Ahogy közelednek a választások, úgy szaporodik a témával kapcsolatos
kommunikáció: közlések, vélemények, tippelések, no meg persze
lejáratások. Ráadásul mintha szigorú egyenes arányosságot mutatna „az
idő” közeledte, s a megnyilvánulások színvonaltalansága.


Annyit már biztosan sikerült elérni, hogy jobb érzésű emberekben a politikus szóra olyan émely rándítja össze a gyomrot, mint a romlott pacal, vagy a dugódohos bor. Nemrégiben Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Orbán Viktor, a Fidesz-MPP elnöke közös nyilatkozatot írt alá. Ebből citáltatik ide most az alábbi mondat: „Az aláírók kezdeményezik, hogy a választási kampány után, az eredmény ismeretében és annak függvényében vonják be a kormányprogram kidolgozásába a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát.” (www.mkik.hu)
A kamaraelnök részéről rendben is lenne a dolog: nevezhetjük aláírását akár egyfajta „előlobbinak” is (a Kamara szerepét, fontosságát megalapozandó, mivel tényleg az is), hiszen feltételezhető, hogy április után a Fidesz alakít kormányt, tehát Parragh „jókor írt alá jó helyen”. No de Orbán? A nagy karakterű politikus jó hogy nem üzent nyersebben: szavazzatok rám, s akkor beleszólhattok!... De hát részben már ismert a hatalomra készülő elnök gyakorlatozása: végiglátogat amilyen csoportot csak lehet, s ígér, az orvosoknak még több szikét, a nyugdíjasoknak még több csirkefarhátat, a sporttársadalomnak a költségvetés egy százalékát – itt meg a gazdasági élet főszereplőinek még több véleménybeszámítást.
Azért van itt egy kis lólábkilógás is: „… az
eredmény ismeretében… vonják be a kormányprogram kidolgozásába…” Szóval: program, most, az még nincsen. Centivagdosás a Kossuth téren, az már van.
Völgyi Lajos, Siófok

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!