A jövő héten megkezdődik a száguldás, elindul az idén már 19 futamos
Forma–1-es világbajnoki sorozat. Két új pálya került a programba.
Pontosabban az egyik nem új, hanem visszatérő, mert egy év kihagyás
után rendeznek ismét versenyt Kanadában.
Az új pálya pedig a dél-ko-reai Jeongam lesz. Az idei szezonban két neves csapat már nem található meg az indulók között, az egyik a Toyota, a másik pedig a BMW, igaz, ez utóbbi Sauber néven továbbra is a pályán marad. A legnagyobb szenzáció azonban az, hogy háromévi távollét után ismét versenyautóba ül a németek hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, mégpedig a Mercedes színeiben, mert közben a tavalyi világbajnok Brawn-csapatot megvette a német autógyár. Sokan kíváncsiak arra, hogy vajon Schumi 41 évesen mire lesz képes, azaz fel tudja-e venni a versenyt a fiatal titánokkal, gondolunk itt elsősorban honfitársára, Sebastien Vettelre és csapattársára, Nico Rosbergre. Nem is beszélve arról, hogy az idei sorozaton három világbajnok is autóban lesz, Michael ellenfeleként. A legutóbbi győztes Jenson Button eligazolt a Brawn-csapattól – a legnagyobb riválishoz, a McLaren-Mercedeshez, ahol világbajnok társa lesz, méghozzá Lewis Hamilton személyében. Elképzelhető, hogy ez ismét feszültséget fog okozni a McLarennél, mint amikor együtt versenyzett Alonso Hamiltonnal. Akkor is két világbajnoka volt a csapatnak, és azon ment a veszekedés, hogy kit támogassanak jobban, ki legyen az első számú pilóta az együttesnél. Akárcsak akkor, most is azt mondják, hogy mind a két versenyző azonos elbírálásban részesül majd. Visszatérve még ugyanehhez a problémához, Fernando Alonso kétszeres világbajnok idén piros ruhát öltött: eligazolt a nagy riválishoz, a Ferrarihoz, ahol a Hungaroringen súlyos balesetet szenvedett, ám szerencsésen felépült, s visszatért Massával alkot majd egy csapatot.
Nehéz dolga lesz Fernandónak, mert az olaszoknál Schumi volt az etalon, ezért mindig össze fogják hasonlítani a német pilótával Az idei teszteket figyelembe véve állítólag nagyon jó lesz az olasz team, és a Ferrari lehet, hogy visszanyeri régi fényét, emiatt pedig igencsak nagy küzdelem lesz a világbajnoki címért, hiszen kiváló pilóták ülnek majd a kiváló autókban.
Schumacher visszatérése felpezsdítette egy kicsit a sportág iránti figyelmet, mondván, az a versenyző, aki jelenleg minden rekordot tart az első rajtkockától a győzelmi számig, és a leggyorsabb körökig, biztosan nem fogja könnyen adni a bőrét. Ugyanakkor a versenyzők egy része örül, hogy egy ilyen nagy nevű pilótával versenyezhet, mások pedig azt vallják, hogy Schumi a csúcson hagyta abba, és lehet, hogy csak egy kínos kísérlet lesz az ő viszszatérése. Ám ismerve a német precizitását, és versenyzői készségét, biztos, hogy inkább a győztesek sorába fog tartozni, mint a vesztesekébe, annak ellenére, hogy a teszteken sem ő, sem a gépe nem villogott.
Több változást is bevezettek az idei szezonkezdés előtt. Az egyik az, hogy megváltoztatták az elérhető pontok értékét, a korábbi 8 helyett most már 10 versenyző kap pontot a helyezések alapján. Az első 25-öt, a második 20-at, míg a harmadik 15 ponttal gazdagodik a futamonkénti összecsapásokat követően. A 10. helyezett 1 pontban részesül. Ami még a szabályváltozásokat illeti, a legfontosabb az, hogy mostantól megszűnik a tankolás, csak kereket lehet cserélni, azt is két alkalommal, de itt is meg van szabva, hogy milyen gumit kell feltenni. A másik, szintén gumira vonatkozó utasítás, hogy a verseny kezdetekor azokkal a gumikkal kell pályára lépni, amelyekkel edzéseken elérték azt az időt, amellyel kvalifikálták magukat. Természetesen itt az időjárási viszonyokat figyelembe fogják venni. Az is fontos változás és lényeges, hogy a motornak milyen a fogyasztása, tehát egy biztos: megnövelik a tank méreteit, mert arra oda kell figyelni, hogy kibírja a 300 kilométeres távot. Bizony előfordulhat, hogy az első versenyeken jó néhány kocsi „leparkol” majd az „útszélen”, mert elfogyott az üzemanyaga.
Érdekesség még az idei futamoknál, hogy zömmel megmaradtak ugyanazok a „sofőrök”, akik az elmúlt idényben ott ültek a volán mögött. Azért egy igazán új fiú jelentkezik ebben a szezonban, méghozzá a Renault-nál az orosz Vitalij Petrov, aki nem kisebb támogatót tudhat maga mögött, mint az orosz miniszterelnököt, Vlagyimir Putyint. Mert amikor kiderült, hogy orosz versenyző is lehet a Forma–1-ben, és nemigen kaptak rá az ottani cégek – kivéve a Ladát –, akkor megkeresték a kormányfőt, aki a támogatásáról biztosította a leendő Forma–1-es pilótát és csapatát. Ezek után elképzelhető, hogy a Renault és az orosz autógyárak közelebbi kapcsolatba fognak majd kerülni, s a francia gépen ott lesz a Lada logója.
