálokkal a vébéselejtező során, vagyis hogy a túlzott magabiztosságuk megbosszulta magát. Ám ez csak egy hipotézis. Svédország? Az elmúlt időszakban több alkalommal is szembekerültünk egymással, és már itt lenne az ideje, hogy revánsot vegyünk rajtuk, főleg annak ismeretében, hogy a vébéselejtezőn odakint nekünk állt a zászló, csak elpuskáztuk a helyzeteinket. Ami Finnországot illeti, északi rokonaink nem tartoznak Európa elitcsapatai közé, de ővelük szemben is minden egyes pillanatban oda kell figyelni, hiszen korábban már megizzasztották válogatottunkat, amikor összekerültünk velük.
Moldováról azt tudom mondani, hogy ellenük is játszottam már, erőfocit űznek, odakint kikaptunk, idehaza viszont megvertük őket. Olyanok ők a csoportban, mint amilyenek az albánok voltak a vébéselejtezőn, ha jó napot fognak ki, akkor nagyon kemény ellenfélnek bizonyulhatnak. Végül San Marino:  tudom, hogy senkit sem szabad lebecsülni, de ez biztos hat pontot kell, hogy hozzon a konyhánkra.
Amikor megkezdődött a magyar labdarúgók kivándorlása külföldre, akkor a legtöbben Belgiumban szerepeltek a honi focisták közül. Jelenleg hány magyar játszik a bajnokságukban?
– Velem együtt négyen szerepelünk az első vonalban, Tőzsér Dániel, Tóth Balázs és Köteles László, a másodosztályban pedig Tisza Tibi. Gyakran beszélünk egymással telefonon.


 Fluck Miklós

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!