Mindenre ráhúzzuk a fenntartható fejlődés jelszavát

 

z Egy emberöltő hagyományaink szerint cirka negyven év – ha ma már több ideig is élünk… Az a korszak, amelynek kutatása a választott munkája, szenvedélye emberi léptékkel milyen időszakot fog át?
– A Földünk őstörténetének tízmillió évvel ezelőtti időszakát, ezt felső miocén korszaknak nevezzük szakmailag, ez az az időszak, amikor a Kárpát-medencét a hatalmas Pannon-tó töltötte ki.
z Tó? Nem tenger?
– Tó – mert lefolyástalan volt. Egyébként valóban tengerből szeparálódott, s akkora víztömege lehetett, mint ma a Fekete-tengernek… Trópusi, szubtrópusi környezet és éghajlat uralta akkor ezt a terület, s azok a mocsári ciprusok jellemzik növényként az időszakot, amelyeket Bükkábrányban megtaláltunk. S azok az élőlények – nem emberek, hanem emberszabású ősmajmok, amelyek Rudabányán, az egykori vasércbánya felhagyott külszíni fejtéséből előkerültek. A Rudapithecus – mert így nevezzük – az egykori közös „ős” agytérfogata megegyezhetett egy mai csimpánzéval. Az ő fejlődésükből vezethető le később – azt mondjuk, hét-nyolc millió  évvel ezelőtt – az emberhez vezető fejlődési vonal, s a ma élő afrikai emberszabású majmokhoz, a gorillához és a csimpánzhoz vezető fejlődési vonal elvált egymástól. Az első ember – a homo erectus – úgy 1,8 millió évvel ezelőtt jelent meg, s ha ezen a vonalon tovább haladunk, a mi fajunk – a homo sapiens – kétszázezer éve tűnt fel a Földön, a mai ismereteink szerint Afrikában, s onnan terjedt szét a többi kontinensre. Az elterjedési vonalak ma már ismertek: az első irány Ázsia volt, egy ág csak mintegy negyvenezer évvel ezelőtt jelent meg Európában, s majd valamikor úgy 17-18 ezer esztendővel ezelőtt Szibérián, s a Bering-szoroson át Észak-Amerikában.
z Mi nevezzük – az új és legújabb kor emberei – eleinket, s önmagunkat homo sapiensnek. „Bölcs embernek”. A XX–XXI. század embere mennyire tud megfelelni annak a bölcsességnek, hogy megóvja környezetét?
– Biológiailag ugyanaz a faj vagyunk ma is, mint ami kétszázezer éve megjelent: ugyanúgy a természet részei vagyunk, mint az állatvilág egy-egy faja, mint egy farkas, egy szarvasbogár, s így tovább. Pár ezer év múlva talán egy új emberi faj élhet a Földön, amely külsőleg hasonlíthat ugyan miránk, de életképes utódot már nem tudna létrehozni egy ma élő homo sapiensszel, mert az evolúció megváltoztatta az embert is. Alapvetően a táplálkozás, a táplálék megszerzése befolyásolja a fejünk, az arcunk, a végtagjaink, a vázunk, izomzatunk milyenségét. Nem tudjuk, mit eszünk-iszunk össze, milyen gyógyszerekkel és vegyszerekkel szennyezzük magunkat. Senki se gondolja azt, hogy az ember, a „főemlős” örökké fennmarad.
Minden élőlény – a létével, az élettevékenységével – hat a környezetére. A kérdés az, hogy ezt miként fogjuk fel? Hogy ez rombolás, vagy egyszerűen csak az életterének a (ki)használása? Mi, emberek sokan vagyunk, és nagyon megváltoztatjuk a környezetünket. De akkor itt újra kétféleképpen lehet feltenni a kérdést: bűnösök vagyunk, védjük a természetet? Védjük! Legyen minden szép zöld, csicseregjenek a madarak, ne szennyezzük a folyókat stb. Ez a tiszteletre méltó zöld szemlélet. De ezt önmagunk miatt teszszük, hogy önmagunkat védjük, tehát hogy valóban csökkentsük az általunk okozott károkat, sebeket. Hogy nekünk jobb legyen. Erre ráépült egy egész ipar, a zöldipar, mert jó üzlet. Lehetséges, hogy az ember, a homo sapiens ugyanolyan „állatfaj”, mint a többi: védi életét, vadászterületét, a revírt, megszerzi táplálékát, ami a többi földi szereplőnek akár a kárára is van, de az tény: ritkán hasznos. A „fenntartható fejlődés” kifejezést ma már ráhúzzák szinte mindenre – csak éppen rettentően nehéz értelmezni, hogy mi is az a fenntartható fejlődés. Tulajdonképpen egy „mondvacsinált” Riói Nyilatkozattal született meg, s ez nagyon szép egyezmény, amely szerint csak annyira éljük fel a Földünket, hogy az unokáinknak is maradjon még belőle.
