Erdős Gábor örül annak, hogy már három éve főműsoridőben van helye a kultúrának

A Kultúrház főszerkesztője arra a legbüszkébb, hogy jó műsoridőben a program kiállta az idő próbáját. „Mikor néhány hónappal a Kultúrház indulása után életrajzainkat tettük fel az internetre, azt írtam benne: nagyon közel vagyok ahhoz, hogy életemben a Kultúrházra legyek a legbüszkébb. Ma már biztosan mondhatom, ez áll az első helyen” – mondta el. „Nekem főleg az a feladatom, hogy az értelmes munka lehetőségét és célt adjak azoknak, akikkel dolgozom. A műsor szűken vett stábja húsz ember. Nélkülük semmi sem lenne. Főszerkesztőként a másik feladatom, hogy folyamatosan új kihívásokat teremtsek. Ahogyan mindenki más, bizonyos rutinokat én is hajlamos vagyok magamévá tenni és a szerint élni az életet. Ez sok esetben működik, tévéműsor esetében azonban fél év után már veszélyes, mert unalmassá válik. Újabb és újabb ötletekkel kell előállnunk, hogy a Kultúrház mindig meg tudjon újulni.”
Erdős Gábor 1989 februárjában került a televízióhoz, ahol már érezhető volt a rendszerváltás előszele. „Több mindenről lehetett beszélni, mint azelőtt. Az volt a cél, hogy az akkori TV2-ből spontán, szabad, beszélgetős csatorna legyen, ehhez kerestek új embereket. Izgalmas és pezsgő világ volt akkor – a televízióban is. A média mai állapotát nézve ez furcsának tűnhet, de úgy éreztem, minden tekintetben a legjobb helyen vagyok. Sokat dolgoztam, sokat próbáltam tenni azért, hogy igazán megtanuljam a szakmát, és része lehessek ennek a világnak. Nyitott voltam mindenre, nem is tudtam, mi érdekel leginkább. Ez nem is volt akadály, hiszen a szerkesztőségben sporton kívül mindennel foglalkozhattunk, és ezt el is várták tőlünk. Kötöttség nélkül hozhattunk témákat, és annyit beszélhettünk ezekről, amennyit csak akartunk. A televíziózás persze nem így működik, ehhez az a korszak kellett. Példaképek? Két nevet kell említenem, időrendi sorrendben mondom. Az első Kóthy Judit, akihez gyakornokként kerültem. Korábban az Ablak című műsort csinálta, ami újszerű és bátor volt, azzal foglalkozott, ami az embereket érdekelte. Ő és később Baló György voltak meghatározók abban, amit ma én tudok erről a szakmáról” – emlékezett vissza a főszerkesztő.
„Az ideális közszolgálati televízió? Nincs messze ettől. Attól pedig amilyen három, vagy négy évvel ezelőtt volt, nagyon messze van. Az elmúlt években nagy utat tett meg az MTV. De van pár apróság, ami még hiányoznak ahhoz, hogy ütőképes közszolgálati televízióról beszélhessünk. Ezeken az apróságokon olykor sokkal nehezebb változtatni, mint a nagy dolgokon. A közszolgálati televízió működését tekintve ugyanolyan, mint egy kereskedelmi adó. Ugyanolyan szabályok szerint épül föl, és csinál műsort. Ugyanúgy gazdálkodik és bánik felelősen a rá bízott pénzzel. Az egyetlen különbség, hogy a 21. századi formákba – amelyek miatt az emberek tévét néznek – valódi tartalmat kell töltenünk. Nem elég, ha csak csillog-villog, szilárdan és következetesen kell értékes és értelmes tartalmat bemutatnia” – magyarázta.
„Viszont hiába nagyon értékes a tartalom, ha nem sikerül úgy kitalálni, felvenni és összevágni egy műsort, hogy az emberek számára érdekes és figyelemfelkeltő legyen. Ebben az ügyben sokan vitatkoznak velünk. Azt mondják, hogy rossz módszerekkel, oda nem illő megoldásokkal operálunk. Nekem meggyőződésem, hogy ezt így kell csinálni. Lehetne azt is mondani, hogy váltsuk le a közönséget, de az ugye nem megy. Inkább olyan műsort kell készíteni, amit megnéz. Nagyon fontos a hangvétel is. Nem csak Magyarországon, hanem a nyugati demokráciákban is úgy alakult ki a televíziózás, hogy akik létrehozták, egy különleges, kitüntetett közegnek tekintették, ahol máshogy kell viselkedni, máshogy kell megszólalni, mint a hétköznapi életben. Ha valaki bement a tévébe, nem úgy beszélt, ahogyan például egy társaságban. Ez látszik azon, ahogyan kérdez, vagy öltözik. Ahogyan az egész világot láttatja. Sok tévésben az rögzült a régi rendszer miatt, hogy ma is máshogy kell beszélni, viselkedni, mint egyébként. Ez nem jó. A hatásnak olyannak kell lennie, mintha ez a lehető legtermészetesebb szituáció volna – annak ellenére, hogy természetesen nem az.”
Erdős Gábor szerint lényegi kérdés, hogyan tekintenek az emberek a kultúrára. „Sokan gondolnak a kultúrára úgy, mint valamilyen, tőlük teljesen független, a művészek és egy másik szféra szereplői által létrehozott, csodálni való jelenségre. A kultúra ott van valahol fent, mi csak nézhetjük, áhítatosan közelíthetünk hozzá. Megérinteni nem biztos, hogy szabad, mert – ahogyan a múzeumban – odajön a teremőr bácsi, ha túl közel merészkedsz a szoborhoz. Nekünk az a véleményünk, hogy a kultúra része az életünknek, mint ahogyan az alvás, a bevásárlás, a gyereknevelés. Szükségünk van rá, és mint a C-vitaminból vagy fehérjéből, naponta kell fogyasztanunk belőle. Akkor vagyunk teljes emberek.”Á. D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!