Jól táplált éhezők vagyunk. A legtöbb ember felszívódási zavarban küzd,
mert szervezete annyira túl van terhelve, hogy a felhalmozódott
salakanyagok miatt az értékes tápanyagok nem tudnak felszívódni.
Aki már böjtölt, tudja, hogy a léböjt, az egész szervezetre hatással van. Az emésztőrendszer ilyenkor pihen. Amikor rendszeresen minden héten tartunk egy böjtnapot, akkor egy évben akár 52 nap pihenőt adunk a szervezetünknek. A salaktalanítás eredményei hamar megmutatkoznak. A léböjtkúra méregtelenítő hatásának köszönhetően az anyagcsere- folyamatok javulnak, a túlsúly csökken, a bőr feszesebb és tisztább lesz, a haj fényesebb, a szem csillogóbb. A kúra önfegyelemre szoktat, magabiztosabbá tesz, javítja a testi és szellemi erőnlétet.
Persze már van, akinek az is böjtnek számít, aki részlegesen, tartózkodik egyes tápanyagoktól. Ezen például a túlzott fehérjebevitelt értem. A hús és állati eredetű anyagok elhagyása is lehet a böjtölés egy formája. Szerintem ez nem böjt, csak diéta, de az ilyen böjtszerű méregtelenítő kúra hatása sok embernek így is áldásos.
A kúra során hagyjuk el étkezésünkből a csokoládé, kávé, tartósított, feldolgozott és gyorséttermi élelmiszerek, alkohol, fehér cukor fogyasztását. Az édesítést is vegyük minimálisra. Kerüljük a finomított fehér cukor mellett a barna cukrot is. Nézzük meg az összetételt: a legtöbb boltban kapható barna cukor finomított fehér cukorból készül, karamellel festve), de a legszörnyűbb, hogy aszpartamot tartalmazó barna cukor is létezik. (Az aszpartam súlyos ideg- és gyógyíthatatlan bőrbetegséget okoz. Cukormentes és light termékek nagy részében megtalálható!) Használjunk inkább kevés mézet. A tehermentesítő diéta során leginkább a felvágottféléktől óvakodjunk! Ezért a közkedvelt fehérjediétákat lehetőleg kerüljük, mert könnyen elsalakosító kúra válhat belőle. Ha családtagjaink között akad reumás vagy köszvényes, nézzük meg az értrendjét, valószínűleg egyikőjük sem vegetáriánus.
A pontosan átgondolt és betartott böjtnek, a gyógyszerekkel ellentétben, nincs mellékhatása, viszont testi, lelki, szellemi szinten csak akkor működik tökéletesen, ha mindhárom helyen teszünk érte valamit.
Testi szinten fontos:
l a kiválasztott, leginkább szakember által javasolt kúra pontos és következetes betartása, azaz
l a böjt ne legyen rövidebb, de hosszabb se annál az időnél, amit előre elhatároztunk;
l fontos az izzadás, hogy a bőrön keresztül is távozhassanak a méreganyagok. Szauna helyett, ami megzavarhatja a vérnyomást. A mérsékelt sok mozgás javasolt;
l tartsuk fenn a bélrendszer természetes egyirányú mozgását, ezt néha csak gyógyteákkal, időnkénti beöntéssel lehet megoldani.
l naponta minimum 2-3 liter folyadék fogyasztása célszerű
Lelki szinten:
u célszerű az elvonulás a hétköznapoktól. A városban, munka mellett nehéz és sokszor eredménytelen a böjt. A szokásos helyek és főleg a reklámok nagyon megnehezítik elhatározásaink betartását. A természeti környezet, a tiszta levegő sokat segíthet;
u együtt könnyebb, tehát érdemes összefogni másokkal és együtt tartani a böjtöt;
u a megbékélés és elfogadás magunkkal és másokkal szemben fontos része a tisztulási folyamatnak, gondolkodjunk el, beszéljük meg emberi kapcsolataink problémáit;
u legtöbben talán az óvodában érezték utoljára a művészi alkotás örömét, ami a legtisztább emberi érzést, a lelkesedést éleszti fel. Hasznos lehet ebben az időszakban valamilyen kreatív esetleg művészi tevékenységet elkezdeni.
Szellemi szint:
s a megújító impulzusok felvétele: olvassunk, beszélgessünk sokat olyan témákról, amelyek számunkra érdekesek, de a hétköznapokban nem tudtunk rá időt szakítani.
s kerüljük a lelket mérgező, manipulatív szándékú, erőszakos témákat, filmeket, és főleg a televízió egyes adásait. Ha nem is vesszük észre, függők vagyunk! Függésben vagyunk a narkotikumoktól, pedig ugyan ennyi ráfordítással függésbe lehetnénk az egészséges életmódtól is. Ugyanígy rá lehet szokni a természetes táplálékokra, a rendszeres testedzésre, melyektől javul a keringés, gyarapodnak az izmok, és szépül a bőr. Sokszor a rossz szokásaink és borús gondolataink okozzák szervezetünk leépülését és leromlását. Rá lehet persze mindent fogni a vírusokra és baktériumokra, de azt senki nem magyarázza el nekünk, hogy nem kellene pöcegödörré változtatni testünket, ideális táptalajt biztosítani a korokozók számára. Az élő szervezet ugyanis gyorsabban regenerálódik, ha nem kap újból és újból feldolgozandó táplálékot. Az emésztőrendszer pihentetésével több belső energia koncentrálódik a gyógyulási folyamatokra. Energiatartalékaink hetven százalékát teszi ki az ételek feldolgozása. Azért is természetes, hogy betegség esetén étvágytalan az ember, mert ilyenkor spontán beindul az öngyógyító mechanizmus.
Érdekes megfigyelni, hogy az emberek többsége még a legrövidebb időre is nagyon fél abbahagyni az evést, például hiánybetegségektől tartva. A pontosan átgondolt és betartott böjtnek, a gyógyszerekkel ellentétben, nincs mellékhatása, viszont testi, lelki, szellemi szinten segít megszabadulni a bennünk felhalmozódott mérgektől. Nem csak a magas vérnyomás csökken, pár felesleges kilótól szabadít meg, bőrünk szépül, hanem az akaraterőnk is növekszik, és ez nem csak a hűtő nyitogatását zabolázza meg bennünk, hanem önbizalmunkat növelve kihat életünk más területére is.
Köveskuti Tünde
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!