Megjelent a sajtó előtt Répássy Róbert, és elmondta, hogy mennyire
felháborító az, hogy semmibe veszi a kormány az emberek akaratát, mert
a kormánypárt több száz saját káderét(?) menti át a következő ciklusba.
Répássy a képviselői irodában január 7-én kijelentette, hogy a „Fidesz szerint MSZP-s káderek tucatjainak adtak zsíros állásokat az utóbbi időben, de a Fidesz kész megváltoztatni a törvényeket is azért, hogy a kormány alá tartozó szervektől kirúghassák ezeket az embereket”. A kirúgásokat már megéltük az átkosban. Mi, akik már dolgoztunk és éltünk 12 évvel ezelőtt, amikor a Fideszé volt a kormány, emlékszünk, hogy a „nem nézzük tétlenül az ejtőernyősöket” elmélet, hogy is működött törvénymódosítás nélkül. Abban az időben mentek a kirúgások, mindenki hallgatott, kénytelenek voltak tűrni. Ma már más idők járnak! Ma a gyermekeinket meg tudjuk védeni, mert ők nem voltak sem kommunisták, sem fideszisták. Ők sokat tanultak, és mindent megtettek, hogy szolgálni tudják a hazájukat, nem pedig a politikát, nem az MSZP-t vagy a Fideszt.
Nem is olyan régen a Fidesz azzal fenyegette a köznépet, hogy az MSZP a „múltat hozza visz-
sza”. Most meg azt nem tudom megérteni, hogy ha az a párt, amely 1998–2002 között uralkodott, azonos értelmű káderekkel jönne vissza, az nem a „múlt visszajövetele”? Emlékszünk még jól arra, hogy 2002-ben a Fidesz kitalálta a kiemelt főtisztviselői baromságot, bebetonozta a saját embereit, és akkor azt gondoltam, hogy az MSZP majd eltörli. Nem tették, ezek az emberek a helyükön maradtak, csak a szocik „kidekorálták” a saját embereikkel. Mi ez az egész? Tisztogatás? Pártosság üldözése? Letámadás? Fenyegetés? Holnaptól, ha bevádol a szomszéd, hogy nem tetszik neki az, hogy nem szeretem a Fideszt, kirúgnak a párt-komisszárok?
Békesi Dániel, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!