Kovács Istvánnak hiányzik a több jó munka

z Nagyon sokan még mindig Várkonyi Zoltán filmjeiből emlékeznek önre. Szereti ezt, vagy utálja?
– Megtiszteltetésnek tartom, hogy ezek a filmek még mindig ennyire benne vannak a köztudatban. A forgatások óta eltelt több mint negyven év. A Kárpáthy Zoltán 1966-ban, az Egri csillagok pedig 1968-ban készült. Azért nevet az egyik szemem, hogy még ennyi év távlatából is erről beszélnek, és azért sír a másik, hogy vajon miért nem készültek olyan filmek azóta, amiket ennyi idő eltelte után is így emlegetnének az emberek. Életem nagy szerencséjének tartom, hogy így kezdhettem a pályámat.
z Várkonyi osztályába járt.
– Mi voltunk az úgy nevezett „nagy” Várkonyi-osztály. Oda járt Huszti Péter, Iglódi István, Tahi Tóth László, Voigt Ági, Újréti László. Én az ő tanítványaként, a szeme előtt nőttem fel. Életem egyik nagy szerencséje, hogy éppen ekkor rendezte a Kárpáthy Zoltánt. És akkor nem volt hozzám hasonló típusú fiatal színész. Valószínűleg olyan voltam, mint amit Várkonyi Kárpáthy Zoltánról elképzelt.
z Ehhez a szerephez szükség volt egy szép férfira. Ezt azóta pozitív és negatív értelemben egyaránt megkapta.
– Így van, de ezzel soha nem foglalkoztam, Ha ezt dicsérően mondták, attól nem lettem boldogabb vagy büszkébb, pejoratív értelemben pedig gyakrabban használták, hiszen voltak szakmai irigyeim.
z Azt mondták, hogy szép, de nem elég tehetséges?
– Igen, a „szép Kovácsnak” kezdtek el hívni. Ebben azért volt pejoratív jelleg. De ez engem nem nagyon izgatott.
z Színészként ezt az adottságát csak kellett tudatosan is használnia.
– Természetesen, hiszen az ember nem nagyon mehet szembe az alkatával. Ha karakterszerepeket játszhattam, annak nagyon örültem.
z Nem tudom, hogy szegény vagy gazdag családból származik-e, de egyszer láttam egy divatbemutatón a gödöllői kastélyban feleségével, Sajgál Erikával együtt konferálni. Érződött, hogy szinte repesnek az örömtől, hogy elegáns környezetben, elegáns ruhában lehetnek. Az ilyen környezet az ön számára természetes volt?
– Ezt nem otthonról hoztam, de a főiskolán elég hamar rájöttem arra, hogy ugyanolyan jól érzem magam frakkban, szmokingban vagy más elegáns jelmezben, mint farmerben. Otthon mi nagyon szűkös anyagi körülmények között éltünk, de mindig tiszta, rendes volt a ruhánk.
z Amikor bemutatták a Kárpáthy Zoltánt, azon nyomban az egész országban ismert lett. A művészbejárónál állandóan ott várták a rajongók?
– 1966-ban végeztem, és ez év karácsonyán mutatták be a Kárpáthy Zoltánt. A Vígszínház tagja voltam, de az akkor igencsak sikeres Bartók Gyermekszínházban is játszottam délutánonként. Onnan át kellett rohannom a Vígbe, az esti előadásra. Minden előadás után elmondhatatlan mennyi gyerek állt a színészbejárónál autogramért. Az igazgatóságnak rendőröket kellett hívnia, hogy kimentsenek engem a tömegből. Különben elkéstem volna a Vígből.
z A Vígszínház művészbejárójánál pedig ott várták a csajok?
– Ott vártak, már amikor megérkeztem, és vártak az előadás után is.
z Ezt élvezte, vagy zavarba jött tőle?
