Sikerült a tubesi radar ügyét a Vincze Csilla vezette, és e célra
létesített civil szervezet igényeinek megfelelően a Legfelsőbb
Bíróságon elrendezni.
Mint ismeretes, Magyarországon háromlépcsős ítélkezési rendszer van. Így sikerült a hét bírónak ugyanazon törvényi alapon háromféleképpen döntenie. De tehette volna mindezt akár tizenegyféleképpen is. Feledték, hogy leginkább a jogszolgáltatás járatta le ismét magát.
Vethetünk egy keresztet magunkra és kihirdethetjük, elegendő Magyarország légterét a NATO keretében két irányból radarral védeni. A Békésben és Borsodban élők kevésbé értékesek, mint a Baranyában élők.
Sikerre vitték a baranyaiak ezzel a civil szervezetes Vincze Csillával. Betársult már előtte a bazsarózsás köztársasági elnök, az önismeret-hiányos volt házelnök és az újdonsült pécsi polgármester a tubesi őrzőkkel igazuk megszerzéséért, melyet a pártatlan és független Legfelsőbb Bíróság teljesített. Nincs kétség, harmadikra sikerül is mindezt megindokolnia.
Összességében azért érdemes lenne megnézni, hogy a bölcs, kiterjedt élet- és szakmai tapasztalatokkal rendelkező szerződésaláírók 1999-ben milyen ötlettől vezérelve írták alá NATO-kötelezettségünket.
Nem kérdés: mindehhez mi lesz a NATO véleménye, melyhez csatlakoztunk.
Erőss Angéla, Cegléd
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!