Nem segített a hazai nyelvtörvény

Mindezek betartatását a jegyzőkre és a fogyasztóvédelmi hatóságra bízta a jogszabály, a vitás esetek megítélését pedig a Tudományos Akadémia Nyelvhelyességi Tanácsadó Testületére. Vajon mi lett a magyar nyelvtörvény eredménye?
Hajdanán Sole Mio volt az egyik ismert budai sztriptízbár neve, s ma is ezzel a látványossággal szolgál Mambo Night Club néven. A falra szerelt táblák tudatják még: „Strip bar”; „Free entry”; „Table dance”; „Sexi girls” (nem ám sexy!). S – nyilván bölcs üzleti megfontolásból – két információ magyarul is olvasható ott: a „Belépés díjtalan” és „Nyitva/Open 20-05”. Elvégre a többit úgyis mindenki megérti…
Nézzünk körül Pest szívében! Az Erzsébet körút páros oldalán elegyes a kép: „Schlecker”; „esthetic hairclub” (csupa kis betűvel, mint nemecsek, ám a továbbiakból azért kiderül, profeszszionális fodrászkellékek üzlete ez); „Ingatlan iroda – Ékszer” (praktikus párosítás: akinek most lakásvásárlásra futja, az nyilván ékszert is vesz); „martha may collection” (ismét csupa kis betűvel, magyar felirat nélkül)…

