Az al-Kaida terrorhálózat iraki szervezete „kijárási tilalmat”
hirdetett mára az ország egész területére, hogy megakadályozza az iraki
parlamenti választások megtartását – adta hírül az iszlamista
honlapokat figyelő amerikai központ, a SITE. Az Iraki Iszlám Állam,
amely az al-Kaida Irakban tevékenykedő ága, azzal fenyegetőzik, hogy
bárki aki megsérti a vasárnapi kijárási tilalmat „sajnálatosan kiteszi
magát Allah haragjának, s a mudzsáhidok (az iszlám harcosok)
mindenfajta fegyvereinek”.


Gépkocsiba rejtett pokolgép robbanása következtében legkevesebb három személy – két iráni és egy iraki zarándok – életét vesztette, 54 ember – köztük három iraki rendőr – pedig megsebesült szombaton Irakban, a parlamenti választások előtt egy nappal, az ország déli részén fekvő síita szent városban, Nedzsefben – közölte a rendőrség és kórházi források. A gépkocsi a város központjában, Ali imám mauzóleumától mintegy 500 méterre robbant fel egy parkolóban, egy olyan környéken, ahol korábban is történtek hasonló terrorcselekmények, és ahol éppen ezért szigorú biztonsági intézkedések vannak érvényben. A sebesültek közül 33-an iráni állampolgárok, akik zarándoklaton vettek részt – közölte egy orvos a Hakim kórházban.
A merénylet egy nappal a kulcsfontosságú iraki parlamenti választások előtt történt. Az elmúlt héten többtucatnyian veszítették életüket robbantásos merényletek következtében más iraki városokban. Amerikai és iraki tisztségviselők arra figyelmeztettek, hogy lázadók erőszak révén próbálják meghiúsítani a választások lebonyolítását.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!