Nyílt levél a Magyar Hírlapban Vona Gábornak: az időzítés vélhetően
összefügg a legutóbbi közvélemény-kutatásokkal. A kétharmadra törő
Fidesz a napokban konstatálhatta, hogy – miközben továbbra is sok a
„rejtőzködő” – néhány olyan választókerületben, ahol biztos győzelemre
számított, a Jobbik befogta, megközelítette pártjukat.
Bayer Zsolt cikke egy teljes lapoldal az újságban, túlzás lenne azt mondani, hogy élvezetes olvasmány, de kordokumentumnak mindenképpen érdekes.
Megtudjuk például, hogy létezett az elmúlt hat-nyolc évben, egy Turul Körnek nevezett baráti társaság, a „régi cimborák” tagjai között volt Pörzse Sándor és Losonczi Pál, ma jobbikos képviselőjelöltek, s közéjük tartozott a nyílt levél szerzője is. Tőle pedig, az egykori asztaltárstól, nem kérnek bocsánatot az akkori turulosok, azért, amit ma mondanak Orbán pártjáról. (Az Index hírportálján ezt így kommentálta egy fórumozó: Bayer a Turul Kör ideológiai-politikai közege teljesen megfelelő volt, meghitten emlékszik vissza az ott töltött kedves pillanatokra, kizárólag az a kifogása, hogy a Jobbik a politikai színtéren riválisa a nagy valószínűséggel 15-20 évre berendezkedni készülő Fidesznek.) A cikkben visszatérő momentum a jobbikos hálátlanság. „Morvai Krisztinából a Fidesz csinált valakit… Krisztina a mi infrastruktúránkkal és Balog Zoli segítségével csinálta végig amúgy tiszteletreméltó és fontos jogvédő szolgálatát. Balog Zoli segítette őt, vitte ki Brüsszelbe. Krisztina engem kért meg, hogy írjak előszót a könyvéhez.”
A nyílt levél pikantériája a befejezés. Ezt írja Vonának: „Tényleg elférne az országban még 10-20 millió orosz, ahogy Abasáron mondtad? Mert szerintem nem férne el, Gábor. Se orosz, se más. Maradjunk meg magunknak, ha lehet. Szerinted?” Bayer vélhetően a Fidesz honlapjára támaszkodott, amely más portálok nyomán közölte, hogy Abasáron ilyet mondott volna Vona Gábor. Csakhogy szombatra, amire az írása megjelent, a Fidesz – mint ez e párt honlapjáról megtudható – a Jobbik sajtófőnökének kérésére levette honlapjáról az írást, mivel egyelőre nem bizonyítható, hogy az akkor és ott így hangzott el.
Az első vonalakban többnyire nem az első emberek állnak, hanem azok, akik őket irányítják. Elképzelhető, hogy Bayer cikkét Orbán talán már előbb is olvasta? Nem tudjuk. Az viszont nagyon valószínű, hogy Vonát nem érte meglepetésként alelnökének minapi politikai értékelése. Novák Előd – pártjában kisdobosnak becézik, mert korábbi megmozdulásaikon dobszólóval hívta fel magára a figyelmet – egy Pest környéki községben találkozott a Jobbik-szimpatizánsokkal. Ott leszögezte, most még a Fidesznek áll a zászló, ám a Jobbiknak „van keresnivalója” a pályán. Utalt rá: a parlamentben minden olyan kezdeményezést meg fognak szavazni, „ami a magyar emberek javát szolgálja”, tehát a Fidesznek egyeztetnie kell a radikális párttal. Szó szerint elhangzott: „Kénytelenek lesznek színt vallani, mert a Fidesz sem köpheti szembe saját szavazóit”. Továbbá: „Kishitűen nem szabad azt gondolnunk, hogy nem tudunk semmit elérni, mert háttérhatalmak irányítják az országot… Mit tudnak lépni, nem adnak több hitelt? Köszönjük, de nem is akarunk. Kiraknak az EU-ból? A Lisszaboni Szerződés egyébként arra is biztosít lehetőséget, hogy kilépjünk az EU-ból.” Azt meg, mint hozzátette, nem lehet garantálni, hogy Izrael nem fogja hazahívni nagykövetét Magyarországról, a Jobbik azonban nem ragaszkodik Izrael magyarországi képviseletéhez.
Az alelnök szavaiból nehéz más következtetést levonni, mint azt, hogy a szélsőjobb bízik komoly pressziós lehetőségeiben egy Fidesz-kormány esetén. Még az is felsejlik, mi lehet az az ár, amelyet Vonáék kérnek, vagy pontosabban mi lehet ennek az árnak egy része: kifelé törekedni az EU-ból, az atlanti kötelékekből, a hazai antiszemitizmust pedig Izrael-ellenes külpolitikával kiegészíteni.
Kínálkozik a mondás: hol van már a tavalyi hó? A Jobbik párttá alakulása idején egy interjúban Orbán Viktort megkérdezték, mi erről a véleménye. Ő akkor „bátorító szeretettel” szemlélte őket, s nagyon kívánta nekik, hogy „legyenek sikeresek az életben, és itt közéleti próbálkozásaikat is siker koronázza”. Orbán, aki szerette a dakota indiánok mondásait, nyilván ismeri ezt is: Semmi nem olyannyira távoli, mint a tegnap volt nap…
B.B.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!