Most veszek harmadszor új gumit. Autóra. Tudom, tudom, meg kell állni,
ha gödörbe megy az ember, kihívni a rendőrséget és az Emberi Jogi
Bizottságot, felvenni a jegyzőkönyvet, kiönteni a megyét műgyantával és
ezt az egészet Hágába küldeni ajánlva.
Tudom. Csak amikor az ember Budapest Belvárosában közlekedve éjjel nem tud elkerülni egy gödröt és kattan egy kicsit a futómű, nem is nagyot, akkor igyekszik inkább hárítani és a szép gondolatok erejében bízni, lásd ugyan már, ennyitől csak nem. De. Ez egy ilyen ország. A norvégok tavasszal végigbetonoznak mindent, automatikusan, de mondjuk ott azon sem lepődnek meg, hogy télen havazik, ami miatt itt döbbenten keresztet vetnek az illetékesek minden áldott évben. Istenkém, vélhetően a Föld összes országában ugyanazok jelentik a nagy bizniszeket – az útépítés biztosan benne van az első ötben, akárhogyan is csinálja meg az ember, van rajta haszon bőven. De ebben s másban is csak mi vagyunk olyan ostobán mohók, semmi kis tolvajok, hogy úgy nyúljuk le a zsét, hogy a munka sem készül el. Lopni is tudni kellene, én a magam részéről szintén arról álmodom, hogy senki sem tesz el semmit, különösen azért, mert én is ahhoz a pár hülyéhez tartozom, akik adót fizetnek. Röhögtem is, amikor összevesztem egy újságíróval és azzal kezdett fenyegetni a baráti köre, hogy majd az APEH-nél feljelentenek. Mindenki azzal revolverezik, amitől ő maga fél – nem én veszem fel a pénzemet favágásra, kiállított számlákkal, hanem ők. Elkalandoztam. Szóval szép lenne, ha nem lopna senki, oké, de ha már az eszközhasználat után rögtön ez volt a következő lépés az emberré válásban, akkor legalább csináljuk okosan. Jobb az mindenkinek. Hagyjuk végre a „Jocókám, ki kellene festened ezt a szobát ötvenezerért, számlázzál szépen ötmilliót, végül te kapsz majd százezret és a szoba egyébként nem létezik, valamint tudom, hogy te gázszerelő vagy, de nem érdekel”-szintű bunkó bizniszeket és emelkedjünk fel a „szépen megcsináljuk, hogy legközelebb is bennünket hívjanak” mellett leszedhető haszonhoz. Én kezdjem el fejtegetni, hogy a kisebb pénz is több, ha hosszabb ideig jön rendszeresen? Követelem, hogy gazdagodjon meg az első olyan útépítési vállalkozó, aki valóban tartósan betömi a kátyúkat. Állítólag ehhez csak munka és anyagminőség kell – vagy csak egy agy.
Jáksó László
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!