Jócskán akad homoszexuális a vad homofóbok között

Az előítéletes gondolkodás olykor döbbenetes tragédiákra vezet, s a társadalom – nem csak a mienk – nehezen fogadja el a másságot. Hosszabb távon talán enyhítheti ezt a helyzetet a tavaly július óta érvényes új hazai jogintézmény, a bejegyzett élettársi kapcsolat. Igaz, Európában már hat olyan ország van, ahol az azonos neműek házasságot köthetnek. Legutóbb Portugáliában döntöttek így.
Míg nálunk egy melegfelvonulás körül is jószerivel annyira áll a bál, hogy lassan több a rendőr, mint a felvonuló a mind támadóbban fellépő, gyűlölködő homofóbok okán, akik – saját szavaikkal élve – csak egy jó kis „buziverést” szeretnének nagyban is, addig a katolikus Portugália parlamentje különösebb vita nélkül megszavazta az azonos neműek házasságát lehetővé tevő törvényjavaslatot. Igaz, azt a cikkelyt elvetették, amely az örökbefogadást is engedélyezte volna a meleg párok számára.

Sebaj, mondják egyesek némi ciniz-mussal – majd „csinál” mindenki ma-gának saját gyereket, s aztán neveli…
Európában egyébként a kisebbik Ibé-
riai-félszigeti ország legalizálta hatodikként a homoszexuális kapcsolatok-
ban a hivatalos igen kimondását. A nagyobbikban, a szintén római katolikus Spanyolországban már vagy hat éve házasságot köthetnek a meleg férfiak, illetve a leszbikus nők egymással. Amúgy ezekben az államokban van respektjük a magukat nyíltan vállaló homoszexuálisoknak, nincs lenézés, lesajnálás, megkülönböztetés.
A szerbeknél – igaz, ők nem uniós tagállam – hasonló botrányos és véres jelenetek tarkították a nyári szivárványzászlós felvonulást, mint mifelénk. Szóval, messze nem legyinthetünk ezúttal, hogy „Balkán”. A mi régiónkból Csehországban már öt éve elfogadták az együtt élő homoszexuálisok regisztrált, bejegyzett párkapcsolatáról szóló törvényt: nem a házasság fogalmát terjesztették ki a melegekre, hanem külön jogintézményt hoztak létre számukra. Akárcsak nálunk, igaz némi késéssel: merthogy a Magyar Köztársaságban 2009. július elseje óta él a törvény, miszerint anyakönyvvezető előtt jegyeztetheti be élettársi kapcsolatát az olyan azonos nemű pár, amelyik így dönt. Sok jogkövetkezménye azonos a heteroszexuális – lásd: nő és férfi – házasságáéval, így örökölhetnek is egymástól, özvegyi ellátásra tarthatnak igényt, tartásdíjat is követelhetnek az extől, ám nem vehetik fel egymás nevét, nem fogadhatnak közösen gyermeket örökbe, s nem vehetnek részt mesterséges megtermékenyítésben. Ez utóbbi persze szintúgy „megkerülhető”…
A hazai törvénytervezetet – szélesebb alapjaiban egyébként, mert névviselési jogot is tartalmazott volna – Donáth László evangélikus lelkész, szocialista országgyűlési képviselő és Gusztos Péter szabad demokrata honatya terjesztették be vagy két esztendeje. Donáth szerint nem kellene szemforgatóan álságoskodnunk – a kérdés megkerülhetetlen. A hazugság, a letagadás szerinte már az édenkert óta kísérti az embert, így aligha véletlen, hogy ma is sokan a vallás köntösében próbálják le- és megtagadni a tényeket. Na persze az sem véletlen, hogy XVI. Benedek pápa éppen a napokban adott ki külön tanítást a sorozatban kipattant írországi, angliai, sőt immár németországi és ausztriai homoszexuális egyházi iskolai botrányok kapcsán, amelyeknek tanárok, papok a vétkes szereplői. Donáth szerint nem kendőzve keseregni kell, hanem a jogokkal visszaélőket büntetni, ugyanakkor a tisztességgel élő „mások” számára biztosítani a jogokat. Mert manapság mindegy, hogy valaki nyíltan vállalja-e önazonosságát, s „előjön”, azaz a népszerű angol szóval végrehajtja saját „coming out”-ját, vagy csendben illegalitásban marad, szinte kényszerből. Mindenképpen méltatlan helyzetben van egy olyan embercsoport, amely nem követett el semmilyen bűncselekményt, mégis büntetik, ha nem is jogilag, de megbélyegzéssel – ezért a lelkész szerint ez igenis össztársadalmi kérdés, mert a nagy közösség szégyene az, ha nem ismerik el őket egyenjogú, egyenrangú emberként az életben. Véleménye egybecseng Falus András biológus