Irán valószínűleg nem támadna atomfegyverrel Izraelre, arra használná
azt, hogy megfélemlítse ellenségeit a Közel-Keleten – mondta
washingtoni MTI-tudósítás szerint Ehud Barak izraeli védelmi miniszter
pénteken az amerikai fővárosban, ahol aznap tárgyalt Joe Biden
alelnökkel és Hillary Clinton külügyminiszterrel.
„Nem hiszem, hogy Irán, ha rendelkezik is a bombával, ledobná a térségben” – fogalmazott Barak, majd hozzátette: „Tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ez milyen következménnyel járhatna; radikálisok, de nem teljesen őrültek”. Barak szerint Iránban „elég kifinomult döntéshozatal működik, felfogják, miről van szó”. Nem részletezte, hogy egy esetleges iráni csapás milyen következménnyel járna, de megfigyelők szerint az izraeli ellencsapás lehetőségére utalt. Nemzetközi elemzők egybehangzó véleménye szerint Izrael rendelkezik atomfegyverrel, bár erről még soha nem hangzott el hivatalos bejelentés.
Barak tárgyalásairól az amerikai kormány nem tett közzé nyilatkozatot, de azt tudni lehet, hogy előző nap a Pentagonban zárt körű megbeszélést folytatott Robert Gates védelmi miniszterrel és Mike Mullen tengernaggyal, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetőjével is. Az egyeztetések témái között szerepelt a palesztinokkal folytatandó béketárgyalások felújítása.
Amerikai elemzők rámutattak: Washington arról igyekszik meggyőzni Izraelt, ne hajtson végre megelőző jellegű légicsapást Irán ellen annak megakadályozására, hogy a perzsa állam atomfegyver birtokába jusson. Washington le akarja beszélni erről Izraelt, legalábbis addig, amíg lehetőség látszik arra, hogy a nemzetközi szankciókkal magatartásának megváltoztatására bírhatják Teheránt.
Barak előadást tartott a washingtoni Közel-keleti Politika Intézetében, ahol üdvözölte Barack Obama amerikai elnök azon törekvését, hogy az ENSZ fogadjon el újabb büntetőintézkedéseket Irán ellen. Kétségét fejezte ki ugyanakkor azok sikerével kapcsolatban, szerinte szankciókkal nem lehet Iránt nukleáris programjának korlátozására kényszeríteni. Azt mondta, hatékony – „kemény, bénító erejű” – szankciókra volna szükség, de nem lehet kizárni, hogy Irán mindezek ellenére sem fogja teljesíteni a nemzetközi elvárásokat.
A Fehér Ház éppen a héten közölte: nem akar olyan kíméletlen szankciókat életbe léptetni – például Irán energiaszektora ellen – amelyeket az iráni nép szenvedne meg. Joe Biden alelnök a tervek szerint március 8-án Izraelbe látogat.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!