z Merthogy tőlük kaptuk kölcsön a szlogen szerint…
– Így igaz. Csak hát ezek a klasszikus szlogenek irreálisak. Merthogy az ember egészen mást csinál. Elég csupán arra emlékeztetni, hogy éppen a legnagyobb környezetszennyezők, az Amerikai Egyesült Államok és Kína nem írták alá a nyilatkozatot. Iszonyatos embertömegek úgy haladnak előre az iparosítással, előreszaladva az ember okozta átalakítással, hogy ez valamikor egy katasztrófához kell, hogy vezessen. És nem csak ott, ahol túlfutnak ezzel, ahol nem képesek visszafogni magukat, mert a Föld egyetlen egész. Egységes rendszer. Kínát említettem az előbb. A fiam nemrég kint járt, jómagam meg vagy másfél évtizede. Azt mondja: abból, amit én elmeséltem neki akkor, már semmi nincs meg. Peking belvárosában szinte elvétve lehet látni egy-egy kicsiny régi negyedet, földszintes kis piszkos utcákkal. Viszont a szennyezés nagyüzemivé lett. Felhőkarcolók vannak és tizenkét sávos utak… A legújabb fogalom meg a globális felmelegedés, hogy túl sok szén-dioxidot bocsátunk ki. A múltbeli klímaváltozásokkal foglalkozók saját tudományterületükön kutatási tapasztalataik alapján tudták és mondták: az emberi mértékkel mérhető évszázadokban is voltak jelentős következményekkel járó klímaingadozások, amelyek létrejötté-
ben semmilyen emberi hatást sem feltételeztek. „Bűnösök” vagyunk, mert a melegházhatású gázok kibocsátásával felgyorsítjuk e folyamatot. Na mármost éppen ezért kevéssé hiszek benne. Az embernek ebben igen kicsi a szerepe. Lehet, hogy a homo sapiensnek az ideális az, hogy semmi se változzon, de akkor nem veszi tudomásul, hogy minden folyamatban, az evolúcióban, a fejlődésben a változás, az újhoz történő alkalmazkodás a legfőbb mozgató hatás. A globális felmelegedésre is ráépül egy egész ipar: mert ugye kiapadóban a fosszilis energiák tárháza, nincs elég olaj, földgáz – hát legyen „megújuló energia”! A régi szénerőműveket átállítjuk bioerőművé – kivágjuk a fákat, nem esszük meg a kukoricát, hanem elégetjük, nem adunk az állatoknak sem belőle az agráriumban, mert kell energiának. Az energianád tönkreteszi a talajt, agresszív növény. Ma mit látunk Magyarországon? Azt, hogy az állatállomány jelentősen csökken. Többek közt azért, mert az energianövény termesztése akkora üzlet, hogy azt természetesen még dotálják is…
z A Magyar Állami Földtani Intézet a hazai talajt kutatja. Még mindig van mit?
– Ezért alapították. Hogy az állam számára olyan geológiai adatokat „termeljen” és azokat úgy csoportosítsa, dolgozza fel tudományos szinten, hogy azok kifejezetten a nemzetgazdaság bizonyos tevékenységeit szolgálják. Na most a klasszikus bányászatunk elhalóban van – bár állítólag a Mecsekben újra bányát nyitni szándékoznak, amit én kissé kétkedve fogadok –, de ez már nem az az időszak, amely a „szén és acél országának” korszaka volt. De van zöldiparral kapcsolatos munkánk például, a geotermikus energia kutatása. Vannak a felszín alatti vizeink: ezekkel is foglalkozunk, hiszen a tiszta víz, az ivóvíz a jövő stratégiai kincse. De érdekes munka az úgynevezett városi geológia: itt van például Budapest, ahová olyan térképet készítettünk, amelyen azt is látni mondjuk, hogy a házunk alatt milyen talaj, milyen kőzetek vannak, s ezeknek adott esetben mi az építési veszélye. Sokszínű a munka tehát, messze nem csupán az, hogy „elmegyek és kiásom a majmot”…
z Ez netán hobbikutatás? Nem akarom ezzel a szóval megsérteni…
– Nem sért meg vele. Ez azt jelenti egyszerűen, hogy nem állami megbízásra történő úgynevezett alapfeladat, hanem ha úgy tetszik, személyhez kötődő nemzetközi szintű tudományos kutatás, amelynek nincsen közvetlen gazdasági vagy szolgáltató jellegű haszna. Bár ha azt vesszük, hogy Rudabányának vagy éppen Ipolytarnócnak hírt ad nemzetközi szinten is a kutatás, akkor reális haszna is van: többek közt a falusi idegenforgalomban, a múzeumlátogatásban. Összenőttünk a faluval. Azaz most már várossal – Rudabányával. Talán szerepe van az őslénykutatásnak is abban, hogy a település várossá lett. Az intézet éves költségvetése 281 millió forint – s éppen lehetne lobbizni az emelése érdekében, csak nem érdemes. Ez a keret egyébként annak a 28 százaléka, ami nekünk szükséges. Tehát nagyon erősen rá vagyunk arra szorulva, hogy különböző munkákat szerezzünk, végezzünk. Ezeknek a nagy volumenű munkáknak a fedezete általában valamilyen európai uniós forrás, méghozzá pályázati úton elérhetően. Tehát ha valahol érdemes lobbizni, akkor itt igen – a megszolgált jó munkával. Az őslénytan az idő, a távlatok fontosságáról szól. Évmilliók alatt végbement folyamatok eredményeivel foglalkozom, s azt is nézem: azok milyen hatással lehetnek a mára, mindennapjainkra.
