A brit konzervatívok nem nevezhetik magukat a változás pártjának, mivel
maguk sem változtak az elmúlt évtizedekben – mondta szombati
kampánynyitó beszédében a brit miniszterelnök, aki szerint az értékekbe
vetett hit dönti el a közelgő választások kimenetelét.


Londoni MTI-jelentés szerint  Gordon Brown a közép-angliai Coventry városában, az 1997 óta kormányzó Munkáspárt vezérkara és aktivistái előtt tartott előadásában kijelentette: a választásokon nem a tizenhárom éve ellenzékben politizáló toryk, hanem a Labour fogja képviselni a változást, mert a konzervatívok „megmaradtak ugyanazoknak, akik voltak”. A kormányfő – jóllehet a választások időpontját még nem jelentette be – a szombati rendezvényen hivatalosan is felfedte a Munkáspárt választási jelszavát, amely úgy hangzik: „Igazságos jövőt mindenki számára”.
Nagy-Britanniában a mindenkori miniszterelnök egyszemélyi joga a választások időpontjának kijelölése és bejelentése. Brown ezt még nem tette meg, de a brit sajtó hónapok óta tényként kezeli, hogy a parlamenti választásokat május 6-án tartják.
Gordon Brown előző nap, a Munkáspárt és több nagy külföldi balközép párt vezetőinek, illetve nemzetközi intézmények szakértőinek részvételével összehívott, „Haladó kormányzás” című londoni értekezleten is kijelentette: a pénzügyi válságot a „szabadjára engedett piac” okozta. Hozzátette: az elmúlt két évben „lelepleződött a szabadpiaci fundamentalizmus”, és megsemmisült az a jobboldali felfogás, hogy még a rosszul működő magánszektor is mindig jobb, mint a jól működő állami szektor.
Szombati kampánynyitóján a brit kormányfő felidézte, hogy 50 százalékos új adókulcs lép életbe a legmagasabb, évi 150 ezer fontot (47 millió forintot) meghaladó jövedelmekre, és ugyancsak 50 százalékos illetéket kell fizetni a bankok által idén folyósított, 25 ezer fontnál nagyobb egyéni prémiumok után. Brown elismerte, hogy a Munkáspárt „nem csinált mindent jól”. Azt kérte azonban a választóktól, hogy „vessenek még egy pillantást” mindarra, amit a Labour-kormány elért, és vessenek egy „hosszú, szigorú pillantást” a konzervatívok politikájára, amely szerinte veszélyezteti a gazdasági kilábalást és a szociális vívmányokat.
A Konzervatív Párt hosszú hónapokig jelentős előnnyel vezetett a Labour előtt, ám az utóbbi időszakban érzékelhetően csökkent a különbség a két nagy párt támogatottsága között, annyira, hogy egyes politikai elemzők szerint már nem egyértelműen bizonyos a toryk abszolút többsége sem a választások után.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!