Kedves Naplóm!

Ránk, pesti vendégekre való tekintettel nem hajnali négykor vagy ötkor indult a szertartás, hanem reggel nyolckor. Mire a tett helyszínére érkeztünk, a disznó már kimúlt. Megtudtam, hogy ma már – EU-s előírások szerint – nem lehet a sertést késsel kergetni, majd ledöfni, mert ez borzasztó stresszt okoz szegény állatnak, elrontva életének utolsó perceit, hanem valami elektromos sokkolóval küldik a másvilágra. Ez sokkal humánusabb, mint a régi módszer, és az állat szinte derűsen távozik a túlvilágra, mintha csak egy reggeli tévéműsort nézne, ahol jókedvű celebek disznólkodnak egymással.
Szóval ott feküdt a hatalmas teremtmény az oldalára fordulva, és lángszóróval szőrtelenítették, ami azért az epilálásnak eléggé durva formája, de ebbe az EU nem szól bele egyelőre. Amikor ezzel végeztek, egy rendkívül egyszerű és ügyes faállványra lógatták, fejjel lefelé. Hogy aztán szakértő mozdulatokkal félbe vágják. Itt éreztem, most olyan helyre kell húzódnom, ahol ebből már semmit nem látok, beérem majd a szemtanúk beszámolójával.  El is mondták, és én közben a spenótfőzelék finom ízére gondoltam, pedig világéletemben utáltam a parajt.
Aztán, amikor az asztalra került a hagymával ízesített, sült vér, elkezdődött bennem érlelődni a vegetarianizmus gondolata. Egyre komorabb gondolataim akkor sem lettek vidámabbak, amikor behozták a levágott állat nyers fülét-farkát mint jópofa látványosságot. Volt azért pogácsa meg lekváros hájas tészta, ezek állítólag nem disznóból készültek. Mondom, volt – csak étvágyam nem nagyon. Maradt számomra a forralt bor meg a „Kérek még egy pohárral”.
Azért csodálkozva vettem észre a kései ebédnél, hogy milyen jóízűen kanalazom a reggeli „incidensből” készült levest, és eszem a rántott húst, pedig hát azt sem a gólya hozta.
Megerősödött bennem a régi mondás igazsága: „Aki szereti a demokráciát meg a hurkát, ne nézze meg, hogyan készül.”
De ennél az utóbbinál legalább elfordíthatom a fejem…

Gálvölgyi János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!