z Nincs két hete, hogy igazi „csillag” lett: az Év Tudományos Ismeretterjesztő Tudósa. Látja a csillagát?
– A Tudományos Újságírók Klubja által évente odaítélt díjat kaptam meg, hasonlóan, mint az elmúlt években csillagot kapott Simonyi Károly, Vekerdi László, R. Várkonyi Ágnes, Csányi Vilmos, Marx György, Falus András, Csermely Péter, Vámos Tibor, Freund Tamás és Lukács Béla. Én vagyok a tizenegyedik, s az első geológus… Nem esik nehezemre az előadás. Sőt! Nagyon is szeretek előadni! Mivel ezt már tudják rólam – hívnak is. S ha valamit nem tudok, akkor általában tudok ajánlani olyant, aki éppen annak a tudásnak a birtokában van, mint amire valakinek szüksége van… Csak olyasmiről szóltam, amihez értettem. Beskatulyáztak? Meglehet. „A Kordos, akit majomügyekben keresni lehet”. Bizonyára a hiúságom is ludas benne, hisz’ míg egy-egy szakcikket legfeljebb néhány százan-ezren olvasnak még több nyelven is, egy tudományos népszerűsítő cikk, vagy rádió-, tévéműsor akár százezreket, milliókat is elérhet… Az elmúlt 35 évben mindig szívügyemnek tekintettem, hogy amit én tudok, azt más is tudja! Minden embernek addig terjed a látótere, ameddig a tudása: a „nem tudás” szűkítő tényező, mert korlátozza a lehetőségeinket. Ezért „terjesztek ismeretet”… Ahogy mondani szoktam: kutya kötelességemnek érzem! Egyébként az északi égbolt egyik csillagképe a Cassiopeia – a megannyi csillagból álló halmaz egyike az én nevemet kapta meg. Úgy hívják, hogy „Kordos László”. Az ékes angol nyelvű szöveg az oklevélen tanúsítja ezt.
z A „hobbi”-kutatást  – hadd tegyem most a hobbit idézőjelbe, hiszen általa lett világhírű – évek óta kanadai kutatókkal együtt végzi teamben.
– Az immár 38 éve tartó rudabányai ásatások során a mostani leletekkel együtt kétszázötvennél több emberszabású maradványt, köztük öt koponyát tártunk fel. Ha összevetjük, hogy az azonos korból származó más európai lelőhelyekről néhány töredék kerül csak elő, akkor rögtön kiderül: Rudabánya a leggazdagabb és legjobban tanulmányozható – s tanulmányozott – lelőhely kontinensünkön. Mindenki szeretne „valamit” találni. Van, aki Afrikába megy kutatni: ott vannak a legjobban ellátva anyagi forrásokkal is… David Begun, a Torontói Egyetem antropológus professzora, ásatásaink társvezetője, s együtt határozzuk meg, milyen team kutathat. Nekünk van lelőhelyünk – nekik meg van pénzük. Partnert kell keresni és kész. Nekünk nem hogy marketinget kell végeznünk, hogy idejöjjenek, hanem majdhogy nem „ellenmarketinget”. Ha nekem lenne rá pénzem, persze nem kellene ilyen – amúgy kedvező – koprodukcióba bocsátkozni. Egy kutatási szezon ötmillió forintba kerül. Csak. De a műszerek, az eszközök, a nemzetközi laboratóriumok eljárásai rengetegbe. De hozzá kell tennem: éppen az emberré válás kutatása nem nemzeti tudomány. Az emberré válás szempontjából rendkívül lényeges új leletünk a Rudapithecus kéztőcsontja – ez megerősíti azt, hogy az ember, a gorilla és a csimpánz közös őseként Afrikában alakult ki, majd Európában élt, évmilliókkal később pedig visszatért a fekete kontinensre, s a tényleges emberré válás folyamata ott történt meg. De a Föld kitűnően megvolt ember nélkül is, s kitűnően meglesz újra így.

Gündisch Mónika

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!