Egy gondolat erejéig kanyarodjunk vissza az elmúlt idényhez, amikor a szenzációt az jelentette, hogy a kivonult Honda helyett a Forma–1 nagy stratégája, Ross Brawn beszállt az üzletbe, és megvette a Hondát, majd Brawn-csapat néven Mercedes-motorral indította útjára az új társaságot, méghozzá Jenson Buttonnal és Rubens Barrichellóval, akiknek óriási szerencséjük volt, mert ha Brawn nem állít ki egy új teamet, akkor lehet, hogy mindketten állás nélkül maradtak volna tudásuk ellenére. Aztán olyan meglepetést okozott a Brawn-csapat, amilyenre senki nem számított, mert Button egymás után nyerte a futamokat, hat alkalommal intették le a szezonban elsőként. Nemcsak ő nyerte meg az egyéni világbajnoki címet, hanem a csapatelsőség is az újonc istálló birtokába került. A szezon meglepetése meg az volt, hogy az előző évi világbajnok és csapata, a McLaren igencsak szenvedett szinte a szezon egésze alatt, és Hamilton csak két alkalommal tudott nyerni. Igaz, a szezon vége felé összekapta magát a csapat, de maradandót nem tudott alkotni. Ezzel szemben a Red Bull – Vettellel és Webberrel – igencsak gyors volt, mind a két pilóta nemegyszer elsőként ért a célba, a fiatal német ötször végzett az élen. De nyert még Barrichello, továbbá Räikkönen is, aki idén kiszállt a száguldó cirkuszból, és átnyergelt a ralira, ott viszont eddig nem tudott a legjobbak között végezni. A pletykák szerint lehet, hogy még szezon közben visszatér majd, hiszen az egyik legjobb Forma–1-es menőnek tartják.
Az idei verseny Bahreinben kezdődik, és november 14-én Abu-Dzabiban fejeződik be. Az még nagy talány, hogy az új szabályok mennyiben fognak beválni, kibírják-e tankolás nélkül az autók, és még itt el kell mondani, hogy egy szezon alatt 8 motort használhatnak fel a csapatok, ami azt jelenti, hogy nemcsak kis fogyasztású, hanem megbízható „erőgépeket” kell előállítani.
Újdonság még az is ebben az idényben, hogy az eltávozott csapatok helyére megvannak az utódok, az egyik a Campos Grand Prix és a Manor Grand Prix, valamint a Lotus team. Az előbbi kettő Cosworth-motorral fog indulni. Amennyiben sikerül időre elkészül-niük az autóval, és a még most fennálló anyagi problémákat sikerül megoldaniuk.
Egy gondolat erejéig visszatérve még az újoncokhoz, idén ott lesz Ayrton Senna unokaöccse, Bruno Senna is az indulók között.
A válaszra, hogy mit hoz ez az idény, legalábbis az idénykezdet, egy hétig várni kell. És arra is, hogy kiderüljön, megkopott-e a hétszeres világbajnok tudása, és hogy idegei bírják-e majd a fiatalok szorítását. Vettel korábban azt nyilatkozta, hogy Schumachert tartja példaképének, és minden versenyzőnek az az álma, hogy a példaképét le tudja győzni. Ismerve a fiatal német tudását, és azt, hogy tövig nyomja a gázpedált, bizony nehéz dolga lesz a korábbi királynak a trónkövetelőkkel szemben. Nem is beszélve arról, hogy a pályán akadnak még olyanok, gondolva itt elsősorban a korábbi kétszeres világbajnok Alonsóra, és mondjuk Webberre, Barrichellóra vagy éppen Trullira, akiknek az életét korábban Schumacher nemegyszer keserítette meg, amikor nem tudtak a nyomdokába lépni. És arra is mindenki kíváncsi, vajon a tavaly sikert sikerre halmozó Brawn-csapat az új autójával menynyire lesz versenyképes. Ismerve a nagy stratégát, Ross Brawnt, biztos, ha nem is az első futamra, de azt követően olyan autót raknak majd össze, amellyel ott lehetnek a végelszámolásnál.
Fluck Miklós
Autó – és pilótalista:
McLaren: Jenson Button (brit)
Lewis Hamilton (brit)
Ferrari:Fernando Alonso (spanyol)
Felipe Massa (brazil)
Red Bull:Sebastian Vettel (német)
Mark Webber (ausztrál)
Williams:Rubens Barrichello (brazil)
Nico Hülkenberg (német)
Force India:Adrian Sutil (német)
Vitantonio Liuzzi (olasz)
Lotus:Jarno Trulli (olasz)
Heikki Kovalainen (finn)
Virgin Racing:Timo Glock (német)
Lucas di Grassi (brazil)
Mercedes:Nico Rosberg (német)
Michael Schumacher (német)
Renault:Robert Kubica (lengyel)
Vitalij Petrov (orosz)
Toro Rosso:Sebastién Buemi (svájci)
Jaime Alguersuari (spanyol)
Hispania Racing F1 Team:
Bruno Senna (brazil)
Karun Chandok (indiai)
Sauber:Kobajasi Kamui (japán)
Pedro de la Rosa (spanyol)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!