professzoréval, aki pár éve „Bűn vagy betegség? Keresztyén szemmel a homoszexualitásról” címmel Sipos Ete Álmos református lelkésszel és Pálhegyi Ferenc szociálpszichológussal egy gyülekezetben tartott előadást arról, ami a társadalom mintegy négy-öt százalékát érinti. Nem betegségként, s nem bűnként. Ezért nonszensz a nyugalmazott olasz püspöknek, Si-mone Scatizzinek a minapi kijelentése, miszerint „a homoszexualitás aberráltság, rendellenesség, megvallása és fitogtatása lehetetlenné teszi a szentségek kiszolgáltatását, ezért azok kizárandók abból…” A magyar populációban éppen olyan arányúra tehető – genetikai eredettel, örökléssel, a megszületéssel tehát – az azonos neműek iránt táplált vonzalom,  mint bárhol másutt a nagyvilágban Czeizel Endre orvos professzor, genetikus szerint is. Ezért amondó: nagyon, de nagyon szomorú például az, hogy egy internetes portálon – a munkahelyi terror blogban – egy fiatalembernek a ma magyar valóságában azon kell keseregnie, bár diplomája megfelelt a munkakörre, s az állásinterjún minden kérdésre őszintén igyekezett válaszolni, ám elutasították. Szemébe vágták: „Sajnos mi nem alkalmazunk homoszexuálisokat. Nincs velük semmi bajunk, előítéletesek sem vagyunk, de úgy gondoljuk, a munkatársaink nem ennyire elfogadóak és nem szeretnénk, ha az esetleges konfliktusok a munkavégzés rovására mennének.” Ennyit az „előítélet-
mentességről” tehát… A megalázás félelmetes. Czeizel egy pár évvel ezelőtti szomorú történetről is beszélt. Egy idősebb vidéki pár kereste őt fel azzal: „miként lehet, hogy ők rendes emberek, de a katonaságból leszerelt fiúk – ott ült a rendelőben szemlesütve – ilyen  szörnyeteg állat lett?! Gyógyítsa meg!” Mivel a genetikus közölte, hogy azt nem tudja, legfeljebb „kiverni lehet egy emberből ezt, mint a balkezesekből is”, de attól még az marad, az anya megátkozta őt. Esztendőre rá jött az apa: meghalt a fiú. Öngyilkos lett. Nem bírta lelki energiával, hogy éppen azok nem fogadják el őt, akiket a legjobban szeret. Czeizel szerint a tudomány mai állása egyértelműen jelzi: a homoszexualitás az anyai génekből alakul ki annál, aki meleggé, leszbikussá lesz, az örökítő X kromoszómából. Az ikerkutatások eddig arra is rámutatnak, hogy egy lényegében leszbikus anya egypetéjű ikreinél 50, kétpetéjű ikreinél – mindegy, hogy azonos nemű, vagy különnemű a kétpetéjű ikerpár – 15-20 százalékos a hajlam genetikai tovább örökítése. A professzor  ismertetett egy általuk végzett felmérési eredményt is: négy éve 5000 asszonyt kérdeztek meg arról, ha áldott állapotban megtudnák, a legsúlyosabb agysérült lesz a magzatuk, mit tennének, 99 százalékuk abortuszra voksolt. 92(!) százalékuk mondta ugyanezt arról, mi lenne, ha homoszexuálist hoznának a világra… Az előítélet, az elutasítás, a gyűlölet döbbenetes a professzor szerint. Mert így megölnék a jövő Leonardóit, Michelangelóit, s ha így döntöttek volna régen – nem született volna meg sok zseniális ember. E biológiai
kisebbségben ugyanis felülreprezántáltak az érzékeny tehetségek, a géniuszok, ugyanis az agykutatások igazolták: nekik 34 százalékkal több idegrostjuk van agyuk corpus callosum részében, márpedig a jobb agyi félteke a kreativitásé. Elmondta: bár Gábor fiával – aki régóta vállalja másságát – sokat vitatkozik azon, kellenek-e melegfelvonulások, ám úgy látja: jó lenne, ha mind több „ikon”, mind több közéleti ember is nyíltan vállalná homoszexualitását – ez talán segíteni a maradi és bigott előítéleteken, a ma „kulturális szintjén”. Többek közt azért is, mert éppen a fia példája is jelzi, milyen értékes emberek lehetnek emberi jóság szempontjából. Amikor a professzor édesanyja nagybeteg volt, a fia töltötte a legtöbb időt vele… Czeizel szerint az előítéletek hibásak, károsak, de azt megérti, hisz ez természetes – hogy minden ember a saját nemi ösztönének megfelelően él, s bizony olykor ítél. A „vad homofóbok” közt viszont akad jócskán rejtett homoszexuális: tengerentúli kísérletek bizonyították is ezt.

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!