Abszolút hiteles, és teljes mértékben valódi rangsort tükröző értékmérésről nem beszélhetünk ugyan, kiindulási alapnak azonban minden további nélkül elfogadhatjuk, hogy a világ legjobb focistáinak mindenkori keresete többé-kevésbé a tudássorrendet is tükrözi.
Az alkupozíciót eleve meghatározza az illetőnek a futball világában
elfoglalt-elfogadott pozíciója, ha úgy tetszik, a piaci értéke, amitől
persze eltérhet a szerződésbe foglalt valós összeg – például az őt
képviselő menedzser érdekérvényesítő tehetségétől, kapcsolataitól is
függően –, mégis tekinthetjük úgy a Futebol Finance lajstromát, mint az
aktuálisan igaz sorrendet: ők ötvenen a világ jelenlegi legjobb és
legjobban (meg)fizetett labdarúgói.
Az elsők között is legelső a tavalyelőtt a földkerekség első számú focistájának megválasztott portugál „aranyifjú”, Cristiano Ronaldo, aki már a Manchester Unitedben is 6,8 millió eurót keresett évente, a Real Madridba történt átszerződésével pedig még jobban járt: gázsija – hangsúlyozandó: a reklámjövedelmek és szponzorszerződésekből befolyó pénzek nélkül – 13 millió euróra ugrott fel, miáltal a negyedik pozícióról az élre került. A summa – 270-es euróval számolva – 3 és fél milliárd forintot jelent, de oszthatjuk tovább a keresményt: Ronaldo havi „futballapanázsa” 292 és fél millió, ami napi 10 milliót tesz ki, s éppenséggel „percdíjat” is számolhatunk nála: eszerint minden hatvan másodperc lefutásával 7 ezer forinttal gazdagodik a Real Madrid csatársztárja. Akár focizik, akár alszik éppen…
Hogy kitől-miből tudhatjuk mindezt, honnan vesszük a számtanpéldánkhoz fundamentumként szolgáló alapösszeget? Nos, nem szóbeszéd útján jutottunk hozzá az adatokhoz, hanem a nemzetközi labdarúgás pénzügyeiben jártas portugál szaklap révén, amely harmadik esztendeje teszi közzé nagyjából ilyentájt a legkiválóbb focisták „anyagias” rangsorát. A Futebol Finance a tavalyi húszas lajstrom után e héten már ötven nevet tartalmazó „bérlistával” jelentkezett, amelyen – híven tükrözve a tehetősségi klubvilágranglistán elfoglalt helyezéseket – a leggazdagabb egyesületek sorjáznak, amelyek képesek és készek is megfizetni legnagyobb csillagaikat. A legtöbben – szám szerint nyolcan – a legutóbb Bajnokok Ligáját nyert FC Barcelonában keresik kenyerüket, az angol futballt az arab tulajdonba került Manchester City és az orosz milliárdos Roman Abramovics tulajdonolta FC Chelsea képviseli egyformán hét-hét játékossal, míg a Real ezen a listán csak a negyedik a maga hat futballistájával. A leggazdagabb német klubtól, a Bayern Münchentől, akárcsak az angol bajnok Manchester Unitedtől, négyen kerültek be a csúcsfizetésű játékosok közé.
A kívülálló szemével nézve persze támadhat hiányérzetünk, mert például a gólveszélyességben jelenleg (is) élenjáró angol válogatott csatár, az MU-t erősítő Wayne Rooney csak a 19., de nyolcan is többet keresnek a középpályás-irányító-karmester szerepben extraklasszisnak számító barcelonai Xavinál, a liverpooli Steven Gerrardnál vagy éppen az AC Milanban újjászületett brazil Ronaldinhónál. A vezető Ronaldo mögött, amúgy tőle alig elmaradva, az olasz Internazionalét a spanyolországi hívó szóra tavaly nyáron maga mögött hagyó Zlatan Ibrahimovic következik: a Barcelona svéd csatárkiválósága 12 milliós évi fizetésre jogosult, míg harmadikként – 10 és fél millióval – a szintén a katalán elitalakulatot erősítő argentin csodafutballista, a legutóbbi aranycipős, a FIFA-nál, a sportág nemzetközi szövetségénél és a szakembereknél egyformán minden fontos elismerést kiérdemelt Lionel Messi következik. Az Ibrahimoviccsal kvázi egyenes játékoscsere-ügyletben elkelt, s az Interbe távozott elefántcsontparti Samuel Eto’o-é a másik bronzos pozíció szintén 10,5 milliós havi illetménnyel, s kereken 10 millióval próbál elboldogulni az AC Milantól tavaly a Real Madridba szegődött brazil exaranylabdás irányító, Kaká.
Megjegyzendő: a „főkeresők” élbolyában, jelesül az első nyolc között csupán Messi nem váltott klubot, a többiek fizetésemelésüket új gazdáiknál érték el „átjelentkezésük” egyfajta honorálását kicsikarva. A nemzetközi futball „selyemfiúja”, az angol David Beckham – aki „egyéb” bevételeivel a világ legmagasabb jövedelmű labdarúgójának tekinthető (tavaly több mint 32 millió eurónyi volt az összkeresménye) – legutóbb a 16. volt évi 5 milliós fizetésével, amely az új idényben sem változott, viszont ugyanezzel az illetménnyel a Los Angeles Galaxy AC Milannak kölcsönadott játékosa – másokkal holtversenyben – pillanatnyilag csak a 40. a sorban.
