Februárban általános figyelem fogadta a hírt arról, hogy furcsa
körülmények között előállították a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem
tábornoki rangú rektorát. Azért furcsák a körülmények, mert az egyetem
bejárata elé fekete függönyt vontak, nehogy bármit is látni lehessen.
Az pedig különösen furcsának tűnt, hogy az előállítás során a
tábornok-rektor felületi hámsérülést szenvedett. De a legfurcsább az,
amit a televíziónak február 22-én az üggyel foglalkozó műsorban
hallottunk: az előállítandó személy passzív ellenállást tanúsított az
előállítókkal szemben.
A fentieken elgondolkoztam. Kik végezték az előállítás feladatát? Emlékezve azokra a hazai filmhíradókra, amelyekben hatósági kamerák által készített helyszíni felvételek voltak láthatók, úgy képzelem magam elé a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektorátusán történteket, hogy nem a rendőrség szokásos közegei, hanem kommandósok hajtották végre az előállítást. Márpedig ismeretes, hogy a kommandósok, akiket veszedelmes bűnözők, felfegyverzett, mindenre elszánt gengszterek elfogására képeznek ki – nem sokat teketóriáznak. Meglepetésszerűen lerohanják az akció célpontjául szolgáló bűnözőt, leteperik, hasra fektetik és kezeit hátrahúzva megbilincselik. Ezt láttam pl., amikor a whiskys bankrablót, aki éppen szökésben volt, búvóhelyén elkapták. Habár éppen pizsamában volt, nem csodálkoztam. A híradók nézői gyakran láthatnak ilyen izgalmas jeleneteket.
Vajon indokolt volt-e a nyilván diszkréciót igénylő rendőri akciót egyrészt feltűnő, másrészt a célba vett személy testi épségét veszélyeztető módon végrehajtani. A sajtóban megjelent közleményekből és egyéb, az üggyel kapcsolatban megjelent hírekből arra lehet következtetni, hogy a tábornok-rektor nem az előállítás tényét vitatta a vitára egyébként nem is jogosult közegekkel szemben, hanem az előállítás módját tartotta sértőnek, és ez ellen tiltakozott. Innen a felületi hámsérülés?
Ha már közölték, hogy az akció felületi hámsérüléssel járt, akkor essék szó a körülményekről is. Szerintem, ha a honvédség nyugalmazott tábornokát, egy egyetem első emberét kell előállítani, akkor egyrészt a tábornoki rang, másrészt – megítélésem szerint – az azzal azonos értékű társadalmi rang, vagyis az illető egyetemi tanári mivolta indokolttá teszi, hogy az akciót vele egyenrangú ember vezesse.
Dixi et salvavi animam meam.
Dr. Del Medico Imre, Budapest
*
Törvényes szakszerű és arányos volt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem rektora elleni intézkedés – közölte a Nemzeti Nyomozó Iroda tegnap. Zamecsnik Péter ügyvéd jelentette be, hogy Szabó János elfogásának körülményei miatt az ügyészséghez fordult, mert védence – aki meg is sérült – azt állította: nem tanúsított ellenállást. Az NNI szerint az „elfogott passzív ellenállást tanúsított, a földön fekve kezeit a rendőri intézkedés megakadályozása végett görcsösen maga alá húzta, így bilincselése közben homlokán hámsésülést szenvedett.”
(MTI, megjelent a Népszabadság
február 25-i számában,
beküldte: dr. Del Medico Imre.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!