A német kormány pénzügyi garanciavállalásával vennének görög államadósságot a legnagyobb német bankok – írta londoni MTI-jelentés szerint szombaton a Financial Times a Görögországnak nyújtandó, „szerkezetében már körvonalazódó” esetleges euróövezeti mentőcsomag terveiről.



A londoni gazdasági napilap értesülése szerint Josef Ackermann, a Deutsche Bank vezérigazgatója előző nap már tárgyalt is Athénban a súlyos költségvetési és adósságproblémákkal küszködő Görögország miniszterelnökével, Jeórjiosz Papandreuval. Papandreu már múlt hétvégi londoni látogatásán a segítség elképzelhető formái között említette valamilyen garanciavállalás lehetőségét, de akkor még nem tért ki arra, hogy ezt ki vállalná. A görög kormányfő a BBC-nek akkor kijelentette: Görögországnak nem valamely pénzösszeg közvetlen folyósítására van szüksége, hanem segítségre ahhoz, hogy más valutauniós országokéhoz hasonló kamattal juthasson hitelhez, mert a magasabb hitelkamatok éppen a gazdaságpolitikai változtatások lehetőségét szűkítik.
A szombati Financial Timesnak név nélkül nyilatkozó, magas beosztású német banktisztviselők egyike szerint „komoly gondolat formájában” felmerült, hogy a német kormány az állami fejlesztési bankon (KfW) keresztül garanciákat ad azoknak a német bankoknak, amelyek görög adósságot vásárolnak. Több nagybank – köztük a Hypo Real Estate, az Eurohypo és a Deutsche Postbank –, amelyek máris több milliárd euró görög adósságot tartanak, közölték, hogy nem akarják növelni a görög adósságállományt portfolióikban, ám ha Berlin garanciát vállal az egyébként magas hozamúnak ígérkező adósságbefektetésekre, az rábírhatja őket arra, hogy enyhítsenek álláspontjukon – írta a londoni napilap.
A piac egyelőre vegyesen ítéli meg a Görögországnak nyújtandó euróövezeti segítség esélyeit. Borúlátást tükröz, hogy az elmúlt kereskedési héten rekordra emelkedett az euró jövőbeni újabb árfolyamveszteségére felvett nettó short befektetői pozícióállomány a Chicago Mercantile Exchange (CME Group) határidős piacán. A görög államadósság-szolgálati kilátások piaci megítélésének enyhülését jelzi ugyanakkor, hogy a hét végére jelentősen csökkent a görög szuverén nem fizetővé válás kockázata ellen vásárolható biztosítási tranzakciók árazása a londoni piacon.
A Standard & Poor's hitelminősítő decemberben vonta meg az „A” kategóriás elsőrendű adósi minősítést Görögországtól, közepes befektetői „BBB plusz” szintre süllyesztve a hosszú futamú görög adósosztályzatot, amely változatlanul negatív megfigyelés alatt van. Nemrég egy másik nagy hitelminősítő, a Fitch Ratings is visszaminősítette Görögországot a „BBB” kategóriába, szintén „BBB plusz”-ra gyengítve a görög osztályzatot. Görögország az első – és eddig az egyetlen – olyan euróövezeti tagállam, amelyet több hitelminősítő is visszasorolt a közepes „BBB” osztályzati sávba.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!