Ha nem nemzeti vagy klubhovatartozása, hanem az őt foglalkoztató pontvadászat szerint osztályozzuk az „ötveneket”, arra az eredményre jutunk, hogy Angliában, a Premier Ligában játszók vannak a leginkább „csúcsfizetve”, nevezetesen a félszázból 20 kergeti a labdát az angol bajnokságban. A 2009–2010-es idényben érvényes szerződések alapján összeállított listán a legjobban fizetettek közül az első nyolc kivétel nélkül idegenlégiós, saját hazájában a kilencedik helyet elfoglaló angol John Terry a legjobban kereső futballista.
(Jamzon)
A jelenleg legtöbbet kereső futballisták világranglistája
Név (klub, nemzetiség) Havi fizetés Éves fizetés
1. Cristiano Ronaldo (Real Madrid, portugál) 1,083 millió euró 13 millió euró
2. Zlatan Ibrahimovic (FC Barcelona, svéd) 1 millió euró 12 millió euró
3. Lionel Messi (FC Barcelona, argentin) 875 000 euró 10,5 millió euró
4. Samuel Eto´o (Internazionale, kameruni) 875 000 euró 10,5 millió euró
5. Kaká (Real Madrid, brazil) 833 000 euró 10 millió euró
6-7. Emmanuel Adebayor (Manchester City, togói) 708 000 euró 8,5 millió euró
Karim Benzema (Real Madrid, francia) 708 000 euró 8,5 millió euró
8. Carlos Tévez (Manchester City, argentin) 666 000 euró 8 millió euró
9-15. John Terry (Chelsea, angol) 625 000 euró 7,5 millió euró
Frank Lampard (Chelsea, angol) 625 000 euró 7,5 millió euró
Thierry Henry (FC Barcelona, francia) 625 000 euró 7,5 millió euró
Xavi (FC Barcelona, spanyol) 625 000 euró 7,5 millió euró
Ronaldinho (AC Milan, brazil) 625 000 euró 7,5 millió euró
Steven Gerrard (Liverpool, angol) 625 000 euró 7,5 millió euró
Daniel Alves (FC Barcelona, brazil) 583 000 euró 7,5 millió euró
16-19. Michael Ballack (Chelsea, német) 541 000 euró 6.5 millió euró
Raúl (Real Madrid, spanyol) 541 000 euró 6,5 millió euró
Rio Ferdinand (Manchester United, angol) 541 000 euró 6,5 millió euró
Kolo Touré (Manchester City, elefántcsontparti) 541 000 euró 6,5 millió euró
20-25. Wayne Rooney (Manchester United, angol) 500 000 euró 6 millió euró
Robinho (Manchester City/Santos, brazil) 500 000 euró 6 millió euró
Iker Casillas (Real Madrid, spanyol) 500 000 euró 6 millió euró
Victor Valdés (FC Barcelona, spanyol) 500 000 euró 6 millió euró
Frederic Kanouté (Sevilla, mali) 500 000 euró 6 millió euró
Deco (Chelsea, portugál) 500 000 euró 6 millió euró
26-39. Didier Drogba (Chelsea, elefántcsontparti) 458 000 euró 5,5 millió euró
Gianluigi Buffon (Juventus, olasz) 458 000 euró 5,5 millió euró
Francesco Totti (AS Roma, olasz) 458 000 euró 5,5 millió euró
Luca Toni (Bayern München/AS Roma, olasz) 458 000 euró 5,5 millió euró
David Villa (Valencia, spanyol) 458 000 euró 5,5 millió euró
Arjen Robben (Bayern München, holland) 458 000 euró 5,5 millió euró
Bastian Schweinsteiger (Bayern München, német) 458 000 euró 5,5 millió euró
Ashley Cole (Chelsea, angol) 458 000 euró 5,5 millió euró
Fernando Torres (Liverpool, spanyol) 458 000 euró 5,5 millió euró
Gareth Barry (Manchester City, angol) 458 000 euró 5,5 millió euró
Patrick Vieira (Manchester City, francia) 458 000 euró 5,5 millió euró
Carles Puyol (FC Barcelona, spanyol) 458 000 euró 5,5 millió euró
Andrés Iniesta (FC Barcelona, spanyol) 458 000 euró 5,5 millió euró
Sergio Agüero (Atlético Madrid, argentin) 458 000 euró 5,5 millió euró
40-45. Andrea Pirlo (AC Milan, olasz) 416 000 euró 5 millió euró
Willy Sagnol (Bayern München, francia) 416 000 euró 5 millió euró
Franck Ribéry (Bayern München, francia) 416 000 euró 5 millió euró
David Beckham (AC Milan, angol) 416 000 euró 5 millió euró
Wayne Bridge (Manchester City, angol 416 000 euró 5 millió euró
Lassana Diarra (Real Madrid, francia 416 000 euró 5 millió euró
46-50. Dimitar Berbatov (Manchester United, bolgár) 400 000 euró 4,8 millió euró
Andrej Arsavin (Arsenal, orosz) 400 000 euró 4,8 millió euró
Nicolas Anelka (Chelsea, francia) 400 000 euró 4,8 millió euró
Ryan Giggs (Manchester United, walesi) 400 000 euró 4,8 millió euró
Alessandro Del Piero (Juventus, olasz) 400 000 euró 4,8 millió euró
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!