Hétfő hajnalban elköszön Vancouver

Tény és való, akadtak, nem is egyszer, közlekedési-szállítási gondok, az „időjárás-felelősök” – értsd: a természeti erők – miatt versenyeket kellett halasztani, de a legkomolyabb fejfájást mégiscsak az emberi hanyagság okozta. Mert mi mással lenne magyarázható a megmagyarázhatatlan,  hogy tudniillik egy grúz szánkósnak a túlságosan is gyors, gyakorlatilag életveszélyes pálya miatt meg kellett (?) halnia,  hogy számos bobos bukott és sérült meg, nem beszélve azokról, akik el sem mertek indulni a felettébb rizikós jégteknőben. Hogy a nem kellő körültekintéssel előkészített sípályákon baleset balesetet követett, vagy hogy egy szlovén sífutónő majdnem a nyakát szegte, mert  a versenyútvonal melletti sziklás szakadékot elfelejtették lekeríteni, s csak a szerencsén múlott, hogy a peches versenyző „megúszta” bordatöréssel, miközben akár meg is halhatott volna…   
Szóval ilyesmire gondolhattak a szocsi szervezők, amikor már Vancouverben  „még jobb” olimpiát ígértek 2014-re. Még a doppingszigort illetően is, noha a kanadaiak ötkarikás eseményén a bő két hét alatt elvégzett, 2000-nél is több vizsgálat legalább is eddig kivétel nélkül negatív teszteredményt hozott. Ami akkor is pozitívnak tekintendő, ha egyáltalán nem lehetünk meggyőződve arról, hogy tényleg senki sem nyúlt tiltott szerhez-gyógyszerhez-módszerhez eredményfokozás céljából… Egy lengyel női sífutó egyenesen azzal vádolta meg – még ha virágnyelven is – a vele együtt a legjobb hat között végzett riválisait, hogy a szabályokat kijátszva, a fair playre fittyet hányva biztosítottak maguknak oxigéntöbbletet. Arra célzott, hogy öten is – rajta kívül persze – asztmabetegként vannak nyilvántartva, miáltal a szükséges légzéskönnyítő eszközhöz „orvosi javallatra” igen könnyedén hozzájuthatnak, s kvázi legálisan kapnak illegális segítséget a plusz oxigénbevitellel a rajt előtti pillanatokban, amikor magukhoz  veszik egy utolsó slukkra az „asztmapipát”. Szavainak kétségtelenül hatásos érvelő erejét gyengíti azonban, hogy az illető hölgy meg másfajta, valóban nem engedélyezett doppingszerrel bukott meg, s lett eltiltva korábban… Az orosz doppingszigor-ígéretek komolyságát pedig az kérdőjelezheti meg, hogy Vancouver előtt, az elmúlt bő egy évben a tiltólistás segítséghez folyamodók és közülük rajtavesztettek között majdnem egytucatnyian éppenséggel orosz északi sízők voltak. Ebből is érzékelhető: bonyolult (sport)világban élünk…
Ami az olimpiai finist illeti, a záróceremónia előtt még lesz néhány verseny, például a férfi sífutók maratonija, az 50 kilométeres viadal,  vagy ott van a curling – valamikori, mára feledésbe merült nevén a jégteke, újabb kori magyarítással: csúszókorong –, ami talán nem hozza lázba az egész világot, viszont a befejezőnapi férfi jégkorongdöntő annál inkább számít tömegeket vonzó programnak. A ma este negyed tízkor kezdődő aranymeccsen Kanada és az Egyesült Államok válogatottja csap össze, mindkét oldalon NHL-ászok serege vonul jégre, mi meg – híján a már a tisztes helytállás alapfeladatán úgy-ahogy túl lévő honfitársainknak, akik futottak még, azazhogy korcsolyáztak, síeltek már – jobb híján a várhatóan pazar záróünnepért szorítsunk. Hogy ne legyen semmiféle  gikszer, sikerüljön rendben eloltani az olimpiai lángot, s Jacques Rogge NOB-elnök elmondhassa, hogy minden idők (egyik) legjobb olimpiáján van túl megint a nemzetközi ötkarikás világmozgalom. Elképzelhetetlen, minek kéne (azazhogy nem kellene) megtörténnie ahhoz, hogy a NOB első emberének szájából ne hangozhassék el vissza-visszatérően ilyesféle mondat.
A magunk részéről tán annyit tehetünk hozzá: kisebb-nagyobb gondokkal, de alapjában rendben lezajlott a téli olimpia. Ez is. Csak azt a halálesetet tudnánk feledni.

(jk)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!