Be kellene látnunk, hogy a testünk, melyet ezoterikus körökben a lélek templomának is neveznek, nem más, mint földi járművünk.
Van, aki az autójára sokkal jobban ügyel, mint saját magára. Többet is költünk rá, figyelünk, hogy mindig a megfelelő és a lehető legjobb minőségű üzemanyaggal töltsük fel. Rendszeresen szervizeljük, tisztogatjuk, óvjuk, nehogy elromoljon. Eszünkbe sem jutna túlhajtani a drága szerkezetet. Magunkat persze soha nem kíméljük, egészségtelen, agyonmanipulált „ételekkel” tápláljuk, és keveset pihenünk. Ritkán, még betegségek idején sem méregtelenítjük szervezetünket, inkább gyógyszerekkel mérgezzük. Ha folyamatos stressz ér minket, ha állandóan elégedetlenkedünk, a legcsodálatosabb belső orvosunkat, az immunrendszerünket ássuk alá. Az állatok és a gyerekek ösztönösen tudják, hogy ha betegek, koplalniuk kell. A böjt természeti népeknél is föllelhető, a megtisztító koplalás, amely egyben az akaraterő egyfajta próbatétele is. Erre a ma emberének is igen csak szüksége lenne.
Idén korán lesz húsvét, mely mozgó ünnep, időpontját még 325-ben a niceai
zsinat a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapban állapította meg. Így idén húsvét vasárnapja április 4-re esik. A böjt kezdetét jelző hamvazószerda, szárazszerda vagy böjtfogadó szerda február 17-én elkezdődött.
Régen ezen időszakban, böjt idején tilos volt a lakodalom, a bál, mindenféle zenés, hangos mulatság. Böjtben gyóntak, áldoztak, a haragosok igyekeztek kibékülni. A nagyböjti bűnbánati időben a lányok és a menyecskék egyszerűbb, sötétebb színű ruhákat viseltek. A nagyböjtben a hívők húst, zsíros ételeket nem ettek, olajjal, vajjal főztek. Sokáig a tej és a tojás evését is tiltotta az egyház, csak a reformáció terjedésével enyhült a böjti szigor.
Böjtölni többféleképpen lehet. Először az embernek fel kell mérnie saját fizikai kondícióját, lelki, szellemi állapotát és körülményeit. A böjtölésnek akkor van értelme, ha tudatosan visszük véghez. Lehetőség szerint tartsuk fenn az egészséges, természetes táplálkozással járó életmódot. A böjt során nemcsak testünk méreganyaitól és kellemetlen zsírpárnáinktól szabadulunk meg, hanem félelmeinktől, régen hurcolt sérelmektől, rossz szokásainktól is. Segít szembenézni önmagunkkal, felismerhetővé válik, hogy az önvád, a bűntudat a legmérgezőbb a pszichénkre, amely kihat fizikai állapotunkra, testünkre is. A méreganyagok távozásakor előfordulhat fejfájás, émelygés, hullámzó kedélyállapot. A rossz közérzeten hamar túl lehet jutni tudatos mélylégzéssel, relaxációval, lazító gyakorlatokkal.
A böjt segít felismerni igazi szükségleteinket. Figyelmünk jobban rátalál arra a bizonyos belső hangra, ami segít rátalálni, hogy éppen mi a feladatunk a világban, vagy kifinomultabbá tesz, hogy kiválasszuk, legmegfelelőbb ételt számunkra.
Ma a sokféle recept és diéta között nagy áldás, ha ráérzünk, mire is van igazán szükségünk. A böjtölés felébreszti a bennünk szunnyadó képességeket, kreatívabbá és frissebbé tesz. Előhívja a bennünk lévő legbölcsebb orvosunkat, aki mindig is legközelebb állt hozzánk, csak már réges-rég nem figyeltünk rá. Az emésztés rengeteg energiát von el a szervezettől, így lassul a gyógyulás. Erre kapnak útmutatást a húsvét megelőző hetekben a www.lebojt.hu-n. Böjtöléssel ugyanis belső erőtartalékainkat megsokszorozhatjuk, amihez nem kell mást tennünk, mint tudatosan pihentetnünk az emésztőrendszerünket.
Köveskuti Tünde
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!