Orbán Viktor, a Fidesz első számú vezetője és az ő közvetlen
munkatársai teljes összhangban jósoltak totális szembenállást, mocskos
kampányt, persze a szocialistákat vádolva. Most meg is kérdezhetnénk:
már akkor tudtak valamit?


A Hír Tv honlapján ott találjuk Orbán minapi szövegét, amely a Rájátszás című műsorban jelent meg. A polgári párt elnökének volt néhány keresetlen szava legerősebb politikai ellenfeleiről, akik egyébként arról próbálják őt meggyőzni, hogy valami minimális konszenzusra nemzeti ügyekben – az ország alapvető helyzetét tekintetbe véve – szükség lenne. Orbán: „Csak ilyen kabinetek alatt fordulhat elő, hogy szétlopják a városokat, és hogy meghamisítják a büdzsé adatait.” Áttérve a közfigyelem homlokterében álló Akácfa utcai intézményre, ehhez hozzátette: „Nyugatias gondolkodású elme számára felfoghatatlan, amit ez a balkáni bagázs művel.” Nem tudunk egyetlen esetet sem, amikor a szocialisták Várhegyi Attilát, Varga Tamást vagy az ő barátaikat, vagy mondjuk a Josip Tot-ügy mozgatóit söpredéknek vagy csőcseléknek minősítették volna.
Mivel a Hír Tv honlapján kezdtünk böngészni, érdemes utalni egy friss eseményre. Szabó János nemzetvédelmi rektor leteperésének napját követően a katonai ügyészség szóvivője magánbeszélgetést folytatott egy újságíróval, amelyben egy katonai vállalkozást igen negatívan minősített. Ez hangsúlyozottan privát beszélgetés volt, és a katonai ügyészségi szóvivő – azóta már nem az – nem tudhatta, hogy szavait rögzítik. Megtudta, amikor visszahallotta saját „nyilatkozatát” a Hír Tv-ben. A polgári párthű káderek által kemény kézzel vezetett csatornának már híre van a szakmában, olyan célzottan és eredményesen használja az ellenfelek belső információinak megszerzésére a rendelkezésre álló technikát. 2004-ben a Hír Tv volt az, amely meglehetős távolságról rögzítette Zuchslag könnyed, cinikusnak tűnő szavait a zsidó áldozatokról a Terror Háza előtt. 2008 februárjában a nyírbátori rendőrség nyomozást rendelt el birtokába került bejelentések ügyében. Azt követően tette ezt, hogy a Hír Tv honlapján e sorok jelentek meg: „Munkatársunk, Veress János pénzügyminiszter MSZP-s képviselő kampányfőnöke Tóth Viktor nevében hívott fel cigány önkormányzati vezetőket, hogy ellenőrizze a korábban érkezett bejelentések valóságtartalmát…” A teljesség kedvéért tegyük hozzá, a megszerzett információkat e tévé nem tartja meg magának. A koordináció olyan jól működik, hogy a „szürke zónában” megszerzett információk azonnal eljutnak a testvérorgánumokhoz. És ez oda-vissza működik. Még meg sem száradt a nyomdafesték a Magyar Nemzet szombati számán, már vezető helyen volt olvasható a Hír Tv honlapján is a szombathelyi szocialistáknak egy, Gyurcsány részvételével tartott zártkörű találkozójának anyaga. Az újság állítása szerint „az MSZP egyik Vas megyei vezetőségi tagja felvette Gyurcsány előadását, a hanganyagot pedig eljuttatták lapunkhoz”. Az MSZP-ben finoman szólva szkeptikusak ezzel a magyarázattal kapcsolatban.
Az ilyen méretű és volumenű tevékenység túloldali „nem nyilvános” információk megszerzésére nyugati demokráciákban nem túl gyakori. Mint ahogy szinte egyedülállóan nagyüzemi módon folyik az olyan „lufik” készítése és felbocsátása, amelyeknek célja olyanok befolyásolása, akikre más eszközzel hatni nem lehet. Több orgánumban is megjelent e hét végén az egyik politikai elemzőközpont híre arról, hogy „az áprilisi első forduló ma még elképzelhetetlen módon rendezheti át a politikai életet”. Az elemzés szerint az MSZP több választókerületben végezhet a harmadik helyen, és ott, ahol a Jobbik kevés híján második vagy éppen első lesz, az MSZP rákényszerülhet, hogy a Fideszre szavazzon. Az egyébként tárgyilagos értékeléseiről ismert kutatóközpont ezúttal nem a valós tényekből indult ki, amikor hamis következtetésre jutott, olyanra, amelyet – több szakértő szerint – akár a Polgárok Házából sugallhattak. Ott tesztelni akarhatták ugyanis, elképzelhető-e egyáltalán, hogy szocialista érzelmű szavazók valamilyen szituációban Orbánra szavazzanak.
Az mindenesetre tény, hogy a kétharmadra törekvő Fideszt meglepte a Jobbik erőtartaléka. Pedig nem kellene meglepődniük azoknak, akik maguk engedték ki a szellemet a palackból. Vona végtére nem magától, hanem hívásra lépett be a Szövetség a Nemzetért Polgári Körbe. A jobbszélsőt pedig ma már nem lehet jobbról előzni: Balsai inkvizítori törekvéseire a jobbszélről a válasz a számon kérő központ felállítása, valamint Szegedi Csanád pártalelnök napokban ismertetett ötlete: „Pont a kocsiban beszélgettem kabinetvezetőmmel, hogy mennyire jó, hogy összeállították ezt a listát, mert megspóroltak nekünk egy listaösszeírási időt, hogy legalább már ők összeállították ezt a listát helyettünk, így nekünk csak magunk elé kell vennünk az MSZP országos listáját, és akkor megvan, hogy kiket kell szépen számon kérni” – mondotta Szegedi, akinek ötletegyüttese   szerint a Fideszt is éppúgy el kell számoltatni, mint az MSZP-t.
Egyes jelek szerint azonban a legutóbbi időszakban megtörni látszik a Jobbik emelkedő pályája. Honlapokon jobbikos beszámolókat lehet olvasni arról, hogy némelyek, úgymond, félnek, azért nem adnak nekik kopogtatócédulát. Vona Gábor honlapján is van erről egy friss beszámoló egy párttárs hölgytől. „Nincsenek otthon. Otthon vannak, de nem nyitnak ajtót. Nem jött meg a cédula. Megjött, de már elvitték. Másnak adják. Nem adják senkinek… Alig nyomom meg a csengőt, és máris klaffan a farkaskutya foga az ujjamon. A vérem csöpög a hóra, mondom a házigazdának, mi járatban vagyok, és panaszolom, hogy megharapott a kutyája. Hát nem kell benyúlkálni, mondja ő kissé pikírten. De drága polgártársam, ha egyszer a csengő ott van, ahol, mit kéne tennem? A vállát vonogatja, cédulát nem kapok, de egy sebtapaszt csak kerít… Hideg van, fázom, fáradt vagyok. A szememből könnycsepp csurran…”

B.B.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!