A legnagyobb védelem a nyilvánosság



Akták, RTL Klub, február 25.




Budaházy György és társai elleni perdöntő bizonyítékokat mutat be csütörtök este az RTL Klub Akták című műsora – csapta meg a fülemet a reklám, melyet egész héten nyomattak. Bár a történet tavalyi, az utóbbi idők legnagyobb (már nem teljesen) exkluzív sztorija kerekedett belőle. Egy fiatalember, Benkő György a titokzatos Magyarok Nyilai bűnszervezet egyik tagjának bizalmasa volt – egy edzőterembe jártak. Ahogy mesélte, elege lett abból, hogy az ismerőse folyton arról beszélt neki, mi mindent csinált az utcai harcokban. „Úgy gondoltam, hogyha más nem tesz semmit, akkor majd én megpróbálom megtenni azt, hogy ennek a dolognak vége legyen” – mondta el az RTL Klubnak. Aztán némi RTL-es túlzással „beépült a terrorcselekményeket elkövető és továbbiakat tervező radikális csoportba” – ez még egy amcsi filmben is elég hihetetlen lenne, nem? Kivéve ha Chuck Norrisnak hívnák az önkéntes terrorelhárítót... Mégis, ennek a fiatalembernek volt annyi vér a pucájában, hogy titokban leleplező hangfelvételeket készített a mobiljával, amelyekből egyet az Aktákban meg is hallgathattunk. Majd az Ecsődi László MSZP-s képviselő ellen tervezett bombamerénylet előtt feladta a bűnözőket a rendőrségen.
Nem sokkal később felkerült a neve, címe és a telefonszáma is az egyik szélsőséges portálra – ez azért elég brutális, érdemes lenne utánajárni, hogyan és honnan is szivároghatott ez ki. Persze nem kellett sok idő, és halálosan megfenyegették. A rendőrség ajánlott Benkőnek védelmet, de ő nem élt vele, mert ahogy mondta, „nem akar állandó rettegésben élni”, ezért a nyilvánossághoz fordult. Azt tette, ami a lehető legbölcsebb egy ilyen helyzetben. Innentől kezdve bármit is csinálnának vele, persze ne történjen semmi ilyen, a rendőrség tudni fogja, kiket keressen. A fiatalember azt mondja, nyugodtan alszik, bár azért a Mokkában Kárász Róbert elszólta magát, hogy golyóálló mellényt hord…
A felvétel olyannyira hihetetlen volt és az egész leleplező akció annyira megrendezettnek tűnt, mint egy Barátok közt-jelenet. Nem csoda, hogy sokakból kételyt váltott ki. Az RTL Klub az exkluzív anyag bemutatásával nem végzett verejtékes tényfeltárást, bár valószínű azért ellenőriztette az állítások és a felvétel hitelességét, mielőtt napokon keresztül igen ügyesen beharangozta, majd leadta a riportot. Benkő aztán péntek reggel a konkurens Mokkába is elment, nyilatkozott a többi között a Blikknek, a Borsnak, a Magyar Nemzetnek, Fialával is beszélt és Drágabógárúrral. Még ha van is ennek némi roadshow jellege, azért nem lehet őt hibáztatni, hogy szóba áll az újságírókkal.
Csöppet ironikus a történetben, hogy egy fiatalember civil kurázsija oldotta meg azt az ügyet, amelyet a rendőrség dolga lett volna felgöngyölíteni. Talán nekik is gyakrabban kellene edzőterembe járni, hátha egy szószátyár testépítő megosztaná velük, ki állt a Fenyő-gyilkosság hátterében, ki fogadott el kenőpénzt Mensdorff-Poully bárótól a Gripen-ügyben, vagy, ami a nyilvánosságot legalább annyira foglalkoztatta a héten, mint a Magyarok Nyilai, hogy hányat is kukorékolt a kakas „a király” (Zámbó Jimmy) halálának hajnalán.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!