– Magamban én nagyon elítéltem azokat a kollégákat, akik elhessegették a rajongókat. Nem értek rá, és nem adtak autogramot. Ameddig tehettem, ott álltam, és mindenkinek adtam. Én vagyok megtisztelve attól, hogy a nézők ilyen módon kinyilvánítják az irántam való szeretetüket és érdeklődésüket. Arra pedig büszke vagyok, hogy huszonhétezer levelet kaptam a film bemutatója után.
z Hányra válaszolt?
– Elég hihetetlen, de a kétharmadára, ami azt jelenti, hogy fényképet küldtem. Jóban voltam a filmgyárban a laborban dolgozókkal, és az ottani haverok csinálták nekem sorozatban a képeket. De a trafikok is tele voltak akkoriban színészfotókkal, így az enyémekkel is. Ezeket is hozták aláíratni.
z Kezdetben jó szerepeket játszott a Vígszínházban, Várkonyi-színésznek számított.
– Ez rangot jelentett. A tévében, újságcikkekben is hozzátették a nevemhez, hogy Várkonyi-növendék, és ez abszolút pozitív jelző volt.
z Többek számára Várkonyi halálával lett vége a Vígszínháznak. Az ön esetében is valószínűleg így volt ez.
– Az biztos, hogy az egész magyar színjátszásban véget ért valami Várkonyi halálával. Azok pályáját, ahogy az enyémet is, akik a közelében voltak, különösen befolyásolta a halála. Én két évvel azután jöttem el a Vígszínházból.
z Nem kapott már jó szerepeket?
– Hazudnék, ha ezt mondanám, játszottam jókat. Inkább a közeg változott meg. Várkonyi személyisége, jó értelemben véve, olyan erősen rányomta a bélyegét a színház működésére, szellemiségére, hogy az ő hiánya azt generálta, hogy megszűnt az egységes szellem a Vígben, létrejöttek érdekközösségek.
z Azóta talált olyan helyet, ahol annyira jól érezte magát, mint pályája elején a Vígben?
– Olyat nem találtam, nem találhattam, és nem is fogok találni. Aztán én egy kis tévedésszámba menő József Attila színházi kitérővel a Thália Színházba mentem. Előtte többször játszottam nyaranta Kazimír Károly rendezéseiben, a Thália társulatával, a Körszínházban. És egy idő után Kazimír megkérdezte, nincs-e kedvem a Tháliába szerződni. Boldogan mentem, mert nagyon jól éreztem magam nála a Körszínházban. Én már a szelíd oroszlán korszakában találkoztam vele, akkor, amikor bölcs, okos ember volt. Nagyszerű hét évet töltöttem a színházában.
z Most leginkább a Turay Ida Színházhoz kötődik a neve.
– Ezt sokan mondják, de én csak éppen olyan vendég voltam ott, mint bárki más. Játszottam és rendeztem is. De azóta szabadúszó vagyok, hogy Kazimír nyugdíjba ment, a Thália átalakult, és ugyanúgy, ahogy a Vígben egykor, ott is úgy éreztem, hogy ez már nem az én közegem. Az, hogy szabadúszó lettem, nagy döntés volt, mert a vígszínházi tizenhét évem alatt megszoktam a társulatot, a közösséget, a Kazimírnál eltöltött hét év alatt szintén. De nem bántam meg, hogy így alakult, mert minden évben kaptam legalább egy olyan jó szerepet, amit társulati tagként nem játszhattam volna el. A My Fair Lady Higgins szerepében én talán rekorder vagyok, mert három különböző társulatban játszottam.
z Nem zavarja, hogy közel sincs annyira szem előtt, mint régen?
– Az a fajta hiúság hiányzik belőlem, hogy nekem a szakma arról szóljon, hogy örökösen reflektorfényben legyek. És akármit csinálok, vagy akármit nem csinálok, arról nyilatkoznom kelljen. Nem mondom, hogy ellenállok ennek, de én magam olyan nagyon nem keresem ezeket a helyzeteket. Nem állítom, hogy nem tudnék többet játszani. Nekem nem a több publicitás, hanem a több jó munka hiányzik. De nincs okom panaszra, én eddig nagyon jól éltem meg a színészi pályámat.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!