Szexuális visszaélések egy UNESCO-mintaiskolában

50-100 tanuló vált az elmúlt évtizedekben zaklatások, megrontások áldozatává a sok neves személyiség által látogatott, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO által működtetett mintaiskolában, az Odenwald-középhegységben fekvő Heppenheimben.

„Tény számomra, hogy legkorábban 1971 óta itt szexuális visszaélések történtek” – mondta Margarita Kaufmann igazgatónő a lapnak. Az iskola egykori tanulói elmondták: gyakran arra ébredtek, hogy nemi szervüket tanáraik simogatják, máskor „szexuális szolgáltatásra” a hétvégékre beosztották, és orális szexre kényszerítették őket. Egyes pedagógusok vendégeik rendelkezésére is bocsátottak szexuális célokra növendékeket – írta a lap. Voltak esetek, hogy a tanárok bántalmazták, droggal és kábítószerrel látták el a gyerekeket, egy lány ellen elkövetett csoportos szexuális visszaélés esetében pedig nem avatkoztak közbe.

Az első vádak már jó tíz esztendeje nyilvánossá váltak az iskola korábbi rektora, az 1971–1985 között az intézményt irányító Gerold Becker ellen, aki a korábbi növendékek beszámolói szerint nagyszámú 13 éves növendéket rontott meg. A 2007 óta hivatalban lévő jelenlegi igazgatónő szerint súlyos hiba és mulasztás volt, hogy akkor félvállról vették a vádakat, és az iskola nem vizsgálta ki alaposan ezeket az ügyeket.
Az igazgatónő számos beszélgetést folytatott a fennállásának 100. évfordulóját idén áprilisban ünneplő iskola korábbi növendékeivel, hogy felmérje a botrány méreteit. Kaufmann szerint legkevesebb három tanár vétkes szexuális visszaélések elkövetésében. Szemtanúk 20 áldozat nevét említették. A Frankfurter Rundschau nyomozása során azt állapította meg, hogy az áldozatok száma 50-100 között lehet.
Az utóbbi időben szerzetesi iskolákban elkövetett szexuális visszaélésekről szóló leleplezések rázták meg a német katolikus egyházat. Újabb és újabb esetek kerülnek napvilágra, és már több száz áldozatról van szó.
Sorra derül fény hasonló ügyekre. De vajon a sértettek miért hallgatnak olykor évtizedekig, s most miért szólalnak meg egymás után?
– Az utóbbiban közrejátszhat a fokozott társadalmi érdeklődés és maga a tény is, hogy nagy nyilvánosságot kapnak az ilyen esetek, ami a példák sorával oldja az addigi görcsöket, gátlásokat – vélekedik Virág György, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatója, a téma szakértője. Ám nyomban hozzáteszi: az, hogy több ilyen ügyről tudósít a média, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy több is történt; valószínűleg csupán a traumáról beszélési hajlandóság növekedését mutatja. Minél inkább beszélnek róla és minél inkább lehet beszélni róla, annál több áldozat merít ebből erőt és meri ő maga is szóvá tenni, ami vele történt.
A hosszas hallgatás magyarázata – a családi erőszak és a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés, bántalmazás tekintetében – összetett.  Például a gyermekkel létesített  szexuális  kapcsolat nem feltétlenül erőszakosan zajlik, hanem olykor a gyermek közreműködésével. Ennek magyarázatát már a ’30-as években egy konferencián ismertette Ferenczi Sándor magyar pszichoanalitikus, ám magyarul csak 40 év múltán jelent ez meg Nyelvzavar címmel. A lényege, hogy az ő klinikai tapasztalata szerint nem ritka, még jobb módú családok körében sem az: a gyermekeket szexuális célra használják a felnőttek. Ő úgy vélte, emögött az áll, hogy a gyermek a gyengédség, a szeretet nyelvén szól a felnőtthöz és a felnőtt erre egy másik nyelven – az erotika, az érzékiség nyelvén – válaszol.  Magyarán: kihasználja a gyermek szeretetigényét. Ám ezekről évszázadokon át alig vagy egyáltalán nem lehetett beszélni. Amikor Freud írt a gyermek elleni abúzussal kapcsolatos tapasztalatairól,  azt is óriási társadalmi felháborodás fogadta. Ő vissza is vonta ezzel kapcsolatos tanait és behelyettesítette a „csábítás” elméletét a „fantázia” elmélettel:  mintha csak a gyermek képzeletében történt volna meg, ami vele valóságosan is megesett. A ’60-’70-es évek nagyon erős társadalmi nyomása vezetett a gátszakadásáig, és akkor kezdtek beszélni minderről; addig még a szakmai nézetek is zömmel amellett voltak, hogy ezek nem valóságos cselekmények, hanem a gyermeki képzelgés szülöttei.
Ma már sokan bátran szólnak arról, hogy az ilyen esetek megtörténnek a családban, a zárt közösségekben, internátusokban, iskolákban. Ám a gyermekek szexuális kihasználásával kapcsolatos ügyekben még ma is rendre felmerül, hogy a gyermek hazudik, s amit állít, az kétséges; emiatt beszélni még mindig kockázatos, hiszen aki szól, annak a hitelessége veszhet el, ha nincs elég bizonyítéka. S ezért az nyilvánosságra kerülő esetek – amiben a fiatalkorúak és a gyermekek elleni erőszakos közösülések aránya csökken (1988-ban 166 volt, 2008-ban 77 vált ismertté), a szemérem elleni erőszaké pedig, amibe minden beletartozik, ami nem közösülés, viszont nő (2000-ben 130, 2008-ban 190 esetre derült fény) – csupán a jéghegy csúcsát jelzik. Az estek többsége még most is homályban, titokban marad, s hogy ez mennyi lehet, arra még becslésünk sincsen.

VGP-MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!