A Teréz körút túlsó oldalán „külföldiül” szólnak hozzánk: „One Euro Market”; „Top Shop”; „More”; „Manager Studio”; „Arriba Taqueria”… – mind  magyar megjelölés nélkül. S a Körúton gyakori pénzváltók is zömmel angolul hirdetik magukat: „Change”. Jobb esetben azért odaírják: „Valuta vétel-eladás”.
A Debreceni Polgármesteri Hivatal igazgatási osztályvezetője, dr. Gulyás Tünde lapunknak elmondta: kereskedelmi ellenőrzési terveikben 2008-ig visszatérően szerepelt az üzletfeliratok ellenőrzése. Kevés ilyen ügyük volt. 2005-ben például 6 ellenőrzést végeztek, ebből 5 esetben bocsátottak ki felhívást, s ugyanabban az évben érkezett két panasz is, melyeket kivizsgáltak, és ezek az esetek is hasonlóan zárultak. Hozzátette: a nyelvtörvényhez kapcsolódó ellenőrzés – elsősorban időhiány miatt – nem volt súlyponti kérdése a hatósági munkájuknak, ám az üzletnyitási eljárás során odafigyeltek a nyelvtörvényben foglaltak betartatására is. S 2010. január 1-jétől a jegyzőnek már nincs is meg a fenti hatásköre, mivel a parlament módosította a nyelvtörvény idevonatkozó részét; kivette a jegyzőt, és az ellenőrzést „a kormány által rendeletben kijelölt szervre” bízta.
Ám, hogy pontosan melyikre, azt csütörtök óta nem sikerült megtudnunk a kormányszóvivői irodán.
– Csak a hagyományos reklámtevékenység – a közterületen, és médiában megjelenő hirdetések – nyelvtörvényi megfelelésének vizsgálata tartozik a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságra – így Kathi Attila, a NFH szóvivője. – A panaszok száma viszonylag kevés, az efféle ügyeink zöme azzal kapcsolatos, hogy például a szálláshely-szolgáltatást nyújtó kifejezetten németeknek hirdeti a „Zimmer frei”-t és magyarul nem tünteti fel: „szoba kiadó”. Gyakori, hogy a fiataloknak hirdetett szórakoztató programok magyar nevét nem tüntetik fel, csak azt „live show”, „karaokee”. Hasonló az akciós hirdetésekben a leértékelést jelző „sale” is. Az első időkben, amíg a vállalkozások is tanulták a szabályokat, több ügyünk volt, ám tavaly – a panaszokat is beleértve – mindössze 190 reklám miatt emeltünk kifogást a nyelvtörvény alapján; bírságolnunk alig kellett, többnyire elég volt a figyelmeztetés. S bár nem a nyelvtörvény, hanem az ágazati szabályok írják elő, a feladatunk az is, hogy ellenőrizzük a műszaki cikkek, elektronikus berendezések, villamossági termékek magyar nyelvű használati útmutatóinak meglétét; eljárásokat emiatt is rendre indítunk, de külön statisztikánk erről nincs; csak tapasztalati alapon tudom, hogy a magyar nyelvű útmutató hiánya miatt több a lakossági panasz, mint a reklám „érthetetlensége” miatt.
– Tudni kell, hogy a magyar nyelvtörvény létrejötte előtt évekig zajlott a vita arról, egyáltalán szükség van-e ilyen törvényre. A nyelvészek zömmel azt mondták, nincs rá szükség, mert a nyelvet nem lehet törvénnyel szabályozni, azt maga a nyelvi közösség igazítja. Ám laikus körökből egyre erősebb nyomás érződött; főleg azzal érveltek, hogy az angol nyelv a globalizációval mind erősebben belefurakodik a magyarba – eleveníti fel Grétsy László nyelvész, professzor, aki a Vágó Istvánnal közös Álljunk meg egy szóra! című műsorában is sokat tett anyanyelvünk ápolásáért, s ő volt az MTA Magyar Nyelvi Bizottságának társelnöke 1992-től, majd tiszteletbeli elnöke 2006-tól.
- 2002-ben hatályba lépett a magyar törvény, vagy – a lengyelek, az észtek, a szlovákok keményebb, részletesebb nyelvtörvényeihez képest – inkább „törvényke”. Ebben annyi szerepel, hogy a kereskedelemben, a gazdaságban az idegen mellől soha ne hiányozzék a magyar felirat se. Ez máig is érvényben van. Eleinte sokan vizsgálták, hogy érződik-e a hatása. Én magam is láttam, végigsétálva a Váci utcán, hogy feltűntek az új feliratok. Egy lósportbolton a korábbi német mellett megjelent az angol és magyar is – hirtelen háromnyelvűvé vált. Teljesülni látszott a cél: egyre ritkábban hiányzott a magyar anyanyelvi felirat. Egy győri vizit is úgy találta: az üzleti feliratoknak, az árucikkek dobozainak a 20-30 százalékán megjelentek a magyar megfelelők is. Ám eltelt pár év, és az idegen hatás egyre erősebb lett. Ezért 2004–2005-ben az akkori belügyminisztert, Lamperth Mónikát fel is hívtam telefonon és elmondtam: bár érvényben van a törvény, úgy érzem, nem eléggé érvényesítik a fogyasztóvédelmi felügyelők, a jegyzők, akiknek van jogkörük is, hogy eljárjanak. Kaptam egy levelet a minisztertől, hogy intézkedett. De nem látom, az eredményét, csak azt: bár a törvénynek hatálya van, igazi eredménye nincs. Lehet, hogy azért, mert az élet túllépi, lehet, hogy azért, mert másutt, még a híresen nyelvőrző franciáknál sem tudnak ellenállni az angolosításnak. Idegen szavak, kifejezések özöne kerül be a nyelvbe. Úgy látszik, oly erős a globalizáció, hogy – kivált a kereskedelemben, a gazdaságban – nemigen lehet ezen változtatni. Mint nyelvész, hozzáteszem: a köznapi nyelvhasználatba nem is szabad törvénnyel beavatkozni. Pedig abban is mutatkoznak sokakat aggasztó jelek. A közbeszéd, s már a szépirodalom is egyre trágárabb; sokszor ilyen kifejezések adják egy-egy kabarétréfa poénját, egy-egy színdarab jellegzetességét. Ám nehéz elképzelni azt, amit sokan egyedüli megoldásnak találnának: hogy tiltsuk ki az idegen szavakat. A nyelvész tudja: ez lehetetlen. És értelmetlen. Hiszen kétezer éve mindig is gazdagodtunk az idegen szavakkal. Csak a nyelvnek megvolt a nagy belső ereje, a tartása, hogy az idegen szavakat, ha elterjedtek, a formájukban a magyarhoz igazította. Így lett például a német Groschenből garas, a szláv bratból barát… S ezek ma már nem is idegen, hanem jövevényszavak.
Vágó István műsorvezető, játékmester – aki négy nyelvből tett felsőfokú vizsgát és még ugyanennyin riportképes, most épp kínaiul tanul – sem hisz abban, hogy a nyelv törvény által szabályozható volna. – A nyelv ugyanis nem a jogalkotók által hozott szabályoknak engedelmeskedik; a nyelvtudomány azt tanítja, hogy mindenkor és mindenhol a beszélők döntik el, mi válik társadalmilag elfogadott kifejezéssé. S aki kifogásolja, hogy elárasztják a nyelvünket az idegen szavak, annak csak azt mondhatom: ha kivonnánk a mai magyar beszédből az idegen és az idegen eredetű szavakat, akkor alig néhány száz ősi, finnugor szóval tudnánk csak magunkat kifejezni – köztük az igazán tősgyökeres trágárságainkkal –, hiszen a török eredetűek is jövevényszavak, de még a „beszéd” szavunk is szláv-ból honosodott. A magyar a számára elfogadhatatlan szót kihullajtja a mindennapi nyelvhasználat rostáján, az elfogadott idegen szót pedig magához vonzza, azután a sajátjaként használja tovább. Az pedig, hogy mikor érzünk magyarnak egy elfogadott szót, csak idő kérdése. A feliratokat illetően az az álláspontom: egy üzlet tulajdonosa tudja a legjobban, hogy neki mi a kedvezőbb. Ha csak idegen nyelven kínálja a cégérén a portékáját, akkor feltehetően csak külföldi vevőkre számít, és magyarokra nem – s akkor nagyon rosszul járhat. Ahhoz, aki csak annyit ír ki, hogy „Second hand ruha”, nem fog betérni sok hazai vásárló, ha nem tudja, hogy a second hand az olcsó, már használt ruhát jelenti. S ha megjelennek az üzleteken a magyar feliratok is, az egyáltalán nem biztos, hogy a nyelvtörvény következménye; lehet, hogy a kereskedő egyszerűen rájött, bizony szüksége van a magyar vevőkre is; s a lósport honi népszerűségének növekedése is elvezethetett odáig, hogy magyarul is feltüntették az újabb vevőkörnek a drága belvárosi üzleten, mit kínálnak. Egy biztos: aki rossz magyarsággal, rossz angolsággal, rossz németséggel ír ki bármit, azt a vevők ki fogják röhögni. Más dolog persze a határozatok, szabályzatok, használati útmutatók kötelező leírása magyarul is – ezeket minden magyarul beszélőnek értenie kell. Amúgy pedig azt gondolom: csak a hasznunkra válik, ha minél több nyelven látjuk a nyilvános szövegeket; ez éppen úgy használ a sajnos igen szerény nyelvtudásunknak, mint az, ha a szinkronizálás helyett az eredeti idegen nyelven halljuk, és magyar felirattal látjuk el a külföldi filmeket.

V.G.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!